Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Az idő múlásával egyre fogyatkoztak a kérdések Oroszlányban

Anda Dávid szerint közösen, csapatként dolgozva komoly sikereket értek el.



:

:

Az OSE Lions 212 centis centere, Anda Dávid a mögöttünk hagyott szezonban 12 mérkőzésen lépett pályára, átlagban 4.4 percet töltött a pályán. A 22 éves kosaras klubja honlapjának nyilatkozott:

– Úgy gondolom, hogy amikor augusztusban elkezdtük a felkészülést, mindannyian kérdésekkel voltunk tele ezzel a szezonnal kapcsolatban. Az idő múlásával egyre fogyatkoztak ezek, hiszen közösen, csapatként dolgozva komoly sikereket értünk el. Úgy gondolom az idei munkánk titka ebben rejlett, mely sajnos nem tudott teljesen beérni a kialakult helyzet miatt. Ez a helyzet sajnos azt kívánta, hogy a saját épségünk érdekében fejezzük be a bajnokságot. Ami biztosan nagy hiány lesz bennem az a Magyar Kupa, de be kell látnunk, hogy vannak most fontosabb dolgok is. Az időm nagy részében itthon vagyok és segítek a ház körüli munkákban, illetve amennyit tudok igyekszek mozogni is, bár ez itt a városban nehezen kivitelezhető. Próbálok minél hasznosabban eltölteni minden napot, mentálisan fejleszteni magam és nagyon bízom benne, hogy minél hamarabb visszatérhetek a kosárlabda környezetébe.

fotó: oselions.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Oroszlanyi Banyasz Recent comment authors
Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Visszavárunk, Kicsi!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés