- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Az első légiós: ismerős irányítót igazolt a Kaposvár

Curry a tavalyi szezonban már bizonyított.

A 178 centiméter magas amerikai kosárlabdázó, Morris Sharaud Curry lesz a Kaposvár irányítója a következő szezonban. A kosaras letette már névjegyét többek között Németországban, Törökországban, Franciaországban és Romániában is.

A 33 éves irányító a magyar bajnokságban januárban mutatkozott be a Szeged színeiben. A rövidre szabott szezon során 8 mérkőzésen lépett pályára, átlagban 36 perc játékideje alatt 20,5 pontot, 7,6 gólpasszt és 2,5 lepattanót tett a közösbe, mindezt 100 százalékos büntetőmutatóval (30-ból 30-at értékesítve a 8 meccs során).

– Nagyon örülök, hogy Curry csatlakozik hozzánk, nem csak Szegeden, hanem már korábbi csapatainál is bizonyította, hogy nagyon jó képességű játékos, sőt, a saját bőrünkön is tapasztalhattuk ezt – nyilatkozta Fekete Ádám vezetőedző az érkezőről. – A mutatói önmagukért beszélnek, és mind emberi és sportemberi oldaláról csak jó véleményekkel szembesültünk. Nagy szükségünk van egy olyan irányítóra, aki képes jó ritmust adni a csapatnak, ez tavaly sajnos több alkalommal is hiányzott. Bízom benne, hogy az ő tapasztalata segít majd bennünket abban, hogy a jó ritmus egész szezonon át kitartson

18 HOZZÁSZÓLÁS

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK