Bajnokság
Az Alba hozta a szezon első rangadóját
Megérdemelten verte meg a Szolnokot a lendületesen játszó Fehérvár.
Szolnoki Olajbányász KK - Alba Fehérvár 80-100 (23-26, 10-23, 24-26, 23-25)
Bajnokság, 1. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Ádám J., Goda L. (Várhalmi Zs.)
Szolnok: Smith 16/9, Jones 21/3, Tucker 19/6, Krisztics 21/3, Tóth N. 1. Csere: Kovács P. -, Morant 2, Rudner -.
Alba: Ljubicsics 10/6, Guyton 21/15, Markovics 11, Csupkovics 16/12, Molnár 12. Csere: Govens 3/3, McDuffie 22/9, Csorvási 5, Keller -.
Markovics gyors kosarával indult a jó hangulatú mérkőzés, majd Guyton is betalált. Nagy volt a tempó, a gyors kosárlabda eleinte inkább az Albának kedvezett, négy perc után 4-11 volt az állás. Sok volt a hiba mindkét oldalon, az egyéni képességek domináltak. Smith 18-18-nál egyenlített – egy triplával –, de csak egy pillanatra örülhettek a hazai drukkerek. Tucker hármasával zárult az első negyed (23-26).
Ljubicsics két büntetőjére Jones válaszolt egy dudaszós triplával. Guyton is bevágta kintről, Alekszics időt kért 26-31-nél, két és fél perc után. Hiába. Még ötöt rátettek a vendégek, először lett kétszámjegyű a különbség. Potyogtak a fehérvári triplák, elég jó százalékkal tüzeltek a kék mezesek (28-45). Újra időt kért a Szolnok. A félidőre 33-49-es állással mentek pihenőre a csapatok.
Mindent megpróbáltak a piros-feketék, hogy faragjanak hátrányukon, tizenegyre vissza is jöttek (42-53). Guyton és McDuffie hármasával azonban visszaverte a rohamokat az Alba, visszaállt minden a régi kerékvágásba. Sőt, 53-72-nél már majdnem húsz volt közte, gyorsan időt is kért Alekszics. A negyedik felvonást 57-75-ről várták a csapatok.
Gyanítani lehetett, hogy a mérkőzés már eldőlt. Így is lett. Volt még egy kisebb fellángolása az Olajbányásznak, Kriszticsék visszajöttek tizenkettőre, de Ramirez időkérése után rendezte a sorokat csapata. A végére a száz is meglett a Fehérvárnak, okos, ponterős és látványos játékkal, teljesen megérdemelt vendég siker született.
Kiemelt fotó. olajofficial.hu
Pénteken éppen Szolnokon tartozkodtam, így volt szerencsém megtekinteni élőben a mérkőzést.
Sajnos egy gyenge, de küzdeni tudó Szolnokot láttam, akit a Fehérvár darabokra szedett és könnyen hozta le a mérkőzést.
Jó volt a hangulat, a szurkolók kitettek magukért, -20nál is éltették a csapatukat. Bár voltak olyanok, akik már percekkel a mérkőzés vége előtt felálltak és kivonultak…
Csak az az egy dolog bántott, hogy miközben -20al kikapnak, meccs közben “F@sszopó Falco” ment… Ezek után remélem hogy nem fogtok ezért hisztizni és támadni minket, ha mi is ezt teszük.
Küzdjetek Olaj, ennél jobbak vagytok.
Hajrá Falco, hajrá Szombathely!
Hát ez az Alba, nem a tavalyi Alba az biztos. Azért egy meccsből még messzemenő következtetéseket nem vonnék le, de a légiós soruk nagyon jó, az már most látszik.
Az Olaj vs. Falco témához csak annyit fűznék hozzá, hogy aki egy fórum hozzászólásai alapján ítél meg egy várost, vagy annak szurkolóit, azzal nem kis baj van.
Akinek nem inge…
Sárga g…k
Újabb értelmes hozzászólás, taps te címeres barom!!!
Sziasztok!
a tegnap esti Olaj-Albáról szóló podcast a lenti linken hallgatható.
Knézy Jenővel is beszéltem és megkérdeztem tőle, szokta-e olvasni a neten felé áramló kritikákat, hallgassátok meg mit válaszolt ?
https://tripladupla.podbean.com/e/6-resz-szezonnyito-pofon-es-a-kosarlabda-magyar-hangja/
Gratulálok az Albának a győzelemhez!Megérdemelték, nem kérdés. Azert szinte “semmit nem jelent ez a siker-kudarc”az érmeket tavasszal osztják. Meglepő volt, hogy nyitó forduló,rangadó,péntek este 20óra és nem telt meg az óriásinak nem mondható csarnok nézőtere. Nyilván az eredmény alakulása miatt is- a nyikorgó parkettát hallani is érdekes volt az utolsó 10 percben..
A Szolnok szurkolóknak,szerintem át kell állniuk egy kicsit más értékrendre,mert Voja távozását meg fogja érezni a csapatuk!
Gumi jól eltalálta ezt a meccset is…. ?
Lassan kezd akkora szakértő lenni, mint a Jakab, Szarvas, Alekszics trió.
Remèlem a Ventspils szétszopatja a Falcot, ezt érzem a szombathelyi férgek kommentjei miatt!!!
Hajrà Ventspils! Mocskos kibic sàrgàk!!!!
Tisztelet a kivételeknek, ugye? Köszi!
Nem neked szólt természetesen
Hagyd, nem kell ez, mindenütt vannak hülyék..
A Falco szurkerek nagy része azért normális,
de mondjuk az tény, hogy a legtöbb frusztrált kommentelő azért közöttük van.
De mondjuk az is igaz,
hogy a sok elveszített döntő után nem lehet könnyű azzal a tudattal élni,
hogy ők az örökös lúzerek…
és csak Fortuna nyomorúságos könyöradományaként lehettek tavaly is bajnokok
(ahogy Gumi is megmondta).
2-3 év, aztán mennek vissza a süllyesztőbe.
Ez mondjuk igaz
Te beszélsz te szerencsétlen ricsirúzs?
Te aki állandó résztvevő vagy minden Falcos cikk alatt és nyomod a szánalmas és óvódás poénjaidat?
Azért van bőr a pofádon na…
Képzelt beteg. Hol vannak azok a Falcos kommentek? Egyetlen ember szívat titeket… amikor a Falco zakózik, csak Szolnokról írnak be legalább 3-an. Durva fóbia.
Szolnokról 3,
Falco részéről most ide,
ehhez a cikkhez 13 kommentelő…
De ezzel sincs semmi gond,
csak a pontosság kedvéért…
???
Nocsak az ostoba szolnokiak nehezen viselik ugyanazt amit ők művelnek egy Falco cikknél????
Alekszics meg a két szerencsétlen “paprikajancsi” másodedzője teljesen alkalmatlan ennek a Szolnoknak az irányítására.
Vojvoda, Milosevics, Andrics meg Kendrick Perry vot az Olaj edzője sikerek idején, nem ezek a “bohócok”!
Itt már mindent leírtak azok akik nemcsak elfogultságból nézik a meccseket hanem értenek is a kosárlabdához. Védekezés,védekezés,védekezés…. Alekszics mióta itt van olyan nálunk nincs. Ide hoz Tóth Ádám helyett egy teljesen képzetlen centert. Könnyű volt neki egy Vojával és egy Milóval akik rutinból megoldottak mindent. Most lehetne bizonyítani,hogy milyen edző de ezt már Sopronban is bebizonyította. Morantot azonnal cserélni mert center nélkül kosárlabdát játszani nem lehet és az ellenfelek ezt jól tudják,hogy hol vagyunk a leggyengébbek. A másik négy légiós jó lesz akikben benne van a pont is ezt tegnap is bebizonyították. Csak hát a magyarok… Na erről ennyit. Senki… Olvass tovább »
Bocsi de ezt a sok személyeskedést nem olvasom vissza. Grat Fehérvárra! Komoly teljesitmény volt! De egyet ne feledjünk. Ez az első forduló. Ne osszunk itt még aranyat Fehérvárra, ne írjuk le Olajt. A bajnokság ezen szakaszában akár egy hét felkészülés különbség is eredményezhet ilyeneket. Persze mutat valamit. Fehérvár eddig rohant, most okosan játszanak. Szolnok eddig a legokosabban játszó magyar csapat volt, de ezzel a kerettel szerintem inkább a rohanós játék feküdne nekik. Messze még a vége, inkább örüljünk neki hogy végre bajnokikra járhatunk! FALCO!
Gyávàk vagytok a válaszhoz!!!!
Szerintetek van olyan dicsősèg ami örökké tart???? Rugdossátok csak a földön fekvőt, előbb utóbb újta szopat benneteket!!!!!
Mi harminc éve is itt voltunk,
amikor a divatok még azt sem tudták,
mi az a kosárlabda.
És mi harminc év múlva is itt leszünk,
amikor a divatok már rég elfelejtették,
mi az a kosárlabda…
Felállunk és megyünk tovább,
messze még a vége.
Alekszics hozta, amit tud. Pardon. Amit nem. Nem tud időt kérni. Kontrasztos volt az Olaj és a fehérvári időkérések dinamizmusa. Továbbá Alekszics teljesen alkalmatlan a mostani tipusú játékosok vezetésére. Ő max “kontrolált játékot” tudja, de fingja nincs, hogyan kellene a “gyors kosárlabdát” játszani. Mintha Dzunicstól kérnéd, hogy kontrolált játékot játszasson. A csapat rendben lenne, ha baltás, meg porcelán Juhos helyett Tóth Ádi lenne. Gondolkodás nélkül cserélnék. A légiósok teljesen rendben vannak. Rudner hasonlít Rujákra: örök reménység marad. Helyette Pallainak adnék játéklehetőséget. Nem akarok károgni, de Alekszics nagyon kevés erre a feladatra. Könnyű volt neki egy Vojával és Miloval cimeket elhozni… Olvass tovább »
Szalay Ferenc szolnoki polgármester találta ki az “egy magyart a pályára” szabályt, amit még jövőre ki akar bővíteni az idióta U23-as baromságával!
Idén szétbarmolja a Szolnokot, de jövőre az egész A-csoportot akarja lebutítani az általa tönkre vágott utánpótlásunk szintjére…
Jelzem a szolnoki magyarok ma 1 pontot dobtak!
Mcduffiet erdemes lesz nezni
Grat az Albának, jó csapatuk van.Még ha ma szarba is nyúltak. De. Ne osszunk már az első meccs után aranyat ? Legalább vagy kettőt nézzünk már meg. Rouge, valóban Kriszticsben benne van egy komolyabb nemzetközi karrier. A feladatát kell megtalálni, ahol nem köpi ki a tüdejét 5 perc után. A védekezésről. Igazából Ramirez komolyabban védekezett, mint a négereink összesen ? Az a baj, hogy nem nem akarnak, hanem nem tudnak. És ez kurva nagy baj. Amikor már Juhostól várjuk a megváltást, na ott elkezdődött a vég… Csősztomi vagy ki ezt nagyon benézte. Nyergesék Báderrel, meg Tóth Zolival végig röhögték az… Olvass tovább »
Nézd, ha az amcsik nem tudnak védekezni, akkor nincs más, túl kell dobni az ellenfelet… akkor játsszuk azt, amit a két évvel ezelőtti bajnok Alba: Játsszunk egy labdaszerzés- egyből indítás- elkapom- bezsákolom vagy tripla játékot… egy gyors tranziciós játékot, amire szerződtettünk négy amcsit. De azt ne csináljuk már, hogy center nélkül játszunk, mert Morant erre a játékrendszerre alkalmatlan….(szinte az egész második félidőben padozott), mert akkor nincs meg védekezésben a palánk alatt a stabilitás, a kisemberek behúzódnak, belül védekeznek és nem érünk oda a kinti dobásokra… az Alba a pontjainak majdnem a felét triplából szerezte. Dragan pedig hozta a szokásos biztonsági… Olvass tovább »
Meglátjuk mi lesz, ne írjuk le még az amcsikat. A védekezéshez nem kell különösebb tehetség, csak rengeteg munka. Most kaptak egy pofont, ha beállnak melózni akkor még lehet belőlük valami. Különben kulloghatnak vissza a G ligába ???
Rouge! Bocsi hogy belevau: de szerintem 2 fajta amcsi van: aki akar védekezni, és aki nem. Hidd el, mind tud….. Ott azzal kezdik az alapokat.
“….de szerintem 2 fajta amcsi van: aki akar védekezni, és aki nem. Hidd el, mind tud…..”
Azért védekezésben Govens nem egy Curry…
Oké, persze mind tud…
és nyilván mi meg tudjuk azt,
hogy idő kell
hogy összeálljunk.
Govens visszatértekor a Falco is szenvedett,
Okorn sem tudta, hogy mi van a védekezéssel…
aztán a középszakaszra csak összeállt….
Govens tényleg nem védő specialista. De! Szerintem válogatottban sokkal jobban harcolt hátul….. Ha akart volna jobban is tud hidd el. Csak nem volt rá kényszerítve. Egy költői kérdés: Voja védekezését hogy láttad új csapatában Szolnokhoz képest? Picit volt jobb, de 3szor több energiát rakott bele. Mert ott muszáj. Ennyi. Azért ébredjünk fel. Ez Magyarország. Kevés amcsinak ez álmai netovábbja. Tavalyi Falco védekezése semmivel nem lett jobb a végére. Sőt! Az elején volt a legjobb!!!! De Zozó és Govens plusz Bruinsma visszatérése akkora támadó potenciált adott, amivel a jó közepes védekezés bőven elég volt
“.. Zozó és Govens plusz Bruinsma visszatérése akkora támadó potenciált adott, amivel a jó közepes védekezés bőven elég volt…”
Ezekkel az amcsikkal nekünk is ezt kell játszanunk:
egy jó közepes védekezés
és egy gyors, eredményes támadójáték.
Ha kapunk nyolcvanat, akkor dobjunk kilencvenet…
van négy extra legiósunk,
akik dobtak hetvenhét pontot….
a maradék 13 pontot Morantnak és a magyaroknak lazán hozni kéne…
Morant erre a pozíciós játékra viszont totál alkalmatlan…a támadásokhoz ebben a játékrendszerben semmit sem tud hozzátenni…az ő játéka a rohanás/indítás/alley oop…
Ha idehoztuk, akkor használjuk arra, amire alkalmas….vagy nem őt kellett volna szerződtetni.
De itt a nagy gond a száz kapott pont.
Nagyjából ezt irtam én is
Ne bassza már meg a kurva élet, ha egy profi sportolónak heti 1 meccstől fáradásos törése lesz!
Ezt hagyjuk már. Simán ki kell bírni a 30-35 perc pályát nekik… Ha nem bírja ki, akkor azzal van a baj!
Jones 38 percet játszott,
ez hosszabb távon nem fog működni.
Lehet hogy nincs igazam,de én egy kicsit ledöbbentem Jones játékán.Azt hittem szórja majd a hármasokat egymás után,erre fel mindig be akart törni,ahol a legtöbb esetben lecsapdázták,még passzolni is alig tudott.Jó,tudom hogy felkészültek belőle,de akkor is.Aztán dobott ő,csak akkor már a téglákat dobta.Nagyon remélem,később azt a Jonest látjuk a pályán,mint a bemutatkozáskor.
Ha most eltekintünk a védekezésbeli hiányosságainktól,
akkor mondhatjuk azt is, hogy a dobószázalékok között különbség döntött,
azon belül is a triplák közötti különbség:
Alba: 15/30
Olaj: 7/28
Ha mi is 50%-kal dobunk,
akkor a triplamutató 14/28 lett volna,
héttel több hármas az 21 pont,
és akkor a végén 101-100 ide…:):);)…
Ez persze így csak egy teoretikus polemizálás,
de a lényeget tekintve igazad van:
Tripla:
Jones 1/7
és Tucker (a tripla király) is csak 2/8.
Több kell tőlük.
(De itt ugye visszakanyarodhatunk a védekezéshez:
a magasabb triplamutató mögött a több tiszta dobóhelyzet van…)
Most teljesen egyetértek Veled. Annyit még hozzátennék, hogy ilyen gyatra védekezés mellett sem biztos, hogy még egyszer 15/30-at dob kintről az Alba idegenben (vagy más csapat).
Köszönjük Alekszics,hogy elkergetted Tóth Ádámot és ide hoztál helyette egy nagy nullát. Ebből adódóan nincs centerünk nem tudunk lepattanót szerezni. Ma is mint eddig mindig az előkészületi meccseken 4-en játszottunk 9 ellen. Azt tudtuk,hogy nem lesz magyarunk aki valamit tud is hozzátenni a meccshez de azt ,hogy 80 dobott pontból 79-et a légiósok dobjanak álmomban sem mertem gondolni. A védekezésünk egyenlő a nullával de az nem is fog javulni ezt eddig is tudtuk. Morant azonnal csere és az edzőt is kár ennyi évig itt tartani. Ez a játék a bajnokság kezdetén talán a nyolcba kerülést mutatja. Az ankéton azt hallottuk,hogy… Olvass tovább »
Elajulni azért nem kell az olaj meg nincs össze szokva védekezésben látszott ez nagyon.. a két szerb tényleg nem semmi de a szerbek minden csapat sportban a csúcsot képviselik. Most Vegre intelligens amcsik vannak szóval ennek a csapatnak négyben kell lenni…sokat er ez a győzelem mert SZolnokon nem sok csapat fog nyerni… Sokan szidták alpári módon SImont azt látni kell tavaly hibázott de talán épp ezért most sokkal jobban választott légiósokat. Aki a csapatot kedveli a csapattól nem fordulhat el Simon meg Balassi miatt hozzáteszem nem védem őket főleg Balassit tudja mindenki Fehérváron a dolgait…Rita más csapatnál rég ki lett… Olvass tovább »
Minden edzőmeccsünk után azt mondtam, hogy ok, ezek az új fiúk jól elszórakoznak a pályán, öröm kosárlabdát játszanak, nézni is jó, de mire lesz ez elég a bajnokságban a “komolyabb” csapatok ellen?
Szeretném hinni, hogy a Szolnok egy “komolyabb” csapat!
Még valami, és megyek aludni. Gratulálok Markovicsnak és Molnárnak! Jól játszottak ma. Különösen Markovics gyors játéka tetszett, de Molnár harcossága, élessége is szembetűnő volt.
A Magyar játékosok nincsenek benne a csapatba.Az amerikai játékosokat semmi más nem érdekli csak a saját stat. Nincs edző csak egy dísz. Lehet ez még jó csak csapatként kell viselkedni és nehéz lesz mindenkinek ellenünk. Hajrá Olaj!
Gratula Fehérvárra! Most lehet szidni a Simont … Magyar szintén ez egy űrkosárlabda amit játszottatok. Nem, hogy lábbal, de szemmel sem nagyon lehet követni. Megszületett a bajnokság legnagyobb esélyese. Még akkor is, ha majd a filkó légiósokat cserél. Mi (vagy Poór Peti) pedig majd csak összerakjuk a védekezésünket. Hajrá Olaj!
Nem kell nekünk légióst cserélni.
Mi tudunk védekezni.
Ennyi.
Nem kell légióst cserélni … Olivérnek kell sanszot adni.
( és labdát )
dislaikoló tovább .. csak húzd a bőrt!
Center és védekezés nélkül nem lehet ezt a játékot játszani.
Morant nem kosárlabdajátékos, hanem magasugró!
Garat Fehérvárra! Nehéz ezt leírni, de el kell ismerni, ma egy csapat volt a pályán. Egy portás hülyére kereste volna magát az átjáróházi jegyeladásból. Ahogy látom, szép estét szereztünk a filkósoknak, ez egy pici öröm ezen az estén. Ezek után alig várom a vasárnap estét!
Min csodálkozol te szerencsétlen?
Csak adni szeretsz, kapni nem?
Muhahaha ???
Amilyen a mosdo,olyan a torolkozo barátom. Vagy az az érzékeny szemedet nem bántotta mikor minden falcos cikk alá beszóltatok valami frappánsat?
Mondjuk nem hiszem, hogy a barátom lennél, sőt! Nem kevesebbet írogattunk
filkós meccsek után, mint ti ide. A különbség annyi, hogy itt minden szolnoki szurker tudott gratulálni a győztesnek, és nem sírtak filkós módra! Tobzódjatok szánalmas kis nyuvadék sárgák, kiváncsi leszek, vasárnap mit alkottok a magyar kosárlabda bajnokaként! Addig is örülj csíra!
Ott a pont.
Jó olvasni,hogy nem fikázzuk egymást.
Nem vagytok a szívem csücske, de el kell ismerni, ma felmostátok velünk a parkettet. Még egyszer grat, a többi pitiáner múlt nélküli kibic! De legalább boldogok szegények!
Nekem se volt az Olaj ?,mert jó csapat volt.De most az a jó,hogy mindkettő a nulláról kezdi.Érdekes lesz a két csapat alakulása.Szerintem jó lesz az új vérpezsdítés mind 2 csapatnak.
Pontosan, nem kevesebbet írogattatok egy Falco meccs után…hanem többet.
A f@szfej társaiddal együtt telehánytátok a cikkeket a szarabbnál szarabb kommentjeitekkel.
Te álszent provokátor most meg fel vagy háborodva.
Azt kapod csak amit adsz…
Vegyél vissza magadból!
Ne keverjél össze a haverjaiddal.
Én neked és a csapatodhoz nem szóltam és nem írtam.
Nagyon frusztrált vagy!!!
Bocs hogy beleszólok,de szerintem ezt nem nektek szánta,ahogy én sem. Jokicapó kivételével(néha,mert tud értelmes is lenni :D) elég normális kommentelők vagytok.
Ķösz?
Nem Neked írtam…én nagyon is örülök a győzelmeteknek.
Derryl! Nincs olyan nagy baj szerintem. De Morant és a 3 másik amcsival pörgősebb játékot kellene erőltetni. Nem felállt védelem ellen cseszekedni. Vagy ha Dragan ezt erőlteti akkor Morant kuka, és klasszikus képzett center kell. Bocsi hogy ezt irom de ehhez a rendszerhez Tóth Ádám való, nem Morant. De messze még a vége! FALCO!
ez elég sima volt az alba két szerb játékosa hát… kicsit nem gyenge na 🙂 viszont a szolnoki légiósok olyan semmilyenek voltak még az irányító bizonyos periódusokban jól 2-2 a szerb sráccal de a másik 3 az totál 0.
Első meccs volt persze még bármi lehet de az alba ma ennyivel jobb volt a Szolnok ma nagyon tompa volt.
Mindentől függetlenül az Mkosz szégyellje magát, hogy ennyire tudatlan semmirekellő játékvezetőket alkalmaz. Egyértelműen kimitatták utálatukat ezzel teljesen behódolva az ellenfél csapatának. Undorító módon viselkedtek!!! Mondom ezt annak tudatában, hogy nem játszott jól az Olaj de maximálisan alázott a játékvezetői trió!!!
Te miről beszélsz? Végre egy meccs, ahol kb. észrevehetetlenek voltak. Fura is volt. Keress más kifogást. 🙂
Te mit néztél?
Teljesen normális fujás volt. A hibát a cserepadotokon keresd.
Normális?? Akkor Te nem vagy az!!
Ne bassz bucka…a bírók miatt szop@ttak benneteket hazai pályán egy huszassal???
Milyen cucc terem ott a Tisza partján amitől így beálltál?
Megvakultál testvér …
Figyelj:én eléggé elfogult Olaj szurkoló vagyok,a bírókat sem szeretem,de ez a zakó most nem rajtuk múlott.Sajnos jelenlegi állapotban sokkal jobb csapat az Alba.Nagyon fájt ez a vereség több okból is.1.hazai pályán,2.TV-és meccsen,3.az Albától kaptunk ki 4.-20al égtünk 5.ráadásulkaptunk itthon 100 pontot.Ehhez azért nem vagyunk hozzászokva.Természetesen meg lett mindent magyarázni,de én inkább most hallgatok.CSAK AZ OLAJ!
ez a csapatunk nem kapna ki az előző, 2018-19-estől 🙂
szép volt Fiúk, hajrá Fehérvár!
Gratulálok az Albának! Nagyon régóta figyelem a kosárlabdát, ilyen csapat mint ez régen volt a magyar mezőnyben. Szegedi lévén a saját csspatomnak szurkolok,de nem tudok elmenni emellett a meccs mellet. Ljubicsics nem is tudom mit keres itt, és sorolhatnám a neveket, ez a Guyton gyerek, te jó ég, brutálisan jó játékos. Ez az Alba a ventspilst 20-al megverte volna. Lehet hogy kifogtok röhögni, de az a véleményem hogy sztem ez a csapat fogja megnyerni a bajnokságot. És csak egyre jobbak lesznek.
Köszi?
De kemény lesz a bajnokság!Paks,Pécs,Falco,Körmend…és sorolhatnám
Még várjunk pár fordulót, ha nem baj. Vannak még olyan “nevesincs” csapatok, mint a Körmend, a ZTE, a PVSK, az ASE és persze a Ventspilst csak 6 ponttal megverő Falco, aki jelenleg a bajnok…
Azért mondtam,hogy kemény lesz a bajnokság!
Tudtam hogy vki ezt fogja írni, nézd vissza a meccset. Igazad van, de első fordulóban ilyen komplett játékot bemutatni az nagyon komoly. Legalábbis én ilyet magyar mérkőzésen még nem láttam, a spanyol hatékonyság ötvözve a szerb csibészséggel.
Néztem. Jó volt az Alba.
De júniusban kell hatékonynak lenni.
Első forduló nyitómeccsén bajnokcsapatot vizionálni vicces.
Igazad van.
Én is meglepődtem az Alba játékán mintha összeért volna a csapat.Az edző meccseken nem igen látszott.
Azért ez egy picit még korai a Szolnok puha védekezése is kellett a meccshez egy hete Sopronban ( edzőmeccsen) ez az Alba még égett…
Még jó, hogy volt az az egyetlen vesztes meccs, különben mivel lehetne példálózni? Az pl. ne zavarjon senkit, hogy a legponterősebb légiósunk nem játszott azon a felkészülési tornán… 🙂
Akkor ha jól tudom 2 jó játékosunk nem játszott.
Pontosan, a szolnok nulla védekezése bedobta most az albát a bajnoki cím elsőszámú várományosának.
Tény, hogy jól nézünk ki elsőre de ne szaladjunk előre, ez csak egy meccs volt, kijott a lépés, mindenki maximálisan odatette magát kipihentek voltunk jó százalékkal dobtunk stb.stb de egy esetleges sérülés vagy sérülések javában felforgathatják az erőviszonyokat lásd tavalyi Szolnok esete! Menjünk a 4 ért aztán meglátjuk lesz e több belőle!
Korrekt…
Rudner 0, Pallai pályára sem lépett.
1 magyar pont a szolnoktól.
A tradíció folytatódik! ???
Pállai miért nem lépet pályára? Sérült?
Igen, a combjával van problémája.
Grat az Albának! Ez sima meccs volt. Az Alba már most kész csapatként funkcionált szinte végig, hullámvölgy nélkül, ésszel játszott náluk az egész csapat. Azért ezt a gárdát látva idén nem kell aggódni a rájátszás miatt Fehérváron. Nagyon jó játékosokat szedtek össze. Az Olaj egy félkész csapat benyomását kelti, Védekezésben és támadásban is sok volt a rossz helyezkedés, kapkodás. Szezon eleji játék ami nem lett volna ennyire szembetűnő ha nem egy ilyen erős ellenféllel kezdünk. A kezdő ötös egész jó, viszont ennyi. Lényegében nincs használható cseresora a csapatnak. Első meccs volt és könnyen lehet, hogy most játszottunk a legerősebb csapat… Olvass tovább »
Én mondtam, hogy Ljubicic Top3 irányító lesz idén. És lehet, hogy sok is az a három… Eszméletlen ez a pali. ?
Nagyon nagyot huztatok vele, kétségtelen.
Top!!! Zseniális irányító. Aki érti ezt a játékot, irigyli most a Fehérvárt.
Igy elsore nem top 3, hanem top1.
Ez Alekszics sara,
amitől tartottunk, az bekövetkezett,
(egyelőre) nem tud megbirkózni a feladattal.
Gyors, tranziciós játékról volt szó,
ezért is szerződött ide Morant;
ehhez képest a szokásos statikus,
pozíciós délszláv játékot játszuk,
amire ez a keret valószínűleg alkalmatlan.
Lesz ez még jobb is, Juhossal mindenképpen.
MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!
Totalisan igazad van!!!
Emberek és Pita bácsi 4
Az edzők nem változnak …
csak cserélni lehet őket …
Azt hiszem,idén Szolnokon új célokat kell kitüzni,talán az 5-8. helyet… Alba viszont 1-4. Holnap jövünk,hajrá JKSE!
ez az alba most bejelentkezett rendesen!
Látszott a szolnoki légiósokon,hogy nem törik össze magukat védekezésben. Mindegy statban jól néz ki a teljesítményük,csak az a fránya +/- mutató ne lenne.
Szervezetlen csapat benyomását kelti a szolnok,ahol az 1 dobott magyar pont kritikán aluli.
Gratulálok az Albának,de azért kíváncsi leszek hogy fognak muzsikálni egy védekezni akaró együttes ellen.
Ez az alba légióssor nagyon extra, semleges szemmel is élmény volt nézni…jó kosárlabda lesz idén Fehérváron. Holnap mi is elkezdjük végre, Hajrá MTE!
Gratulálok az Albának. Nagyon lesimáztak bennünket.
Köszönjük!?Olaj se lesz rossz szerintem egy szinten lesz az Albával.
Jobb volt ma az Alba, ez vitán felül áll.
Viszont még az is beesett nekik, amit rá sem dobtak… Jones, Tucker ketten 3/15-ös triplamutatóval zártak.
Az Olajnál javulni fog a támadójáték hatékonysága, ebben biztos vagyok. A védekezésük ellenben értékelhetetlennek tűnt.
Jenő új szerelme is megvan Ljubicsics személyében.
No offense, de én egyelőre nem esek hasra az Albától. Ha ezt a mezőnyt nézem, Washington már nem is olyan rossz játékos… Sajnos. Csak triplával nem lehet bajnokságot nyerni. Tapasztalat.
Röviden: Fos
Grat az Albának!
Gratulálok a csapatnak,jó volt látni a csapatjátékot.28 db assist szép .
Hú, ezt a két csapatot nem sok másik fogja megverni a magyar mezőnyben. Az Alba nagyon komolyan kész van, az Olaj még összeérőben. Ilyen komoly légiósok ebben a bajnokságban? Mi van itt? A szolnoki szem csak figyeli ezt a villámgyors játékot, komolyabb védekezési rendszer nélkül. Szokatlan nekünk még ez a fajta, egyéni kvalitásokra építő stílus. Türelem kell a lelátóról, mert lehet ebből még akármi is. De, hogy ezt az Albát ki veri meg idén? Zárszóként, mindkét csapat verné jelenleg a Falco-t.
Bizony ám verné…ha védekezésben a Falco levonulna a pályáról.
De a Falco nem SZOPnok ám ????
Nem gyűlöletből írtam. A TV-s mérkőzéseket nézve gondolom így. A mi Morantunkat elcserélhetnénk a ti Laketekre. Egyik csapat sem venne észre változást.
Nekunk nem Laket kene cserelni… Washingtont. 🙂
Egyebkent akkor derul ki milyen jo lesz az Alba, ha majd kap egy eros vedekezest.
Kell ez most?
Kösz Fehérvár névében,de messze van még a bajnokság vége. Szerintem jó lesz az Olaj is.2-3 bajnoki és összerázodnak.
😀 😀
Először is gratulálok az Alba csapatának, mert ez a játék, ha folyamatos tud lenni, akkor a bajnokság már zsebben van nekik. Irigykedem kicsit, mert nem semmi szerb duót sikerült beszerezniük. Nálunk szerintem nincs akkora baj, kiváló játékosok érkeztek, kár hogy az edzőnk nem tud alkalmazkodni az individuálisabb amcsi kosár vonalhoz. A védelem kábé a futkározós nulla volt, mondjuk az is igaz, hogy ennyi extra kosarat is ritkán szór be egy csapat. Össze fog érni ez, jó kis playoff esélyes gárda lehetünk, de egyenlőre ennyi. Ja, és Morant számomra hatalmas nulla. Tényleg az. Ennyi lepattanót tavaly Rózsi is összeszedett egy meccsen.… Olvass tovább »
Hiányzott Juhos a palánk alól. Volt egy rossz negyedünk ennyi. Nem látok okot a pánikra. Légiósok nagyon jók, de……ennél többet kell vállalni a Magyar magnak. Az alba extrának tűnik. HAJRÁ OLAJ!!!!
Ricsirúzs megnyugtatott mindenkit, hogy az idei olajka ott lesz a legjobbak között.
Ricsirúzsnak különösen jó szeme van ehhez a sportághoz.
Bezony ám!!!
???
xD Főleg ahogy Morantat dícsérte 😀
Jut eszembe az dobott pontot? (Remélem egy szolnoki se fog itt fröcsögni,hogy azok a mocskos filkósok,mikor nálunk mindenhova beokádtak szinte.)
“..Főleg ahogy Morantat dícsérte ?
Jut eszembe az dobott pontot? …
Ezt írtam Morantról…szó szerint:
“…Egyénileg Smith, Tucker, Jones és Krisztics is nagyon biztos kezű, gyors játékos. Morantnak labda kell, ezért ha Smith-t kiveszik a játékból, akkor Morant játékának is vége…erre valamit ki kell találni….”
Morant egy asszisztot sem kapott…
A védekezés pedig csapatjáték,
ott mindenki betlizett.
De most nyugodtan kárörvendj,
örülj, verd itt magad,
van két-három jó évetek…
Aztán amikor a Hali visszakerül az nb1-be, akkor ti mentek a süllyesztőbe.
Hagy, olvasni, értelmezni a leírtakat, nekik külön műfaj.
Örüljetek örvendetek! Ez van de akkor is HAJRÁ OLAAAAAJ!!!
Hát mi volt ez Olajka? Grat az Albának! Számolni kell velük, erősen!!! Otthon 100 at kapni 20 al közte. Hááááát. Gyenge, átjáróházas védekezésre utal. Na mindegy.
Hajrá Falcooo!!
Élmény volt ezt a meccset nézni, izgalmas bajnokságnak nézünk elébe, hajrá Falco!
Dragan! Hat ha az a hivatalos h. Jatszatni kell a fiatalokat, akkor Pallai Tomi? Nem is mondjuk az elejen, de amikor megy az Alba tizennel…
Rendkívül rutinos,okos, higgadt, magas játékintelligenciájú légiósok vannak Fehérvárott, mellettük hasznos magyarok. Mindenki beállt a sorba náluk, elfogadják a helyüket a rendszerben kivétel nélkül. A tavaly agyonszidott Ramirez nem biztos, hogy olyan hülye ehhez a sporthoz, ez idén az ő kerete, és kifejezetten jól néztek ki ma. A Szolnok nem lesz rossz, olybá tűnik, mintha ezek az egyébként (Morantat leszámítva) jó légiósok nem Alekszics stílusát preferálnák, Andric, Milosevic fajta, kevésbé rohanós, rutinrókák az ő emberei. Szerintem ez nem Alekszics csapata, de még az elején vagyunk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az Alba sz@rba nyúlt, az Olajnak semmi nem jött ma… Olvass tovább »
Hááááát…..
Ez a Szolnok elsőre eléggé harmatosnak tűnik.
Az Alba meg eléggé combosnak.
Érdekes lesz a bajnokság…
Magyar mag nálunk top,de annyival gyengébb a légióskontingens. Főleg hogy az Albáéra ránéztem. Ultrabrutáááááál. Jó bajnokság lesz.
Ljubicsics, Guyton, Csupkovics, McDuffie teljesen más szint mint amit az NB1-ben megszokhattunk. Molnár is kellemes meglepetés illetve Govens magatartása is beszédes. Ez az Alba több mint bejelentkezett a TOP4-be.
Szolnok össze fog állni nem kell félteni őket.
És igazából így együtt az egész csapat, és ami külön tetszett hogy senki sem akart több lenni a csapat érdekeinél!
Ez meglepetés volt számomra. Jó játék egy most gyengének tűnő Szolnok ellen.