Az egykori játékos örömmel téri vissza az edzői munkához

Galavics Edina profi kosárlabdázóból lett edző, húsz éven át foglalkozott lányokkal, majd a Soproni Sportiskola irodavezetőjént dolgozott. Most visszatér a palánkok alá.

Fiúkra cseréli a lányokat és az íróasztalt. Ezt a klikkvadász címet is adhattuk volna a beszélgetésnek, ha nem lenne ennél sokkal komolyabb a téma. Galavics Edina élete évtizedek óta a kosárlabda körül forog, s most már biztos: jó ideig ott is marad még.

– Új feladattal bízott meg a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia. Mivel is pontosan?

– Egyrészről visszatérek az edzői munkához, az U11 A és az U12 A csapatot fogom edzeni, vagyis sportiskolás nevükön, a Bivalyokat. Emellett az előkészítő U10-es csapatoknál kaptam koordinátori megbízást. Októbertől látogatom majd az edzéseket és igyekszem a tapasztalatommal segíteni az edzőkollégákat Horváth József szakmai igazgató iránymutatásai alapján. Elsősorban a gyerekekre fogok figyelni annak érdekében, hogy mindenki megkapja a fejlődéséhez szükséges támogatást, abban a csapatban, azzal a szakemberrel és olyan kiegészítésekkel, amik a tehetségét leginkább szolgálják. Hét csapatot fogok így segíteni. Hiszen nagyon fontos cél ebben a korosztályban, hogy minél nagyobb bázist kialakítsunk és minél több gyerekkel megszerettessük a kosárlabda játékot!

– Az elmúlt öt évben a sportiskola irodavezetőjeként szolgáltad a soproni kosárlabdát. Nem volt az íróasztal kényelmesebb?

– Igyekszem minden helyzetben a maximumot adni, jól éreztem én magam az irodában is. De mivel már elkezdődtek az edzések, bevallhatom önmagamnak is: boldog vagyok, hogy megint a pályán lehetek! Annyira jó volt újra edzést tartani! Remélem, a fiúk is élvezték annyira, mint én.

– Évtizedek óta a kosárlabda a “munkáltatód”. Hogyan is kezdődött?

– Az SVSE-ben, kilenc évesen kezdtem el kosarazni. Minden korosztályt végigjártam, felnőttként is maradtam az SVSE-GYSEV felnőtt A csapatában. Szép időszak volt, pláne, mert fiatal voltam. Kipróbáltam magam más csapatoknál is, játszottam Szombathely és Zalaegerszeg A csoportos csapataiban is. 1997-ben kezdtem el az edzői munkát, automatikusan a lányoknál, Sopronban. Egy évvel később szereztem meg a sportedzői diplomámat a Testnevelési Főiskolán. Húsz éven át voltam a Darazsak edzője az U11-es korosztálytól az U16-ig, sőt, egy időben a SMAFC felnőtt lányait is irányítottam. Fel is jutottunk az NB II-ből az NB I B-be.

– De visszatértél az utánpótlásba…

– Gyerekekkel jobban tudok dolgozni. Különösen a 11-12 évesekkel szeretek foglalkozni. Ők már értelmesek, könnyű velük kommunikálni, megértik a feladatot, ugyanakkor még bennük van a gyermek játékossága, ragaszkodása, hálája. Nagyon lehet őket szeretni és támogatni. Persze a pályán nincs babusgatás. Keményen dolgozunk, de közben megengedjük magunknak, hogy szeressük egymást, és azt is, hogy jól érezzük magunkat.

– Most fiúkra cserélted a lányokat, nem tartasz attól, hogy ők másfajta hozzáállást igényelnek?

– Tartani nem tartok, de persze, biztosan más lesz. De ők is kosarazni akarnak, fejlődni, előbbre jutni, és az én dolgom az, hogy ebben segítsem őket! Ez nekem is új kihívás, de biztos vagyok benne, jól megleszünk. A legfontosabb most a közösség-, a csapatépítés. Abszolút egyetértek a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia ars poetikájával, miszerint mi nem kosarasokat nevelünk, hanem embereket, akik éppen kosárlabdáznak. Ezt szolgálják a jó, erős, összetartó közösségek. A fiatal játékosok képzésében persze szerintem rendkívül fontos, hogy a jó alapokat megkapják, hiszen az is cél, hogy később a legmagasabb szinten tudjuk versenyeztetni őket. A szisztematikus munka megalapozhatja a folyamatosan jó eredményeket, és később élvonalbeli játékosokat eredményezhet. Hosszú az út odáig a gyerekeknek. De minden egyes edzésnek kell, hogy legyen célja, és nem elég a munkát elvégezni, minőségi munkára van szükség a végső sikerekhez. Ha lehetőséget kapok rá, akkor a következő húsz évben ezen fogok dolgozni.

Nagy Márta