Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Az Alba vette be utoljára a “régi” kaposvári csarnokot

Két légióssal is ponterős volt a Fehérvár.

Kaposvári KK - Alba Fehérvár 89-97 (29-20, 21-26, 17-28, 22-23)

Alsóházi középszakasz, 6. forduló
Kaposvár, Városi Sportcsarnok
V.: Praksch P., Vida J., Nyilas I. (dr. Páli K.)

Kaposvár: Halász 7/3, Hock 15/6, Baki 14/12, Pustahvar 25/9, Hendlein 21. Csere: Harazin -, Kocsis -, Bogdán 7/3.

Alba: Cabezas 24/15, Tóth P. 7/3, Keller 4, Peterson 19, Peringer -. Csere: Filipovity 30/18, Takács 4, Lukács 3/3, Varga 6/6, Seyi -.

Utolsó mérkőzését játszotta a „régi” csarnokában a Kaposvári KK, a hazai szurkolók ma búcsúzhattak el a visszavonulását bejelentő, ám szerelést már nem húzó Marko Spicától. A somogyiaktól hiányzott még Emanuel Ubilla, Luka Markovics és Reggie Johnson is, a vendégektől Lóránt Péter, Martin Zeno, Allerik Freeman és Jordan Heath.

Parádésan kezdett a KKK, 16-2-nél időt kért az Alba. Éledeztek a fehérváriak, de a ponterős első negyedet is így 29-20-ra Fekete Ádám együttese nyerte.

Megváltozott a játék képe a folytatásban, a második negyed elején előbb egyenlített, majd fordított is az Alba. Persze nem kellett félteni a vendéglátót sem, maradt még puskapor a félidőre: a szünetben 50-46 állt a táblán.

A hullámzás továbbra is jellemző volt a meccsre, egy darabig még őrizte előnyét a Kaposvár, majd újra fordított a Ramirez-legénység. A záró játékrész 64-72-ről indult.

Három perc után már tízzel mentek a vendégek, innen még visszajöttek Pustahvarék, 83-83 után azonban már csak az Albáról szólt a végjáték. A szenzációsan teljesítő Filipovity vezérletével megérdemelt fehérvári siker született.

fotó: hunbasket.hu

21 hozzászólás

21
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
13 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
17 Comment authors
Kareem Abdul-JabbarMásikVégétFújdMegdellkrapulaksz simonRouge Recent comment authors
Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

Marco forever

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Mekkorát játszott Kabdbezasz,ez a vén hülye a Kaposvár ‘C’ ellen !!!! 😉

krapulaksz simon
Olvasó

kár hogy nem most kezdődik a bajnokság, most végre megmutatta az alba. ez egy maflás a károgóknak, hogy nincs ok az aggodalomra, a következő szezonban, azt hiszem semmi okuk nem lesz a bentmaradással kapcsolatos izgalmakra!

pbask
Vendég
pbask

Filipovity szépen gyártja a pedigrét a Falcohoz való igazolásához 😀

krapulaksz simon
Olvasó

úgy hallottam Tf lesz a vége… 🙁

pbask
Vendég
pbask

Meglátjuk idén is jött volna de nem engedte az alba troll barátom 😉

Aramis
Vendég
Aramis

Szolnoki nevelésű gyerekek, Peringer, Harazin 0 pont.
😀 😀 😀

Rasid
Olvasó

Peringernek sok közé nincs az Olajhoz. Azt hiszem a Honvédból jött hozzánk egy szezonra.

olaj75
Olvasó

Hogy jön ehhez a cikkhez az Olaj? Te te.ű…

Rouge
Vendég
Rouge

Hogy jön ehhez az olaj?
🙂
Nagyon egyszerűen…nuni, a legtöbb falco szurkerhez hasonlóan maximálisan frusztrált velünk szemben….de hát ezen az utóbbi évek bajnoki és kupadöntőit tekintve, ugyebár nincs miért csodálkozni…:):);)

dell
Olvasó

Néha töltsél is nunika ne csak tüzelj! Felvilágosítalak ,hogy nemcsak Peringer de Harazin sem szolnoki nevelés.

Rubik75
Olvasó

A mai mérkőzésnek,ahogy az alsóház többi meccsének semmi lényege nem volt.A két csapat játszott egy edző meccset.Csapatunk a mai meccsen a B verzió megerősitve Szászával és Rolival.Ami számomra eddig is világos volt,hogy hiába van még egy éve Halásznak elkell küldeni,ahogy Harazint is.Gondolom a vezetőség,már javában tervezi a jövőt.Mint egyszerű szurkoló nem láttok bele a klub költségvetésébe,de ha lehetőség van rá akkor amit már múltkor is leírtam,jó lenne ha Ubi,Reggie,Markovics,Szásza maradna.Kiegészülve Rolival ez egy erős kezdő ötös lehetne.Mégha igazi 5 ös nincs is köztük.Most,hogy Marko elment,helyette kellene egy erős játékos 5os posztra.Vagy pedig hozzunk helyette még egy jó 4est. Ez már… Olvass tovább »

Kováts Imre
Olvasó

Ha nem tudjuk megtartani az említett “magot”, (amely alkalmas kiindulópont lehet a további “építkezésnek”), akkor nulláról kell kezdeni és még évekig nem lesz nyolcba érdemes csapatunk.

Zsa
Vendég
Zsa

Jaj! Mindenkit, csak Ubillát ne. Támadásban még csak-csak (bár nekem az ő játéka inkább egyéni sport, mint csapat), de védekezésben nemhogy mínusz 1, de inkább kettő a pályán…

Kaposkosár KKK
Olvasó

Rubik teljessen ugyanez a véleményem !!

KPSVRKK
Olvasó

Igazad van, de Rolinak sem és Szásának sem esik már annyira jól az aprítás. 5ös nélkül nem fog menni. Bergstedt pl egy jó kvalitású játékos, de ennyi pontot azért tudott csinálni mert nem igazán volt ellenfele. Az egész szezont sajna Marko problémája miatt gyakran center nélkül játszottuk. Engem személy szerint szörnyen zavart az augusztus végi “munkakezdés”. Aztán jött a panasz, hogy formán kívüli a csapat, a külföldiek nem úgy érkeztek ahogy elképzeltük blablabla. Esetleg dagadtan 😉 Az alapszakasz első felére nem csak az elhibázott légiós választás hanem az el nem végzett munka hiánya nyomta rá a bélyegét. Ha lesz zs… Olvass tovább »

Rubik75
Olvasó

Egyetértek azzal amit mondasz,hogy Roli és Szásza is megunná az aprítást.Az 5ös posztra úgy értettem,hogy ha valami selejtett kukázunk ki
akkor inkább legyen egy jó 4es akit tudunk használni.Amúgy Bergstedtet eltudnám képzelni nálunk,egy bajom van vele,hogy forró fejű.Nagyon könnyen felhúzza magát.A Tf-ből még Clarkot is eltudnám képzeni hozzánk 2-3ra.

Kaposkosár KKK
Olvasó

Clark igen ő nagyon ügyes !

MrB1G
Vendég
MrB1G

Dagi albás hogy csapatott ennyi pontot??
Kabbeazt pff ….bazi nagy spanyol lehúzás…
Kíváncsi leszek az albás nyári hírekre!
Edzőtök (Kvár) még tanulhatna vmi jó nevűtől 1-2-3 èvig, pl. segédedzőkènt, amíg elismert edző lesz és nem tojják le a fejét a játékosok.
Igaz van ez így még 1-2 helyen.
Érkezik Borisov ???

Koops
Olvasó

Gratulálok a győzelemhez a Fehérvárnak! 😀
Remélem jövőre összeszeditek magatokat és sok-sok kiélezett jó meccseket láthatunk tőletek a következő szezonokban! Jó irányba fogtok haladni, ha vezetőségből is távozni fognak a pénzeszsákok…

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Hu de jó ,hogy kiszáltam 16-2nél.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés