Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Az Egis Körmend légiósa az Alba Fehérvárban folytatja

Siyani Tahir Chambers marad Magyarországon.



:

:

Azt már az ezüstéremmel záruló bajnoki döntő után nem sokkal bejelentette az Alba Fehérvár, hogy az amerikai és német állampolgársággal egyaránt rendelkező, a múlt szezonban végig kiegyensúlyozottan teljesítő magasember, Isaiah Philmore újabb egy évre elkötelezte magát az Arconic-Alba Fehérvárral. Most mezőnyposzton is erősítettek, a legutóbb az Egis Körmend együttesében kulcsembernek számító Siyani Tahir Chambers lesz az irányítójuk a 2023-24-es idényben. Az amerikai kosaras tavaly szeptember végén érkezett Vasba, honfitársát, Brandon Andersont váltotta, kimondottan jó szezont futott – írja a klub honlapja.

A 29 esztendős irányító a minnesotai Golden Valley csapatában szerepelt a középiskolában, egyetemi évei alatt a Harvard együttesében játszott, 2017-ben szerződött Európába, az osztrák Flyers Wels gárdájához, később játszott a holland Heroes Den Bosch, a bolgár BC Balkan Botevgrad színeiben, utóbbi egylettel a FIBA Europe Cup sorozaton is szerepelt. A 2021-22-es szezont a svéd első osztályban, a Boras Basket csapatában töltötte, 14.7 pontot, 5 gólpasszt és 2.1 lepattanót átlagolt a meccseken. Körmenden sem lehetett rá panasz, 15,2 pontot jegyzett a mérkőzéseken.

Pongó távozása után légióst kellett igazolnunk az irányító posztra. Rutinos, a magyar bajnokságot ismerő játékost kerestünk, így esett a választásunk a 182 centiméterre nőtt Chambersre, aki az elmúlt idényben bizonyította, hogy csapatában képes a vezér szerepének betöltésére

– mondta Simon Balázs ügyvezető.

Hozzátette, mindent elkövettünk, hogy Quincy Ford is meghosszabbítsa szerződését, ám az amerikai bedobó végül az olasz élvonalban érdekelt Victoria Libertas Pesaro ajánlatát fogadta el.

Öt légióssal vágunk neki a hazai bajnokságnak és a nemzetközi küzdelmeknek. Még bedobót, erőcsatárt és centert szeretnénk igazolni, a tárgyalások már zajlanak. Somogyi Ádám döntésére még várunk, az ő sorsa napokon belül eldőlhet

– mondta Simon.

55 hozzászólás

55
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
45 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
20 Comment authors
Kendeffy BotondJonzterulezBobby666Evandro Recent comment authors
Motoros
Olvasó

Bb0….
Helyesen az Egis Körmend Volt légiósa…
Ti a bulvárhoz is kevesek vagytok????

Bobby666
Olvasó

Balázska! Majd ha te is ingyen, szeretetből írsz cikkeket a bb1-re és nem csak a sületlenségeid okádod kommentelőként, akkor érne valamit a szavad… Tudom rántsak rá és hasonló “eredeti” bírálatok… Kinézeted alapján lehetnél szimpatikus arc is. Nem értem miért jó neked ez a utálatos szerep.. Gondolkozzál már el egy kicsit, hogy ha mindenki szembejön az autópályán akkor nem ők a hibásak. Még mindig bízok benned…

Jon
Olvasó

Meg még mákjuk is van, hogy Fordot meg akarták tartani, de lelépett. Ezek szerint a döntőt csak én néztem? 🙂

Wilson
Olvasó

Igen csak te, de még az olaszok is hülyék mert leigazolták..

Jon
Olvasó

Kár a 2 ligát összehasonlítani, ott többször annyi a pénz, nagyobb a merítési lehetőség. A játékosok közül csak a legnagyobb sztárokat becsülik meg, a többi vagy bizonyít, vagy üldögél. Rosszabb esetben elzavarják. Hadonászni 10 percre biztos jó lesz nekik.

zterulez
Olvasó

Az egész szezonja fele ennyire se lett volna emlékezetes, ha a Szolnok elleni 5. meccs végén nem dobja be a továbbjutást érő 3-ast, valamint ellenünk a bronzmeccseken nem dob olyan jól, ahogy. A posztján magyar átlaghoz képest egy jobb játékost ismerhettünk meg a személyében, de nem extra.

Motoros
Olvasó

Igen nem is értjük, h jutottunk be a 8ba????
????

PL
Olvasó

Meg ha sárga lennék, és csilingelnék, akkor villamos is lehetnék! Elhiszem, hogy savanyú a szőlő, meg ugye ti 3-0-val hozzátok le a bronzmeccset… Láttad az összes meccsét? NEM. Objektíven tudsz róla nyilatkozni? NEM. Én pont ezért nem fogom a zte légiósait elemezgetni,mert összesen 5 db meccset láttam róluk, plusz a bajnokságban az egymás elleniket. Nem tudok objektiv lenni, így OKOSKODNI sem fogok. Chambers nagy harcos, 3x perceket átlagolt, és imádta a közönséget..ez pedig fontos. Szeretett játszani, élvezte a játekot, és mi is szerettük őt. Ha ezt érzi Fehérváron is, jól fognak vele járni. A Szolnok elleni triplát meg akkor dobta,… Olvass tovább »

Kendeffy Botond
Olvasó

Chambers nagyon jó volt Nálunk, persze az év elején sokan el akarták küldeni… Év végén meg mindenki meg akarta tartani. Világos a minta. Csak ott tudnak megtartani jó légiósokat, ahol van elég forrás. Nálunk lásd. Omenaka és Chambers kisebbek a lehetőségek.

zterulez
Olvasó

Láttam az összes meccsét? IGEN

Xero
Olvasó

Nem rossz igazolás, de nem is extra. Nagyon gyors, de nagyon alacsony is. Emlékeim szerint hullámzó volt a játéka. De ha végig tudja hozni a “hullám tetejét” akkor nagyon hasznos lehet..
Mondjuk így már Somogyinak nem marad helye, mert Chambers csak 1-est tud játszani, védőként meg még ott is gyengusz..

Wilson
Olvasó

…és ettől miért ne maradna helye?

Xero
Olvasó

Maradhat, de akkor többet (a perceinek minimum felét, de inkább többet) kellene 2-esben játszania, ami neki olyan mintha a fogát húznák.. Chamberst tuti nem 20 percért vitte el az Alba.

Jon
Olvasó

Szerintem igazából mindegy, hogy 1-es, vagy 2-es posztról “szórja el”, vagy indul meg, hogy végigvigye egyedül.

Wilson
Olvasó

Aki egyébként véleményem szerint nagyot akar húzni az bepróbálkozik az Albánál tavaly orvosin megbukó de végül török 2-ben kikötő és ott jól teljesítő Brandon Waltersnél center poszton.

Wilson
Olvasó

Nekem kicsit Jonathan Stark vibe-om lett ettől a hírtől és magától a csávótól.
Amennyire emlékszem egyéni statokra ment a fiú, aki ezzel három meccsből 1-et megnyert a csapatának kettőt pedig elveszített…
Egyik szemem sír másik nevet…

Kirilenko
Olvasó

Sajnos nekem sem volt a szívem csücske, fogtam a fejemet is nagyon sokszor a felelőtlen vállalásai miatt.Gyorsnak gyors, viszont túl alacsony.

zterulez
Olvasó

Így van. Én sem értem, hogy mit látott benne az Alba. A szezon első fele kifejezetten pocsékra sikerült neki, az EuroCupban láttam meccset, ami rajta ment el, és hát a 29%-os szezonbéli triplázása se túl acélos. Pár nagy dobása volt a playoffban és az alapszakasz végére egészen feljavult, de összességében nagyon fejvakarós ez a döntés egy olyan csapat részéről, akik a bajnoki cím elhódítására törnek (elvileg). Én egy bajnokaspirásnál csak csereirányítónak tudom elképzelni.

PL
Olvasó

Most az Alba indul nemzetköziben?
Mert a Falco meg mi az oké, erről voltak cikkek, infok, latolgatások.
De Albáról semmi, vagy én nem láttam?

Chambers…egyik kedvencem volt, és boldog lettem volna ha nálunk marad. De a pénz az pénz.

Nemtudom mennyire igaz, de Index fórumon azt is írták, hogy Gordonért is versenyben vannak/voltak?

Kemény.

Siyaninak sérülésmentes szezont, csak ellenünk ne dobja meg magát. ?

red-black01
Olvasó

Gordon ugyan aláírt egy másik lengyel csapatba, de erős volt a verseny 😉

PL
Olvasó

Igaz iiiiis, tényleg, láttam Gordonnál az új csapatnál való bejelentést.. ?

Vulcano
Olvasó

Attól függ lesz-e pénz.

PL
Olvasó

Igazolásaikat elnézve, azért akad ott….plusz ha az igazolásos pletykákat is idefűzi az ember ?

abcabc
Olvasó

Gordon aláírt a PGE Spójniához.

PL
Olvasó

Igen, köszi, közben leesett, hogy láttam a hírt. ?

red-black01
Olvasó

https://en.wikipedia.org/wiki/2023%E2%80%9324_FIBA_Europe_Cup

Ez nem hivatalos, de jól informált oldal.
Vagy inkább jól összeszedi a az elérhető információkat.

4 nappal ezelőtti az utolsó változtatás.
Albát nem látok egyelőre.

ChampWest?
Olvasó

Szerintem azt hitték, jut BL selejtezőre hely nekik.
Aztán ugye nem, így meg ebből köszönik, nem kérnek. Tippre.

abcabc
Olvasó

Helyesen

Vulcano
Olvasó

Helyesen. Most is 0 pontot szereznek nemzetköziben, ergo jövőre se lesz selejtezős hely.
Köszönjük Alba.
Felelősen gondolkozó klub.

abcabc
Olvasó

Igazuk van,mit profitálnának ebből?

ChampWest?
Olvasó

Pont alapú rendszer van. Ők is kellenének a FEC-ben, ha a Körmend bevállalja szükősebb pénzügyi lehetőségekkel. Önző hozzáállás ez, hogy más végezze el a kulimunkát.

abcabc
Olvasó

Mit ad Fec?

Vulcano
Olvasó

Te szellemi fogyatékos vagy?
Most írták le.
Azzal, hogy egy csapat nem indul nemzetköziben a többi csapat munkáját rombolja le. Jelesen leginkább most a Szolnokét és Falcoét, de a Körmend is mindig elindult amikor lehetett.
Remélem ha az Alba olyan helyezést ér majd el, hogy esetleg BL-ben indulhatna, akkor a Fiba emlékezni fog erre. Bár lehet már idén is ez volt a helyzet…

abcabc
Olvasó

Sajnos te vagy az mert most se a kérdésre válaszoltatok

ChampWest?
Olvasó

Semmi köze ehhez. Egyszerűen kevés volt a pont, nem ért selejtező helyet. Körmend későn állt össze + mi se jutottunk tovább a csoportból. Ha Alba nyerte volna bajnokságot, vígan mehettek volna helyettünk.

abcabc
Olvasó

?

Evandro
Olvasó

Azt ugye tudod, hogy a FEC-ben elért eredménynek semmi köze a BL kvalifikációs helyek számához? Így a tavalyi visszamondások (3 csapat tett így – ezt szeretitek elfelejteni) se jártak semmilyen következménnyel. Persze értem én, hogy ezt a népszerű frázist, hogy az Alba a magyar kosárlabda megrontója egyszerűbb pufogtatni, mint utánanézni a témának. 🙂

“This coefficient is determined by the results of the clubs of the leagues in the Basketball Champions League games over the past three seasons.”

PL
Olvasó

Köszi! ?

AlbaCsávók
Olvasó
PL
Olvasó

Akkor hol a nevezés?

torma
Olvasó

Somogyi vajon kivel tárgyalhat?

AlbaCsávók
Olvasó

Külföldre megy.

Johnyx
Olvasó

Chambersnek gratulálok!

Somi a sztár 🙂 Magánvélemény tavaly rosszul váltott, majd talán idén. Nemzetközi lehetőségnél nélkül.. max marad a válogatott.

ChampWest?
Olvasó

Lehet Cowelst is viszik.

ChampWest?
Olvasó

Ja, mínuszoljatok, de attól még hallanni ezt- azt..

PL
Olvasó

Kemény, és simán elhiszem…

Kovari Andras
Olvasó

Cowels visszament lengyelbe.

ChampWest?
Olvasó

Gordon eset.
Sok pénz van ott.

ChampWest?
Olvasó

Jó játékos, de a Fehérvár csapata általánosságban elmondható, mindig a távoli dobásokra épített. Siyani ebben nem erős. Összeségében jó deal, jó szeme van a pályán.

moldi56
Olvasó

“Siyani ebben nem erős” Nem-e ?Erről mi szolnokiak tudnánk mesélni…

Motoros
Olvasó

A tökfilkóóóó is?
Eddig is tudtuk, hogy az óvodás nem a legélesebb kés?️ a fiókban….
????

Marillion
Olvasó

Helyesírás korrepetálás ingatlanos… nem kéne szégyenkezni?! Lenne min!….Még egy óvodás szintjén sem vagy? Mit okádtál ide? Aztán még neked áll fejebb a másikba írásaiba belekötni te szezon balfasz!

Motoros
Olvasó

FeLjebb Grétsy tanár úr, feLjebb????

Vulcano
Olvasó

A tökfilko a 3-0-ás örökmérlegről többet tudna mesélni?

Bobby666
Olvasó

Ecsém te tényleg semmiből nem tanulsz? Nem akarom elhinni… Még mindig bízok benned..;)

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés