:
:
Miután az Alba eygik játékosáról múlt hét közepén kiderült, hogy koronavírusos, azonnal felvették a kapcsolatot az illetékes szervekkel, akikkel azóta is együttműködnek.
Az ÁNTSZ, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a hatályos jogszabályoknak megfelelően hatósági karanténba helyezte felnőtt csapat többségét, ezért megfelelő szakmai munka végzésére nincs lehetősége edzői stáb tagjainak – állítja a klub.
– Rendkívüli helyzetben vagyunk, miután a csapat túlnyomó része 10 napos hatósági karanténba került, ezért írásban fordultunk a szövetséghez, valamint az érintett klubokhoz. Kértük a bajnokság első fordulójának, az október 3-án esedékes Szolnok elleni hazai, valamint a soron következő, október 6-i zalaegerszegi bajnoki találkozó elhalasztását. Ha a járványhelyzet nem változik, nem fordul rosszabbra, reményeink szerint október 10-én, az Alba Regia Sportcsarnokban fogadjuk a Kecskemét együttesét, ez lenne az első bajnokink az idényben. Bízunk abban, hogy a folytatásban semmi sem gátol bennünket a mérkőzések zavartalan megvívásában – mondta Simon Balázs ügyvezető.

Na, akkor én is láttam a kosárlabda magazint! Akkor elvileg pénteken lejár a karantén!
Hogy utána ki kap sportorvosit és ki nem az más kérdés! Szombaton kiderül, hiszen tévés meccs!
Remélem mindenki épségbe lejön a pályáról, ha játszani fognak a most karanténban lévő játékosok, mert ha nem, akkor az nem csak Forray, vagy az Alba, hanem az MKOSZ felelőssége is lesz!
Ne erőltesd már ezt a hülyeséget , sportorvosiját csak a pozitívnak vonták be.
Lehet, hogy félreértelmeztem, de annyira nem érdekel!
Inkább az érdekel, hogy nálunk ne legyen! Sajnos szinte kizárt, hogy vmikor ne szopjuk be, utána meg nekünk esik ki 3 meccs a karantén miatt, mert idióta a kiírás ezzel a szoros programmal pont a hullám közepén…
Fofó nem mondta lejárt a karantén? ?
Nekem most esett le, hogy az MKOSZ 1 azaz 1 tesztet tesz kötelezővé, az első meccs előtti. Oké, azt elfogadom Bodnártól , hogy a kosár csapatok nincsenek abban az anyagi helyzetben mint a foci klubok, nem telik tesztre minden meccs előtt, a meccsek is sűrűbben vannak. De 1 teszt, komolyan ? Ahol most , a héten, nem akad fenn a teszten játékos, ott tuti , hogy csak a legszükségesebb esetben küldenek tesztre játékost. Ki hagyná, hogy a játékosa 6-8 hétre kiessen ?
Minimális követelménynek kellene lenni, hogy 2 hetente tesztelnek egy csapatot .
Nem tudom eldönteni , melyiknek rosszabb redmillernek , hogy forrayval beszélget vagy a forraynak hogy redmiller hívogatja ? vagy egy szinten van mindkettő és teljesen szót értenek ?
Tudjátok mit! Mivel tévés meccs, kívánom hogy álljon ki az Alba a 3 felnőtt játékossal meg kilenc ifistávsl, mivel fura lenne, ha a többiek megkapnák a sportorvosit!
Kíváncsi vagyok, hogy egy élvezhetetlen meccs mekkora visszhangot vált ki és mennyit árt a kosárlabda bajnokságnak!
Az hogy élvezhetetlen, az egyedül azon múlik, hogy melyik csapat milyen utánpótlásbázist alkalmaz. Ki mondta, hogy hulladék legyen az utánpótlásotok? A lényeg az, hogy a csapatok között így lehet (relatíve) egyenlő feltételeket tenni, mert jövő héten majd a másik, harmadik csapat fog tartalékosan, de KIÁLLNI. Mindenkinek saját felelőssége/szerencséje gyorsan megtalálni és elkülöníteni a fertőzött játékost, fegyelmet megkövetelni, hogy sportemberhez méltóan legyen kedves – legalább ebben az időszakban – az éjszakáit ott tölteni, ahol.
Redmiller!
Fogadd meg a tanácsom és ne erőltesd a fórumozást. Már én érzem magam kellemetlenül amilyen szinten lejáratod magad az elmúlt időszakban. Azzal hogy te vagy Forray bb1-es ,szócsöve’, belőle is hülyét csinálsz teljesen.
Nem Alba lenne, ugyanúgy védeném!
Amúgy is van olyan játékosuk, akit még most sem szívlelek…
Melyik csapat szimpatikus jelenleg? Pl. a Falco, amelyik 10-12 éven keresztül nem volt kedvencem… Vagy a Körmend, akikkel sosem volt bajom! Pécs meg olyan semmilyen, hogy már sajnálom…. Szoval legalább 3 csapat szimpatikusabb nekem!
Amúgy nem kötelező PCR teszt az első meccs előtt? Mivel az Alba jelentős része vasárnapig karanténban van, nem tudnak érvényes tesztet csináltatni, max. hétfőn, amit csütörtökön kapnak meg….
Fiam kontakt személyként karanténban volt két hétig. A mentőszolgálat emberei lakásunkba jöttek tesztet csinálni. Fiam csapattársáról sajnos kiderült hogy elkapta, szerencsére semmilyen tünetet nem produkált. Edző mondta sajnos ilyen esetben ugrik a sportorvosija! Ugyhogy nem célszerű trükközni!
Egyébként összeesküvőknek elfelejtettem mondani, hogy aki pozitív, az utána 6 hétig nem kap sportorvosit…
Ezért lehet pl a Pécs edzésben, de október végéig nem tudnak játszani. ..
Akkor nagy szarban lesz az Alba, kezdhetnek az ifik éjjel nappal edzeni, mert lesz dolguk. Nem mondhatják majd, hogy nem kapják meg az esélyt. Különben Fofó nagyon jó utánpótlás edző hírében áll.
1 Covidos miatt??? Most a karantén a gondjuk…
Az mkosz szabály egyértelmű! Ha van nyolc egészséges játékos, játszani kell! Ha nem, 20-0, de ez így egy nagy kamu, Simike szarkeverése!
Ha hatósági karanténban vannak vasárnap éjfélig, akkor hogy???
Ha abban lennének, nem így kommunikálnának…
Illetve akkor nem is lenne mérlegelési lehetősége az MKOSZ-nek!
Nem is erre hivatkozik az Alba, hanem erre: megfelelő szakmai munka végzésére nincs lehetősége edzői stáb tagjainak
Mert 3 játékossal lehet…
Más országban hogy zajlik, tudjuk?
Vicc mennyien hiszik azt, hogy a kosárlabda a hatósági döntés felett áll. Karanténból szaladgáljanak edzésre meg meccsre a játékosok. 😀
Az látszik a kommentekből, hogy a többség azt erőlteti, hogy ne legyen halasztás, max lesz 2-0 a meccs vége. És ha az alapszakasz 182 meccséből mondjuk 100-ra 2-0 lesz beírva, az milyen bajnokság lesz? Ki fogja komolyan venni? Heti 2 meccsel tavaszig bőven lemenne az alapszakasz néhány csapat 2-3 hetes kihagyásaival is.
Kérni ugye lehet a halasztást, de el kéne végre dönteni, hogy kosárlabdázni vagy bohóckodni akarunk! Az Alba ezek szerint a bohóckodni!
Lehet,hogy hülyeséget irok,de nem lehetne ilyenkor “megkeverni” a sotsolást?? Amely csapatok ki tudnak állni,azok játszák le most a bajnoki meccsüket,a fertőzött csapatokén pedig a “megkevert” helyett!! Kusza dolog,de mi van ha pl.ZTE most tiszta,de mire lejátszanák az elmaradt meccset,náluk lesz fertőzés,karantén stb. Ez igy nagyon igazságtalan a most “rajtra kész csapatokkal szemben!!
Ez nem is lenne rossz ötlet
Ahogy olvasom a fórumokat, nekem egy verzió tűnik életszerűnek.
A mintavétel 21-én volt. (Red) A játékossal ezek után nem találkoztak a kontaktok. A 10 napot innen számolják nekik, ami a meccs előtt letelik. (csütörtök)
A másik.
A szövetség eltérhet a 10 napos szabálytól. Gondolom, ezt leegyeztették az ANTSZ-el. A szabályok szerint eddig pld 2 napnak kellett eltelni 2PCR között. A sportolóknak ez 1nap volt (Ezt Danyi Gábornyilatkozta.
24-én volt eredmény, onnan van hatósági karantén…
3 napig nincs eredmény, az nem karantén…
Még 1x mondom. A sport eltér(het).
Mint a pcr gyakoriságnál is.
Mert egy 2-3 napos kimutatást gyorsabban meg tudnak technikailag csinálni… Mesélj még!
Akkor nrm PCR, hanem gyorsteszt lenne, ami megbízhatatlan…
Kannás bor?
Tehát. Az előző verziónál egy civilnek 2 pcr teszt között 48 órát kellett várni, egy sportónak 24-et.
Lehet eltèrès a sportolók és a nem sportolók között.
Azt megnézném ki és kinek csinálja meg…. Így is túl vannak most terhelve…
Amúgy akkor az Albánál miért volt 3 nap? Pécset miért napokkal később derült ki, mikor már pletykálták???
Azért mert a Pécset szeretjük, sz Albát meg a Kecsót nem annyira, téged egyenesen imádunk.
Hihetetlen vagy!
Nem az a lényeg, hogy mennyi idő alatt kêszül el a teszt, hanem, hogy két teszt között mennyi időnek kell eltelni.
Nevetséges az egész, az Alba nagyon elhitte, aztán már az előszezonban pofozógép volt.
A fiatalszabályt erre az évre úgy ahogy van, el kell törölni. Egyébként sincs sok értelme, de így menni fog a matek, hogy mikor kinek legyenek tünetei a meccs előtt 1 nappal. Hogy meccs után meg kiderül, mégsem koronás a játékos, az már tökmindegy lesz a meccs kimenetelének szempontjából.
Te így látod, én nem így.
Nekem tetszik, ahogy az Olaj kerete kialakult. 4légiós, 4felnőtt magyar, 4fiatal magyar. Annak meg nem látom értelmét, hogy csak töltelékek legyenek.
Játszanak. Tudom, ha nagyon jó, akkor a szabály nélkül is pályára kerül.
Nekem nem tetszik, amikor nézem az államilag támogatott magyar cdapatokat magyarok nélkül.
3 órája van kinn a cikk, csak a főcímben és az első mondatban van betűelütés.
Minőségi szakportál… 🙂
Gondolom azt is látod, hogy ebben a három órában hányan mondták el, hogy milyen banda vagytok…
Elég! A szövetség keményen tartassa be a szabályokat, bármelyik csapatról is van szó, ha kell, töltsék fel a keretet az ifi csapat játékosaival, és mindenképp játsszák le a meccseket, különben nem lesz idén bajnokság. A mostani szezonban ezek alapján lesz 14 bajnokesélyes csapat, ami még jót is tehet a bajnokságnak. Mondom ezt Falco szurkolóként.
Hajrá magyar kosárlabda!!!
Minden héten fogunk ilyet olvasni, hogy valaki megfertőződött. Egyszer vége lesz!
MKOSZ cseszheti a szabályozást! Kötelező a karantén! Vasárnap éjfélig nem szabadul a karaténból az Alba! Olaj meccs akár akarják, akár nem, nem lesz!
“Müller Cecília országos tisztifőorvos már a hétfői operatív törzs sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy “aki bizonyítottan pozitív személy mellett volt, az nem szabadulhat 2 negatív PCR-teszttel a hatósági karanténból”. Majd ezt követően az NNK oldalán megjelent az új eljárásrend, amely tartalmazza ezt a szabályozást.”
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200922/nagy-valtozas-lepett-eletbe-mar-nem-lehet-ido-elott-kiszabadulni-a-koronavirus-karantenbol-449648
Amuuugy..
Csütörtökön derült ki a korona.
Hétfőn lett lekommunikálva rá máshéten.
Várjuuuunk nem sérülés volt amiért lemondták az emléktornát? Hisz Red is megkérdezte Fofotol,és az ugy van!!!
Na ennyire szavahihető a vezetőségetek 🙂
18-án mondta le, mivel 17-én este Csorvási ütközött az egyik légióssal és mindkettő megsérült. Voja is sérült volt. 4 fiatal akkor már az iskolája miatt karanténban volt. (Azon a hétvégén volt a torna!)
Egyébként ha Covidos már akkor volt, szerinted nem jelentik???? Inkább megszívatják magukat a bajnoki rajtra???? Marha okos vagy….
21-én jelezték a Covid gyanús játékost. Le is mondták a szerdai edzőmeccset!
24-én lett eredmény, innentől 10 nap karantén….
Sok a véletlen,én valahogy sokat láttam ahhoz,hogy ilyent ne kajáljak be.Időnyerésnek is tökéletes,mert hétfőn lejött már akkor a cikk,hogy koronás eset van,de papíron csak csütörtökön derül ki,így is lehet időt nyerni 🙂
Bocs,nem veszem be. Na mindegy,remélem a bajnokság nem fog szétesni,nem a veszekedés a célom veled,te értelmesebb vagy a fórumon általában,csak rengeteg véletlen övezi be a második csapatod.
Hétfőn bejelentették, hogy tüneteket produkált, elvitték tesztre, aminek az eredménye megjött csütörtökön. Azért nem olyan bonyolult ez, bár látom, hogy rajtad ez is kifog. 🙂
Megkeveredtem hetekkel,de mindeközben tartom,sok a katyvasz körülötte. Nem célom senki ellen feszülni,csak hazugságot,kavarást nem szeretem,és a vezetőség sem szimpatikus, nem szurkolókkal van bajom.
A lényeg normális mederben menjen le a bajnokság, az Olaj elleni meccs akkor kakukk,de ZTE-set le kell már játszani.
De Olaj ellenit is meglehet tenni,ha játékosokat feltöltitek ifistákkal,nem kell kavarni.
A Zetéssel egyetértek.
Viszont a keveredésért, vagy inkább a folyamatos Alba ekézésért – akár jogos, akár nem – járhatna egy elnézést kérek… 🙂
Tehát—“Hivatalos forrásból kapott információ szerint”… …..
Légyszi a hivatalos forrást! Köszi
Igazad van, hitelest kellett volna!
Nem ismerlek, nem tudom ki vagy…
A szövetség inkább vonja vissza azt az ordas nagy baromságot, hogy karantén után 4-6 hét pihenést ír elő. Élsportoló 1-2 nap hőemelkedéssel megúszhatja (jobb esetben teljesen tünetmentes) 10-14 napig otthon nem feltétlenül videojátékozni kell, hanem pl szobabicikli, futópad, súlyzózás, tudom nem olyan mint az edzés, de azért senki ne azt képzelje, hogy egy karantén után nulláról kelljen már felépíteni egy profi sportolót. Különben meg ott a csapatorvos, aki azért felelős, hogy el tudja dönteni: biztonságosan engedheti-e játszani a felgyógyult “beteget”.
Inkább te vonnád vissza ezt az ordas nagy baromságot, amit idehánytál… gondolom nem vagy sem orvos, sem kutató, de még csak tájékozott sem.
A Crevena Zvezda 27 éves játékosának csupán csak megállt a szíve egyik pillanatról a másikra, miután a vírusfertőzés után azonnal visszatért. De hát végülis te meccseket akarsz nézni, teljesen jogos, hogy miattad a magyar férfi kosárlabda NBI-ben fel fogják rúgni a KÖTELEZŐ karanténban és pihenéssel töltött időt.
Szerinted egy tünetmentes 2 hét karantén után pihenjen még laza 6 hetet? Ha úgy érzi azt csinál, amit akar, amúgy említettem, hogy azért van a csapatorvos, aki el tudja dönteni… (Sokan átesnek/átestek a víruson, dolgozunk, felelős döntéseket hozunk. Fel a kezet melyik munkáltató javasolja, hogy még másfél hónapot pihizz inkább otthon, majd aztán szép óvatosan visszaépítünk pl reaktortszerelni, vagy számítógépeketkarbantartani)
A számítógép-karbantartás épp olyan hatással van az ember szervezetére (pl. a szívére, ami megállt a srácnak is), mint az élsport. Nem a súlyzózgatás, meg a szobabiciklizés, hanem az élsport.
A tünetmentesség pedig koránt sem egyenlő azzal, hogy nem vagy beteg, mert ha elkaptad a vírust, akkor igenis beteg vagy.
Szerintem ezt a vitát itt zárjuk le, mert olyan, mintha a falnak beszélnék.
Nem értek hozzá, de tartom hogy aki fertőzött az még nem feltétlen beteg. Az első hullám alatt lehetett követni Kapás Bogi otthoni napjait, aki medencét kapott, edzett otthon. Gondolom kosarasaink is biciklizgethetnek otthon akkor 1-2 órát.
A csapatorvos nem kardiológus, és azt, hogy ki kerül ki a karanténból, baromira nem ő fogja eldönteni.
Azért várjuk meg az első meccs előtti 72 órás MKOSZ tesztet a csapatoknál… Kíváncsi leszek, hogy gyorsteszt lesz, vagy PCR… 🙂
Érdekes story. Olyan Albás. 10 napos karantén. Vicces egy csapat. Az Alba 24-én bejelentette, hogy 1!!!! játékos megfertőződött. Gondolom 22-én volt edzésen, másnapra megbetegedett és ez miatt tesztelték. A dolog úgy működik, hogy ilyenkor a kontaktok (elsődleges) 10napos karanténba kerülnek, amiről kapnak egy határozatot. A 10 nap is letelik, ha jól számolom 4-én, tehát a ZTE halasztás alapból vicces. A határozatból viszont az is kiolvasható, hogy az adott beteggel való utolsó érintkezéstől, (ez szerintem 09.22) 5 nappal később a karanténos PCR tesztet kérhet, majd 24óra múlva (mivel sportoló) még egyet. Ha mind kettő negatív, akkor a karantén befejezhető. Ez szerintem… Olvass tovább »
Csütörtökön derült ki, hogy van koronás a csapatban, innentől kell számítani a 10 nap karantént. Azaz vasárnapig karanténban van a csapat. Hogy szeretnétek így a hétvégén játszani? Maximum PS-en… 🙂
Mivel eddig nem árulták el, esélyes, hogy a paksi tornát is miatta mondták le. Ez azt jelenti, hogy egy minőségi kosarasról van szó, aki napokon belül már negatív tesztet fog produkálni. Ez az egész hazudozás csak időhúzás volt. Épp ezért mondom, hogy szégyellheti magát a szövetség, ha belemegy a halasztásba.
Bizonyíték? 🙂
Pécsen is sokkal régebb óta vannak koronások, mint amit kommunikálnak. Ezért is lehet, hogy ennyien kidőltek.
Akkor ez most kettős mérce lenne nálad? 🙂
Pécsen a focistáknál is van COVID-os… 🙂
Így van, ha nem akarsz játszani. Ha akarsz meg tudod oldani
Albásként írom, hogy bele kellett volna állni a meccsbe, kikapunk 30-cal, kikapunk. De a szabályzat sem egyértelmű : “A Férfi és Női NB I. A csoportos és Férfi NB I. B csoportos bajnokságokban a COVID-19 megbetegedésre való hivatkozás esetén egy mérkőzés akkor halasztható el, ha egy sportszervezet adott csapatának játékengedélyén szereplő, a sportszervezet által előzetesen, 2020. szeptember 30-án 14:00-ig a Versenyirodának megadott tizenkét játékos közül nem marad legalább nyolc fő, aki a mérkőzésen szerepeltethető – áll a dokumentumban.” Itt ki kellett volna térni arra, hogy nem szerepeltethetőnek kell tekinteni azt aki pozitív tesztet produkált. Mert enélkül nem szerepeltethetőnek kell tekinteni… Olvass tovább »
Hivatalos forrásból kapott információ szerint csütörtök óta hatósági karanténban van a csapat! 3 játékos van összesen edzésen! Egy játékos a csarnokban lakik, az sem mehet le edzeni, a rendőrség ellenőrzi! Van sérült is, aki nem mehet kezelésre a karantén miatt!
Amennyiben Omenaka tényleg kávézóban volt, akkor megszegte a kijárási tilalmat és büntetésre számíthat!
Akkor csak egy napot kell halasztani, szombatról vasárnapra. Senkit nem érdekel, mennyit edzenek.
Azért 10 nap kihagyás profi sportnál is kemény, nem csak egy hobbi sportolónál….
Nem fognak kiállni, legfeljebb 0-20 lesz, de tudtommal Forray ezt is bevállja, mert a játékosai egészsége fontosabb!
Budapestről elvitték Fehérvárra a drámaképzést?
Nem kívánok egyik csapatnak sem rosszat, de remélem, hogy majd ti is lesztek ilyen helyzetben a szezon során, aztán akkor majd remélem hasonlóan fogsz vélekedni a saját csapatodról is. 🙂
Pár nap múlva lesz itt meglepetés… Az MKOSZ szabályzata szerint az első forduló előtt 3 nappal mindenkit tesztelni fognak. Az aktuális fertőzést a PCR teszt mutatja ki. Mivel a PCR gyakorlatilag kivitelezhetetlen (most már 7-8 napot kell rá várni), ezért az MKOSZ (amilyen hülye) lenyilatkozta, hogy elfogadja a szerológiai gyorstesztet. A szerológiai gyorsteszt ha pozitív, az csak annyit jelent, hogy a játékos valamikor már átesett a fertőzésen. Mivel jöttek ki olyan tanulmányok, hogy az élsportolók nagy része már átesett a fertőzésen (úgy, hogy észre sem vette), ezért benne van a pakliban, hogy minden csapatban lesz olyan játékos, akinek pozitív lesz… Olvass tovább »
Nem kell 7-8 napot várni, múlt héten 4 nap után lett eredmény az ügyfélkapun, most pénteki teszt pedig vasárnap felkerült. A focista PCR tesztek pedig 24 órán belül meg vannak, gondolom így lesz a kosarasoknál is, hiszen célszerű szerződni a kluboknak 1-1 laborral és a szerződésbe foglalni a max 36 órás eredményt. Fociban működik.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200923/koronavirus-most-szakad-ossze-a-magyar-tesztkapacitas-ket-het-mulva-van-eredmeny-449720
Az M4 kosárlabda magazin vendége Bodnár és azt mondta az Alba halasztási kérelme kapcsán, hogy a szövetség ezt nem támogatja mivel a szabályok szerint az Alba ki tudna állni és a labda a Szolnok és a Zte térfelén pattog, hogy belemennek-e a halasztásba. Remélem egyik csapat sem egyezik bele, mert ez egy láncreakciót indítana el. Ami a lényeg, hogy a szövetségnek nem szabadna megengedni hogy egy csapat kiskapukat keressen egy olyan szituációban mint most az Alba-é, hanem megtiltani a halasztás opcióját minden olyan helyzetben amikor nem teljesül az MKOSZ által felállított kritérium. Miért fontos ez? Mert ilyenkor a Szolnok és… Olvass tovább »
Remelem Olaj Zte nem megy bele ebbe,mert akkor tényleg kiskapuzás lesz,és se eleje se vége az egésznek.
Ha indokolt mint Pécsen oké,de ha mindenki halasztgatni akar 1-1 Covideset miatt,csak a katyvasz marad.
MKOSZnak kalapemelés,nekik is érdekük,normálisan menjen le a bajnokság.
Ha nálunk lenne Covidos,és ezt csinálnánk,akkor is hangot adnék neki.
Nagyon “egyszerű” a helyzet!
Aki kicsit is beteg, bármilyen egészségügyi problémája van, NE MENJEN A CSAPAT KÖZÉ, de nem kell minden egyes esetben rohanni teszteltetni, mert lehet csak egy megfázás, erős nátha, stb…
Megint csak a fociból tudom hozni a példát.
A PAFC – pedig nem kis kormányzati hátszele van, kénytelen volt kiállni ifikkel is.
A PAKS karantén után edzés nélkül kénytelen volt kiállni a Fradi ellen (igaz jól kikaptak).
Sajnos ez van ha végig akarjuk vinni a bajnokságot akkor tekintettel nélkül mindenkire alkalmazni kell a szabályokat.
Kizártnak tartom hogy bármelyik csapat megússza COVID problémát a szezonba. A kérdés csak az, ki mennyire lesz érintett.
1 játékos koronás, olyan mintha 1 sérült lenne. Abban az esetben is halasztás lenne? Egyébként Nba-ben olyan sűrű az alapszakasz, hogy sokszor edzés sincs. Mégse sír egy csapat sem. Profi sportolók, otthon azért formában lehet maradni, csak akarni kell. Nyilván itt már az akarat sincs meg erre, és jobb dolog halasztást kérni, mert hát eddig nem úgy megy a csapatnak ahogy kéne… időhúzás… ennyi.
Anno mikor az olajban nagycsomó sérült volt a falco ellen is kiállt kb ificsapattal… Mivel másabb ez a helyzet? Semmivel. Csak itt most betegség nem sérülés.
Nem azt mondom, hogy ne adjàk meg az Albának a halasztást, mert egy teljes kerettel felálló Albàt akarunk legyőzni és nem egy megtépázott csapatot.
DE VISZONT ha megadják a halasztást, akkor a reggel leközölt szabályokat rúgjàk fel már rögtön az első fordulóban.
Ugyanis a 12es keretből 5 pozitív tesztet kell bemutatni a halasztáshoz.
Ez csak úgy fog menni ha a vezetőségünk megegyezik Simiékkel a halasztásról.
A sportszerűség nevében én megegyeznék, de ez magánvélemény.
Hajrá Olaj!!!
Ez így kabaré lesz! Eltökölte az MKOSZ is az időt, hogy nem kezdte el a bajnokságot egy bő hónappal ezelőtt. Most meg futunk majd az idővel, a sok-sok halasztással, az össze-vissza kapkodással. Idén valahogy egy csökkentett üzemmódban, átmenetileg kevesebb légióssal, főleg magyar játékosokkal kellett volna elkezdeni, ahol az eredményményesség most másodlagos, hogy ne hajszoljuk bele a csapatokat a pénzszórásba. Biztos meg lehet volna oldani azt, hogy ne legyen kieső és jövőre ideiglenesen a Piros csoport bajnokával növelni a létszámot, legfeljebb két csapat esne ki az utána lévő szezonban. Alighanem lehetett volna ennél okosabban is megoldani. Ennek az idénynek sportértéke nem… Olvass tovább »
Ha ebbe belemegy a szövetség, akkor egyúttal a felmondásukat is beadhatják.
Voja nélkül nehéz…
nem a Voja a pozitív covidos….
Voja ÉS Csorvási nélkül nehéz.
Nem szabad engedni!!!! Ha egy elkezdi jön a többi is!!!! Ahhoz tartsa magát a Tisztelt MKOSZ, amit papírra vetett! Nincs kivételezés se semmi, ezt ugyan úgy írom az én csapatomra is!
(Az is megfordult a fejemben, amit már előttem írtak, hogy nagyon meleg lenne az Albának az Olaj és a Zte meccs, így az elején az edzőmeccsen mutatottak alapján…)
Egyértelmű szerintem,részben erre megy ki a játék.
Mikor, melyik napon fertőződött meg az az egy sztárjátékosuk? Írd már meg ide ha tudod! Köszi.
Nem tudom, nem is akarom tudni! Elég baj az egész bajnokságnak, hogy bármelyik csapatnál lesz egy koronás, az egész csapat mehet 10 nap karanténba! Ergo akár melyik csapat 3 fordulót is kihagyhat, mert a hatósági karanténba kerül a csapat! Nem mehetnek sehova! Otthon kell tartózkodniuk 10 napból 10-et!
Ezzel nem számolt az MKOSZ szabály??? Szopás…
Lehet tesztelni, de 2-3 nap kell az eredményhez, majd újabb teszt az is 2-3 nap… Már egy hét elment, majdnem 10 napnál vagyunk….
Redmiller!
Inkorrekt, amit csinálsz, ne járasd le magad…
Idejössz, hogy ha akarnak sem tudnak játszani, majd amikor kapsz egy kérdést, hogy ezt támaszd alá, azaz mikor fertőződött meg, akkor azt mondod nem érdekel. Pedig itt dől el, hogy hazudsz, hazudtok vagy igazat írsz…
Mindenki tudja hogy az Alba játékosai, a fertőzött embert kivéve, már napok óta járnak kelnek a városban, edzenek.
Akkor játszanak!
Nem hazudok, mivel nincs infóm Fehérvárról! Azt írtam le, amit olvastam….
Az MKOSZ meg rögtön meg is gyéríthetné az októberi programot, mert ez nem fog működni, ha 1-2 csapat karanténba kerül napokra…. Olyan összevisszaság lesz a le nem játszott meccsek miatt, hogy egyeztetni sem fognak tudni a csapatok úgy elúszik a bajnokság…
Főleg, ha mindenki megpróbál úgy trükközni, ahogy az Alba…
1 covidos játékos miatt ekkora cirkuszt csinálni?!
Remélem az MKOSZ most állítja le az összes halasztgatáson gondolkodót!
Értem a felháborodást, de 10 napos hatósági karantén miatt az Olaj ellen biztos nem tudnak játszani….
A második meccs viszont beleférne, lehet edzés nélkül…
Elsőn tehát akkor sem tudnának kiállni, ha akarnának!
Lehet nyomni a mínuszt, de bárki közülünk 10 napos karanténba kerül, nem mehet sehova! Lányom iskolájának tanárai sem mehettek! Sőt, mivel ott pár nap után találtak újabbakat, így újabb pár nappal növelve 14 nap lett belőle….
rendőrök ráadásul ellenőrizték is őket!
Köszönjük Forray szócsöve,ugy néz ki az online térben te véded meg az összes simlisséget.
Akkor ha lesz egy beteg,mindenki hatósági karanténba megy,és megusszák a meccset? Nem arról volt szó,hogy meccseknél teszt van,aki negativ játszik? Ez egy jó duma,hogy ne kelljen meccset lejátszani! és nem is erről volt szó Bodnár úr nyilatkozatában,mert ha ez lenne ,mindenkinek kötelezö hatosági karantén sportban,sehol nem lesz ez a bajnokság! Nagy duma.
Profi sportot meg ne kedverd a lányod iskolájával,kicsit gondolkodhatnál is,mielött benyelsz mindent a gazdidnak.
Igen!
Csakhogy itt Covidos van és kontakt! Ha jól emlékszem 2 negatív tesztel lehet az ilyen karantén kiváltani! Ez hatósági, nem MKOSZ….
Persze lehet, hogy tévedek…
Az hogy meccs előtt tesztelteted azt a csapatot, ahol nincs Covidos, úgy értem.
Tudod, rohadtul szeretném, ha elkezdődne a bajnokság! Sajnálom a Pécset, meg az Albát is! Viszont olyan helyzetben vagyunk, hogy szerintem rohadt rossz döntés volt a heti két meccs!!!! A végtelenségig lehet halasztgatni emiatt a meccseket! Pécsnek is hányat kellett már??? Ez a lebonyolítási kezdés rohadtul arra volt tervezve, hogy később robban be, viszont így szopás!
Az MKOSZ szabályban pozitív tesztes játékos és annak közvetlen kontaktjairól van szó ha nem tévedek
Red, Omenaka tegnap rakott ki instagram storyt egy fehérvári kávézóból. Csorvási egyetlen centertársa biztos nem találkozott vele edzésen? Na ne röhögtess? Itt két verzió van.
A) Simon kamuzik és több fertőzöttjük van.
B) Simon kamuzik és nincsenek hatósági karanténban.
vagy C, hogy adott játékos megszegi az előírást….
De a háromból egyiket sem zárom ki!
red!
ezt pénzért csinálod?
Feltűnt neked, hogy magasak a Covidos esetszámok? 10-12 ezer teszt fölé nem tudnak menni, mert se labor, se ember, se egyéb kapacitás nincs…
El lett cseszve az egész 2. hullám…. Alapból nem kellett volna senkit külföldi nyaralásra engedni! A második hullámban az intézkedéseket is későn hozták meg…
– feltűnt neked, hogy az MKOSZ hozott egy szablyt, aminek betartása nélkül ennek a sportágnak kampó?
– feltűnt neked, hogy ezt az Alba az első adandó alkalommal felrúgja, mert nincs megfelelő szakmai munkára lehetőség? (ez bírt kijönni Simon száján)
– feltűnt neked, hogy kb. minden szurkoló hasonlóan vélekedik erről?
“– feltűnt neked, hogy az MKOSZ hozott egy szablyt, aminek betartása nélkül ennek a sportágnak kampó? ” – Aminek nem ártana az országos járványügyi szabályokat is figyelembe venné, illetve azt, hogy a tesztek – túlterhelés van! – időben kész legyenek! Még ha magánnál csináltatod 19.500 Ft-ért, akkor is 2-3 nap… “– feltűnt neked, hogy ezt az Alba az első adandó alkalommal felrúgja, mert nincs megfelelő szakmai munkára lehetőség? (ez bírt kijönni Simon száján)” – Látom, te bennfentes lehetsz, ha ennyire biztosra tudsz mindent! Én nem, még ha ritkán beszélek is Fofóval! “– feltűnt neked, hogy kb. minden szurkoló hasonlóan vélekedik… Olvass tovább »
Soha egy szóval nem szidtam az Ivkovicsot…
De, ha jól értem, akkor, aki nem fogadja el, hogy az Alba az első pillanatban leszarja az MKOSZ szabályait és a sportág érdekeit, az hülye…
A Simon sportszakmai okot említ, most ez másodlagos…
Kár, hogy ezt nem érted…
A mindenki egy szűk körre hoztam példaként!
Rohadt sokan nem írnak itt!!! Engem is sokan eltüntetnének, főleg, ha olyat írok, ami másnak nem tetszik… Univer érában is voltak konfliktusaim fórumozókkal, egyesülettel, KSE alatt Stojannal, szurkolókkal , fórumozókkal és az utóbbi években is!
Attól, hogy egyeseknek nem tetszik, amit írok, attól nem fogok lelépni, hogy győztesnek érezzék magukat!
Red, ha a lányod karanténos volt, akkor kaptál egy határozatot. Olvasd már el.
Utolsó találkozás+5nap+pcr+pcr. Ez kb 1hét.
,Az MKOSZ világos helyzetet teremtett, egyértelmű szabályokat vezetett be.’- ezzel a címmel hozott le egy cikket ma a bb1. Bodnár Péter pedig ezt nyilatkozta: ,A jelenlegi szabályok szerint, amelyik csapatnak az előzőleg megjelölt 12 játékosából 8 rendelkezésére áll, annak játszania kell!’
Ha ezek után engedélyezik az Alba halasztási kérelmét 1 db Covid-os játékos miatt, akkor olyan szinten köpik magukat szembe hogy az hihetetlen.
Ha az első fordulóban ilyen engedményeket tesznek, nincs értelme ennek a bajnoki idénynek.
Remélem nem veszik hülyére az MLSZ-t.
A megfertőződött játékos időpontja utáni kontakt játékosok, tíz nap után bevethetőek. Az Albának játszania kell a bajnoki nyitányon!
Hajrá MLSZ!
24-én jelentették be! Ha aznap rendelték el a karantén, ami valószínű(!), akkor a héten nem léphetnek pályára…
Ennek így semmi értelme. Kár volt márciusban lefújni az előzőt, mert jelen állás szerint kb. jövő ilyenkorig nem lesz értelmes bajnokság.
Remélem nem engednek az Alba Fehérvárnak!
Legyen szombaton meccs, meg mondjuk mi már egy héttel előtte minden programot lemondtunk csak hogy ott legyünk!
PVSK 7 meccs halasztás?
Alba 2 meccs?
Brávó MKOSZ! Képtelenek vagytok rendet csinálni, már az elején hülyére vesznek bennetek…
Pécs tele van koronásokkal, ezt megértem, Albába meg Simike szeretné ezt,fél cipót kap az Olajkától,de az MKOSZ nem nyilatkozott még erről. Ha belemegy,egy szavahihetetlen bagázs,és hagyjuk a picsába ezt a szezont is..
Hatalmas +1
Elmegy ám az Alba a pics@ba….Ugrik az első fordulónk Pécsen, meg lehet, hogy ugrik a második is. Úgy tűnik mi majd a play- offban kapcsolódunk csak be.
” rendkívüli helyzetben vagyunk” Minden csapat abban van, azt képzeljétek el. Bohócok….
Mondom, ez egy rendkívül “szimpatikus” csapat
Hát…Senkire és semmire nincsenek tekintettel ez kiderült a kis Keller ügyében is,meg ahogy Lórival bántak a social mediában.
Az Alba megértette a lényeget… 🙂 🙂 🙂
Egy ember miatti halasztás?
Ha mindenki erre alapozva halasztást kér,lófasz lesz,nem bajnokság.
Egyedül Pécset értem meg.
Miért érted meg, így is maradt elég játékosa. Mi lesz ha novemberben 2 csapat januárban meg 3 csapatban lesz 5 beteg? Hova halasztasz?
Pécset még talán megerteném , ha csak 1 vagy 2 meccset akarna elhalasztani. Na de 7-et ? Mondom ezt annak ellenére, hogy nyilván a 10 nap karanténhoz hozzáadták még az orvosi ajánlás szerinti sportmentes időszakot meg még talán egy mini alapozást is
Már vártam… 🙂
Egy dolog miatt örülök ennek a hírnek, mert legalább kiderül, hogy az MKOSZ mennyire veszi komolyan saját magát…
Ha ehhez a halasztáshoz hozzájárúl, akkor gyakorlatilag felesleges elindítani a bajnokságot, hiszen ilyen alapon, hogy nem lehet megfelelő “sportszakmai munkát végezni” mindenki halasztást fog kérni.
A szabályok világosak, és az alapján az Alba “így járt”, de nem halaszthat, ki kell állnia még akkor is, ha nem tudott normálisan edzeni…
Úgy látszik ők nem értették meg Bodnár kérését….
+1