Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

“Az ellenfelünk teljesen más sebességen játszott”

Pór Péter: Ez a nap nem a mienk volt.

  •   



:

:

A magyar válogatott  hazai pályán 78-54-re kikapott Franciaországtól a világbajnoki selejtező második fordulójában. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a csapat megbízott edzője, Pór Péter, illetve a tíz pontig jutó Perl Zoltán osztotta meg a gondolatait.

Pór Péter: Először is szeretnék gratulálni a francia csapatnak, övék volt a mérkőzés, megérdemelten nyertek. A meccs kezdetén beragadtunk, az ellenfelünk teljesen más sebességen játszott, nem voltunk elég agresszívek, elég kemények és hagytuk őket kosárlabdázni. A selejtezőablakban a két találkozóból a kötelezőt hoztuk, a portugálok elleni összecsapás nagyon fontos volt és a következő időszakban ennek nagyon nagy értéke lehet. Itt Kaposváron is szerettünk volna természetesen egy jó játékkal előrukkolni, meglepetést okozni, de ez a nap nem a mienk volt, ma ennyire volt elég a teljesítményünk.

Perl Zoltán: Gratulálok a franciáknak, jobbak voltak, mint mi. Nagyon rosszul játszottunk, különösen a támadóoldalon, mindössze 54 pontot szereztünk. Szinte mindent kihagytunk, az olyan helyzeteket is, ahol általában 10-ből 9-et bedobunk, most tízből egyet hoztunk. A 78 kapott pont nem annyira rossz, de támadásban nagyon rosszak voltunk. Szeretnénk megköszönni a szurkolóknak a támogatást.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

  •   
7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
RedbidCsippahullahoppKareem Abdul-Jabbaragyas Recent comment authors
Csippa
Olvasó

Én nem gondolom, h ekkora lenne konkrétan ez a két összetételű csapat között a különbség, egész egyszerűen a franciák brutál keményen és koncentráltan jöttekaz elején, ahogy nekünk is kellett vna. Mieink részéről a nem megfelelő élesség, koncentráció jött le sajnos és ahhoz ez a francia csapat is túl jó, h razzunk egyet magunkon és ilyen kezdésből visszajöjjünk. Nekem a mentális felkészültség nem tűnt megfelelőnek az elején sem játékos, sem edzői részről, de ez csak az én véleményem. Hozzáteszem, nekem túl könnyelműen elszórt labdák és puha védekezés volt az elején, ezért is érzem így…

Redbid
Olvasó

Én amit nem igazán értek, az az, hogy ha nem voltunk képesek lekövetni őket, miért nem próbáltunk meg egyszer sem valamilyen zónát???
Az oké, hogy később jól dobták a hármasokat is, de hogy meg sem próbáltuk megállítani a már az eljén száguldó gépezetet, amikor talán még “hideg” kézzel kevésbé ültek volna a triplák, végignéztük ahogy szépen elépnek!

Hát a rosseb tudja, hogy a mágus “mutatta e meg”, hogy ez van ha nincs, vagy Pór bizta e el magát Portugáliában. 🙂

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

“ez a nap nem a mienk volt”
Van valami összefüggés abban,
hogy a magyar bajnokság csupa légiósokból áll.
Légiós hátán légiós.
Hogyan lehetünk akkor sikeresek?
Sehogyan, ezért maradunk legfeljebb középszintüek.
Arra a napokra várva, amikor a nap a mienk lesz.

hullahopp
Olvasó

Azért sajnos ennyire nem egyszerű a képlet… Ha nem lenne ennyi légiós, nem lenne ennyire se színvonalas (egyébként a topbajnokságokat kivéve tényleg egész jó) a bajnokság és akkor a magyar játékosok se tudnának fejlődni. Attól, hogy nincs/kevesebb külföldi van a csapatokban, a magyar mag merítése még nem lesz nagyobb/jobb sajnos. A kosárlabda itthon nem annyira népszerű, ha pedig a válogatott sikerességét akarjuk nézni, akkor “””elég”””, ha 14-16 kiemelkedő magyarunk van, erre az anyag most is megvan. A sikerességet meg ne a franciák elleni meccs után nézzük, rengeteg meccset nyertünk az utóbbi időben. Oké, hogy ők C-csapattal voltak, de az a… Olvass tovább »

hullahopp
Olvasó

Hozzáteszem, én is szívesebben nézek magyarokat a pályán akár a színvonal kárára is, de a válogatottnak biztosan nem tenne jót, ha pl. egy Benke Szili Kis Raulokkal és Németh Ákosokkal nézne szembe hétről hétre.

Csippa
Olvasó

A magyar válogatott és a magyar játékosok évről évre jobbak, minden ezt mutatja és ez bizony a minőségi légiósok hozadéka, akikkel együtt edzhetnek, akik ellen játszhatnak. Jó versenyzőt ez fejleszt és motivál, nem a futottak még kategóriát kell segíteni, ők nem fognak előbbre vinni, pont a langyosabb víz lenne még jobb nekik…

agyas
Olvasó

Játszottunk egy nálunk sokkal jobb csapattal, ráadásul nagyon rossz dobóformával. Nem azt mondom, hogy mindent el kell gyorsan felejteni, de igazán sok tanulság ebből a meccsből nincs. Egyszerűen tovább kell lépni.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés