
:
:
Molnár Márton személyében újabb játékossal egyezett meg a DEAC kosárlabdacsapata.
A 2019-20-as szezonban az Alba Fehérvárban 21 mérkőzésen 11-szer kapott kezdőként szerepet, s közel 20 perc alatt átlagosan 8.8 pontot és 6.1 lepattanót átlagolt. A magasember 2018-ban Litvánia ellen bemutatkozhatott Sztojan Ivkovics válogatottjában.
A Sopronban, Kecskeméten és Fehérváron is megforduló 208 centis center egy évre írt alá a Debreceni Egyetem együtteséhez –írja a DEAC honlapja.

Én inkább Csórit engedtem volna el, még ha van is egy éves szerződése…Szerintem Marci jobb játékos, jobb lett volna vele az Alba!
Ha Forray tényleg jön, akkor lehet, hogy van összefüggés a két lépés között.
Szép! Gratula!
Én nem látom azért ennyire rózsásnak egyelőre a DEAC helyzetét, hogy Top 3…
Gondolom így már nem érkezik harmadik center külföldről..én mind a két játékost jó csere centernek tartanám egy élcsapatban,vagy középcsapatban akár stabil kezdőnek is..
Nézz3tek meg a bajnok csapatokban milyen magasemberek voltak a palánk alatt! Azert messze vannak az Andric-Milo vagy a Reddic-Bruinsma párostól..
És igen a Lóri-Jani kettős is erősebb.
Marci már nem számít “olcsó magyarnak” meglep, hogy a Deac rá költötte a pénze egy részét. Persze tuti tudják amit én nem?
A palánk alá tuti jó légióst hoztam volna, a top 3-hoz Tóth Á. mellé
Tavaly csak Tóth volt centerben (és így állt a negyedik helyen a Deac), ahhoz képest ez már hatalmas előrelépés.
Először játszon a Jani, aztán majd eldől melyik páros az erősebb.
Légiós fronton lesz még meglepetés, erősítés a Deacnál.
Kimondott cél a Top3, nem a szurkolók képzelgése.
Tehát ha pl. Bognár K. játszik akkor 3 om magyar lesz a pályán..egy u23, Bognár és Tóth v Molnár…
Bognár nem fog sok sót megenni szerintem, de rotáció tagnak kitűnő, hasznos. Szóval a válaszom, igen, miért ne? Már ebben a szezonban is volt ilyen.
Én elhiszem, hogy volt ilyen. És itt Szhelyen Kristófot is csípjük nagyon! Csak így én még nem látom azt a Top 3-at..
De majd kiderul, ha beborul?
Hozhat még, mert Marci is ötös.
Vagyis Tóthal ketten lesznek ott, vagy még lesz ott légiós is(?) és akkor még érdekesebb 🙂
Marci nem tud négyest játszani, hiszen nincs távoli, se középtávoli dobása, arról már nem is beszélve, hogy labdavezetése sincs!!
Na de hova lesz majd Omenaka és Bognár?
Mondjuk utóbbi talán négyesben használható lenne, mert palánk alatt ő meg súlytalan.
Omenaka Alba.
Omeneka 4 hete aláírt az Albába ?
Omenaka nem nb1-es szint, az alkata nagyon jó, de iszonyat darabos a mozgása, sem a védekezés, sem a dobás nem az erőssége. Azért írtam, hogy minőségi csere ez így a Deacnál.
Látom sárgapárnit nagyon izgalomba hozta a hír! https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2342285995820659&set=pb.100001178458933.-2207520000..&type=3&theater
amilyen infokat irogat, nem a pozsonyi lesz az. Amiket irogat, azok olyan dolgok, amiket egy menedzser vagy menedzser kozeli ember tud. Mint tudjuk, Emoke is egy kormendi figura volt, aki Bebessel allt ellentetes oldalon. Miutan nyert a Bebes, eltűnt. ha egy szurkoloi csapat esetleg elkapja ezt a szerencsetlen pozsonyit, majd jot rohog magaba, azt sem nezve,hogy egy enyhen serult ember szív miatta… Vagy pont ez a célja. Csakhogy Falcosok is keresték már. Most adott egy Facebook profil, ami szerintem nem a szarosparna. A karitasznal nem jut olyan infokhoz,amiket irogat. erdekes dolog ez, de az illetekesek mennek a dolgok utan. Varom… Olvass tovább »
jajj de butus vagy Dowtntown…
Amúgy milyen belső infót tudok, hogy elment Martinez? Akkor mégis igaz? 🙂 🙂 🙂
nem vagyok annyira butus, ne becsulj ennyire le ?
nem irtam, hogy belso infot tudsz, de azert egy Pozsonyi a karitasztól nem mondana ilyen dolgokat csak úgy a levegobe. ?
Ralfot majd meglatjuk, de ha menni akar, menjen csak. Vannak helyette elegen.
De ha tenyleg menni fog, es ezt te megirtad, akkor mar eleg biztos lesz,hogy ki vagy, vagy melyik körhöz tartozol.
Addig inkabb imadkozz, hogy helyetted ne talalja meg senki a Pozsonyit, nem szeretném, ha valaki máson csattanna a nem neki jaro füles.
En Emoket is tudom ki volt, te se vagy annyira nehez falat ?
Nézd, lehetnek ismerősei, akiktől tudhat dolgokat. Saját magát buktatta le Facén…
Igen, ez igaz, hogy az a profil mit írt ki, de nem Pozsonyit bantva, nezzel korul az oldalán… neki ilyen infoi nem lehetnek, de azt sem tudom elkepzelni, hogy tűz kozeli ismerosei legyenek.
Vagy raszedték szerencsetlent, hogy irjon ki az oldalra..
Ha Ralf elmegy, akkor tudni lehet, hogy ki all a szarosparna profil mogott ?
Tisztán látszik, hogy melyek azok a csapatok ASE, DEAC, ALBA,FALCO, MTE és még talán a Szolnok ahol nincsenek anyagi gondok. Valószínűleg ez a 6 csapat között fog eldőlni a 2020/2021-es bajnokság végső sorrendje. A többi 8 csapat a túlélésért fog küzdeni, úgyhogy óriási a szakadék a két csoport közt. Nem véletlen az sem, hogy tőlük nem érkezik semmilyen hír új igazolásokról.
A Szolnokot felejtsd el anyagi gondok vannak.
Miből gondolod, hogy Körmenden van pénz…
Már egy Ralf Martinezt se tudtak megtartani, magyart esélyük sincs igazolni, Zollner is simán távozhat még….
Lesz pénz Körmenden abban biztos vagyok..
Azért most az Egis jól járt maragyunk annyiban 😉
Martinez pedig Körmenden marad ahogy zollner is!
És Taylor is marad.
És ahogy beszélik , a tavalyi légiós sorból is maradnak meg ketten , hárman.
Ami viszont a falcot illeti úgy hallani hogy ott is meg bomlik a magyar mag.
Meg ugye az u 23 szabály az a sárgáknak nem valami nagy meríteni lehetőség !
fogsz még sírni ??????
vagy te? 🙂
inkabb te.
es nem csak a Kormendi kosarcsapat miatt ???
egyre tobben erdeklodnek irantad, es a bebeegy se sokaig takargathat…. ?
de hisz megtaláltatok, hogy ki vagyok 🙂 🙂 🙂 🙂
TEHÁT ISMÉT LEÍROM!
Ralf Martinez kb. három hete aláírt a Zegre, mert nem volt többéves szerződése Körmenden! Tök mindegy mit hazudik a világhírű, akarom mondani szlovén hírű körmendi kommunikáció!
vagy csak szivatjatok szegeny Pozsonyit….? ?
egy ideig takargathat a bebeegy. Csak egy ideig ?
Amúgy ha Ralf menni akar, menjen. A csapat túléli ?
csak neked lesz nehezebb ???
Rajtad kívül most sem hazudozik itt senki, szafaládé!
Esetleg olyanról, hogy módosított szerződések a jelenlegi helyzetre tekintettel, olyanról hallottál, szafaládé?
Szolnoknak továbbra sem marad használható magyarból választási lehetősége. 8ba kerülésért fog küzdeni.
Na szóval róla is lemaradtunk.Persze nem is tudom egyáltalán képben volt az Olajnál? Akkor tényleg ki jön Szolnokra?
Még van pár lehetőség. Kellerek, Filipovity pl
Filipovity csak külföldre mehet.☹️
Igen képben volt de vele is úgy jártunk mint Vojával. Nincs lóvé Moldi!
Igen,ez most már egyre nyílvánvalóbb.Tudjuk csak azért még néha várjuk a csodát.Hátha….
Akkor Omenaka out.
Mondjuk nem baj, ez így minőségi csere.
Omenaka Körmend! Két hétre nyitott szerződéssel, mert állítólag amióta Magyarországon él nem volt még ilyen kis mezővárosban… 🙂
ez az a hely, ahova te felaron akarsz meccsre jarni? ?
Ha a kulcsjátékosok sérülés nélkül végig tudnak (jól, kiegyensúlyozottan) játszani illetve nem zárják el a pénzcsapot idény közben, akkor top3.
Coach Adrián kösd fel a gatyát, mert ezzel a kerettel hozni kell a dobogót!
Hajrá DEAC!
Azért az egy kicsit még erős. Van 2 használható magyar centeretek. Tóth-Molnár. Náluk pl. a paksi Lóri-Eilingsfeld duó jobb és akkor még van Pakson még 2-3 bőven használható magyar. Mte, Falco, Alba még simán Debrecen előtt van perpill.
+a külföldi kontingens… az összképet kell nézni.
Továbbra is top3-ba várom magunkat.
Hajrá DEAC!
Mivel jobb a Lóránt-Eilingsfeld duó a Tóth-Molnár duónál??? Főleg, hogy Eilingsfeld egy teljes szezont hagyott ki. Korban is mindkét paksi évekkel idősebb, mint a két deacos.
Ezen kívül van Pakson még egy Kovács-Valerio páros, Deacban pedig egy Polyák-Bognár-Somogyi trió. Semmivel sem erősebb a paksi magyar mag jelenleg.
Egyetértek. + a következő szezonban a Paks akkor lesz élcsapat, ha Dzunic hoz legalább átlagos légiósokat. Tavaly csak 2 légióst kellett hoznia (eléggé véleményes eredménnyel). Most majd lehet, hogy a 2 helyett 5 légióst kell hoznia…Ha olyanokat hoz, mint akikkel a palánk alatt próbálkozott, akkor nem lesz 4-ben az ASE.
Azolyanokkal volt végig dobogón a Paks, úgy hogy Eilingsfeld sérült volt.
Ezért lesz a Deac is érem esélyes.
Hogyhogy nem Körmend? Pedig állítólag a vezetőség jó kapcsolatot ápol a családdal, és Marci is mindig elismerően beszél a klubról… Vagy nem?
tehat akkor úgy igazolnak a csapatok/úgy dontenek a jatekosok, hogy hol folytatjak, hogy a csalad kivel apol jo viszonyt, meg ki hogy beszel a klubrol? ???
ugye a PENZ sose tenyezo? ?
bebeegy csicskája, inkabb verd ki…jobban jarsz te is, meg az emberiseg is… ?
Megértem, hogy feszült vagy újabb reményetek foszlott szerteszét… 🙂 🙂
a feszultseg nem az en soraimbol szokott jonni ???
Pozsonyi sírj h nincs Napsütés meg trágyázz a nénikkel, kb a te szinted…
Inkább kényesztesd a gusztustalan, zsíros tested
ez igen ! Ügyesek ott Debrecenben , pénz is van . Lehet , hogy Falco mellett ott lesz a legerősebb magyar keret .
Hajrá DEAC!
🙂 🙂 🙂