FIBA Europe Cup
Az Alba kapta a legmagasabb osztályzatot a FIBA-nál
Senki nem érdemelte ki annyira az elismerést, mint a magyar csapat.

:
:
A FIBA elkészítette listáját, melyen osztályozta a FIBA Europe Cup legjobb tizenhat közé jutó csapatait. Az első helyen az Alba Fehérvár áll, mely A+-os osztályzatot kapott, ezzel a legtöbbre taksálva a magyar csapat Bonn ellen nyújtott teljesítményét.
A honlap azt írja, hogy senki sem érdemelte ki annyira az elismerést, mint az Alba azzal, hogy az előzetes esélyek ellenére, történelmet írva bejutott első magyar csapatként a legjobb nyolc közé.
Nem meglepő módon a Telekom Baskets Bonn kapta a legrosszabb osztályzatot (D-). A szerző megemlíti, hogy biztosan kihagyták azt a részt az órán, ami előrevetítette, hogy az Alba elleni párharc nehéz lesz és érdemes alaposan felkészülni.
A fehérváriak soron következő ellenfele, a UNET Holon B- -os osztályzatot kapott. A szerző megjegyzi, hogy egy kicsit szerencsésnek vallhatja magát a csapat, miután kikaptak Botevgrádban, ám mégis továbbjutottak.
Fotó: fiba.basketball

Szólj hozzá!