Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Az aranyérmet nem kell magyarázni, mi vagyunk a legjobbak!”

Kiegyensúlyozottan játszottak, csapatként működtek és mindenkit legyőztek. U18-as bajnok a Soproni Sportiskola.



:

:

Kiegyensúlyozottan játszottak, csapatként működtek és mindenkit legyőztek. Megérdemelten nyerte meg a fiú junior országos bajnokságot a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia!

“Az aranyérmet nem kell magyarázni, mi vagyunk a legjobbak!”

– Az aranyérmet nem kell magyarázni, mi vagyunk a legjobbak! – nyilatkozta boldogan röviddel a döntő mérkőzés és az azt követő ünneplés után a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnöke, dr. Szekeres Csaba. Öröme érthető: az U18 a felnőtt korosztály előszobája, aki itt nyer, az már majdnem profi. A soproni csapatról pedig még az ellenfelek edzői is elismeréssel állapították meg; megérdemelten nyerték el az aranyérmet.

– Mérkőzésről mérkőzésre jobbak tudtunk lenni, a fiúk mentálisan rendkívül erősek voltak, az időnkénti mélypontokból is gyorsan ki tudtak jönni, a legjobb teljesítményt nyújtották. A csapat minden tagja a helyén volt, a kiváló edzőpáros pedig az utolsó pillanatig tökéletesen irányított. Mit mondhatnék? A 2004-es születésű játékosainkat fájó, de nyugodt szívvel engedjük el az utánpótlásból. Papírunk van róla, hogy nevelésük befejeződött, ők a legjobbak. A többiekkel pedig folytatjuk a munkát – összegzett a soproni akadémia elnöke.

“Megérdemelten lettünk bajnokok”

Nagyon büszke vagyok a fiúkra és az egész szakmai stábra

– veszi át a szót Horváth József szakmai igazgató, aki ezúttal enged is megszokott visszafogottságából: látni rajta az örömöt.

– Mondhatjuk, hogy a döntő egyik esélyeseként utaztunk Debrecenbe, de nem az egyetlen esélyesként. Jól játszottunk a torna nagy részében és nem kétséges, megérdemelten lettünk bajnokok. A csapatban mindenki tudta mi a szerepe és ott adta a maximumot. De azt mondom, aranyérmet nem lehet csak a csapattal nyerni. Ebben a sikerben ott vannak a korábbi edzők, és persze a mostaniak, a szakmai stáb minden tagja, az iroda dolgozói is. A fizioterapeutánknak, Berta Ferencnek köszönhető például, hogy meghatározó játékosokat nem kellett nélkülöznünk. Csapatjáték volt a pályán és azon kívül is. És igen, tényleg öröm és visszaigazolása a sok munkának, hogy a Soproni Sportiskolának harmadszor is sikerült aranyérmet nyernie! – mondta el Horváth József.

“Önbizalom áradt a fiúkból”

A hazafelé tartó buszon értük utol a fáradt, ám boldog edzőket. Caslos Vallejo elárulta, az első mérkőzésen nem volt elégedett, a másodikon viszont már megcsillogtatták tehetségüket és küzdeni tudásukat játékosai, olyannyira, hogy ott már benne is felerősödött a remény: ennek lehet aranyérem a vége.

– A játékosok akarása, az elvégzett munka, az akadémia nyújtotta biztos háttér, az edzői stáb szakmai felkészültsége együttesen megtették hatásukat. Önbizalom áradt a fiúkból, de ez az elvégzett munkából eredő magabiztosság volt. Hittek a csapatban és persze magukban is, de elsősorban egymásban – fogalmazott a spanyol szakember. Elárulta, a Pécstől tartott a legjobban az ellenfelek közül, arra számított, hogy velük fog csapata döntőt játszani. De mivel a pécsiek beleszaladtak egy váratlan vereségbe, már az elődöntőben szembe kerültek velük a soproniak. És ott elképesztő jó játékkal rukkoltak elő a játékosai.

Most még azon kell dolgoznunk, hogy a 2004-es játékosainkat még közelebb segítsük a profik világához, a 2005-ös születésűekkel pedig folytatjuk a munkát

– mondta Carlos Vallejo.

A csapat vezetőedzője maximalizmusáról híres, úgyhogy nem lehetett kihagyni a kérdést: elégedett?

– Maradéktalanul. Még vagy huszonnégy óráig – válaszolt nevetve az aranyérmes edző.

“Talán még fel sem fogtam maradéktalanul”

Csátaljay Gábor másodedző még nála is jobban örülhet. Bajnoki címhez segítette a soproni fiúkat, köztük a fiát, Csátaljay Pétert, a torna legértékesebb játékosát!

– Talán még fel sem fogtam maradéktalanul. Sűrű volt ez a négy nap és nemcsak a fiúk dolgoztak a pályán, nekünk is folyamatosan agyalnunk kellett a kispadon. Voltak nehéz percek, de nem ez a lényeg. Ebben a társaságban több olyan vezéregyéniség is van, akik a hátukra tudják venni az egész csapatot, előreviszik, megnyugtatják a többieket. Mentálisan hihetetlenül erősek. Az egyéni képességeiket tekintve is kiemelkedőek, de erejük összeadódott, mert együtt volt a csapat. Mindenki. És mindenki fejlődött mérkőzésről mérkőzésre – értékelte játékosait Csátaljay Gábor.

Jó érzéssel töltötte el, hogy az ünnepélyes eredményhirdetésen az edzőtársai is elismerték: jó helyre került az aranyérem, megérdemelten lett bajnok a Sopron.

“Most két nap pihenő, aztán készülnöm kell a szóbeli érettségikre”

Az országos bajnokság döntőjének legértékesebb (MVP) játékosa lett Csátaljay Péter, bekerült az All-Star csapatba is Csendes Péterrel együtt, Flasár Botond pedig a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia legjobbja lett. Debrecenből hosszú volt az út hazafelé, de boldog bajnokoknál gyorsan repül az idő. Rengeteg munka, gyakorlás és időnként lemondás is van a siker mögött, de ez most eszükbe sem jut…

– Felfoglalhatatlanul jó érzés – próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant Csátaljay Péter. – Mérkőzések közben csak a játékra koncentráltam, higgadt voltam, most jó lesz egy kicsit kiereszteni, ünnepelni. És azután aludni – mondja nevetve a 17 éves játékos.

– Most két nap pihenő, aztán készülnöm kell a szóbeli érettségikre – mondja az egy évvel idősebb Csendes Péter, aki a bajnokságba magabiztosabban vágott bele, mint a vizsgákba. A profi játékoskarrier előtt álló Csendes úgy érzi, az aranyérem tökéletes lezárása az utánpótlásban eltöltött korszakának, de a bajnoki cím számára teljes mértékben csapatsiker:

– Teljes összhang volt a játékosok között, bíztunk egymásban és tökéletesen együttműködtünk. Ezért tudtunk győzni…

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés