Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Az alapszakaszban a KTE adta a legtöbb esélyt a fiataloknak, de a Szegednek és a Sopronnak sem kell szégyenkeznie

A csapatok már gőzerővel készülnek a “két magyar a pályán” szabályra.



:

:

Véget ért a 2024-25-ös bajnoki év alapszakasza, és bár a végeredmény szempontjából igazán lényeges kérdésekre majd ezt követően, a rájátszásban (és a play out-ban) születik meg a válasz, mégis érdemes néhány objektív nézőpontból megvizsgálni az elmúlt hónapok eseményeit.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a szezon előtt úgy módosította a versenykiírást az NB I A-csoportban, hogy a 2020-21-es bajnoki évtől alkalmazott U23-as szabályt eltörölte, helyette a mérkőzések egészében csapatonként (legalább) egy magyar játékosnak kötelezően pályán kellett lennie, egyben meghatározta azt is, hogy a 2025-26-os idénytől két magyar kell majd a pályára.

Ezzel kapcsolatban több kérdés fogalmazódott meg az első fordulót megelőzően. Vajon a klubok hogyan reagálnak erre a változtatásra? Mi lesz majd azokkal a fiatal, karrierjük elején járó játékosokkal, akik az U23-as szabály kedvezményezettjei voltak? Elfogadják-e az edzők, hogy a 2024-25-ös idény egyik feladata lehet a felkészülés a következő évre?

Nos, a válaszok sokszínűek, sok egyéb mellett a klubok gazdasági helyzetét, céljaikat, a mögöttük álló utánpótlásnevelés erejét mutatják. Megpróbáltunk tehát valamilyen objektív mutatót találni a helyzetértékelésre. Úgy tudjuk, hogy az MKOSZ például a jövő évi „kétmagyaros” szabályt vetítette a mostani bajnoki évre egy kimutatással, amelyben azt összegzik, hogy a klubok – egyéni céljaik mellett – foglalkoznak-e a a következő évre kihirdetett szabály követelményeivel . Persze egyértelmű következtetés ebből nem vonható le, de az látható, hogy a csapatokat nem éri váratlanul a következő bajnokság.

Ezen a táblázaton az látható, hogy melyik csapat, a mérkőzések hány %-át játszotta egy, kettő, három, négy vagy éppen öt magyar játékossal a pályán. Az tisztán látszik, hogy a Kecskemét már teljes egészében a következő évi szabály fényében játszotta le az alapszakaszt, de a Falco is nagyon közel volt hozzá, hogy 100%-ban megfeleljen ennek.

A 14 csapat összevont adatai alapján egy magyarral a teljes játékidő 17,8 százalékában, két magyarral 39,1 százalékban, három magyarral 28,8 százalékban, négy magyarral 11,1 százalékban, öt magyarral pedig 3,2 százalékban szerepeltek, vagyis egy év múlva összesen 17,8 százaléknyi játékidő lesz a kérdés. Mindez egyben választ ad az U23-as szabály utóéletére is: az így alkalmazott fiatalok jó része szerepet kap a csapatokban a 2024-25-ös idényben is.

Érdemes megnézni azt is, hogy ha most lenne U23-as szabály (2002 és utána születettek), kik lennének a legjobbak közülük. A BB1 hétről hétre közölte a fordulók legjobb csapata mellett a legjobb U23-as csapatot is, amelynek az alapszakaszra vetített legjobb ötöse: Cseh Botond (Szeged) 16, Takács Kristóf (Sopron) 14, Ivkovic Milán (KTE) 12, Takács Zsolt (OSE) és Halmai Dániel (ASE) 10-10 forduló.

A 2002 után születettek élmezőnye, TOP 3:

PONT:
1. Cseh Botond 7,62
2. Takács Kristóf 7,48
3. Ivkovic Milán 6,68

VAL-érték:
1. Takács Kristóf 10,48
2. Cseh Botond 9,89
3. Ivkovic Milán 7,48

LEPATTANÓ:
1. Takács Kristóf 4,12
2. Cseh Botond 3,23
3. Reizinger Máté 2,67

PÁLYÁN TÖLTÖTT IDŐ
1. Cseh Botond 25,57
2. Ivkovic Milán 22,08
3. Takács Kristóf 20,92

A név mögött a mérkőzésenkénti átlag látható. A statisztika a legalább 10 mérkőzésen pályára lépő játékosokat vette figyelembe, érdemes megjegyezni, hogy Tanoh Dez András a Honvéd játékosa 5 mérkőzésen 13,6 pontot, 3,6 lepattanót és 1,8 gólpasszt átlagolt 27,4 perc alatt, amivel 16,8 VAL-t hozott össze találkozónként.

A fiatalok kapcsán azt is megvizsgáltuk, hogy ugyanezt a korosztályt a csapatok milyen mértékben alkalmazzák a mérkőzéseken. Nos, itt hamar visszaköszön a gazdasági különbözőség, lévén a legnagyobb mértékben a szerény pénzügyi háttérrel dolgozó klubok alkalmazzák a fiatalokat, a gazdagabbak kész játékosokkal töltik fel a keretüket, náluk kis számban és lényegesen kisebb játékeséllyel vannak jelen. A csapatok 26 fordulós összteljesítményére vetítetten (teljes csapat/U23-asok) mind a pontokat, mind a VAL-értéket, mind a pályán töltött időt figyelembe véve a KTE adta a legnagyobb esélyt az U23-asainak, utána a Sopron és a Szeged következett.

Ezen a táblázaton pedig az látható, hogy az adott csapatnál a dobott pontok, az elért VAL-érték és pályán töltött idő hány %-át “vitték” az U23-as játékosok. Ezekben a mutatókban a Kecskeméten, a Sopronon és a Szegeden kívül senki nem tudott dobogóra kerülni.

Nyilván sok más nézőpontot is vizsgálni kell a kosárlabda helyzetének, színvonalának, jövőjének megítéléséhez, az azonban látható, hogy a szövetség elkötelezettsége a magyar játékosok szerepeltetése mellett szilárd. Ez a szemlélet egyébként egyre több klub szakmai stratégiájában köszön vissza, jelezve felelősségtudatot a tao-források használata, egyben a sportág jövője kapcsán.

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
9 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
Falcobbsemmagassagsemmelyseg97MTE00CsippaSárgaPárna Recent comment authors
semmagassagsemmelyseg
Olvasó

Nem a szabályokkal van a gond hanem hogy nincs meg az az edzői gárda a kluboknál ami alázatosan tenné a dolgát. Munka, munka, munka….

Csippa
Olvasó

Hát emberek, lehet megkövezni, de 20-25 perc fix játékidővel 7-10 Val-ok a legjobbak és ezzel havi milliókat lehet keresni, nem semmi…itt lassan elég magyarnak lenni és tartani a markod, semmi extrát nem kell érte csinálni, csak “el lenni”…komoly, nem hinném,hogy a válogatott kérdésében ez vinné előre a magyar kosárlabdát nemzetközi szinten. Majd kifelejtettem, éljen az NKA, a nagy nevelő akadémia!!! (sajnos sírva röhögős fejet ide nem enged tenni)

97MTE00
Olvasó

A szabályokat nem ők hozzák, élnek egy lehetőséggel. Tudod, ez amolyan jókor-jó helyen. És ha bele gondolsz még verseny helyzet sincs. Mert nem jönnek mögöttük 80-100-n, de még csak 20-n sem.

Falcobb
Olvasó

Érdekes kérdés egyébként, hogy ahogy NBA-ben van újonc szerződés akár itt is be lehetne vezetni.
A fiatalok ugyan úgy kaptak volna lehetőséget, de a bajnokság színvonala nem csökkenne akkoràt.

Csippa
Olvasó

Ez így van, már egyből mondtam, h kellett volna 21 éves korig egy fizetési sapka, amit a klubok nem léphetnek át a szabály adta visszaélések miatt és így jobban el is oszlottak volna a fiatalok a klubok között, tényleg a játéklehetőség lett volna a legfontosabb, nem az érdemtelenül kikövetelt sok pénz előre… szakmailag így lett volna értelme a szabálynak, ha már van/volt…

SárgaPárna
Olvasó

A Szolnoki Közpénzbányásznál az U23-as játékosok az egész alapszakaszban 23 percet játszottak és 0 pontot dobtak. Ez kurvajóóóóóóóóóóóóóóóó!
Je Suis Vi(láglegjobbedzője)in mester!

WSreborn
Olvasó

Teljességgel értelmetlen ez a 2 magyar szabály, ezzel megint csak az(ok) a csapat(ok) jár(nak) jól aki(k)nèl 4-5 használható magyar van, ez a legkevésbé sem tesz jót a bajnokság színvonalának, az izgalmat meg hagyjuk az évek óta nem létezik. A nemzetköziben induló 2-3. helyezett csapatoknak sem jó, mert hiába lehet 5 légiós, ha kettőt a padra igazolsz. Kik fognak így jönni? Zs kategóriás streetball amcsik, vagy kivénhedt levezetni vágyó délszlávok! Kiváló perspektíva! A magyar sport tükrözi a magyar közèletet, aki gazdag az mindig jól jár a többi érdeke le van szarva. Márpedig egy zászlóshajó a mögötte lévő hajóhad nélkül nem sokat… Olvass tovább »

Benceg
Olvasó

Vannak klubbok, edzők,akik csak padom ülhetik a fiatal játékosokat, és igenis lehetőséget kell adni. Itt van pl az ifi , U 21, hiába vezeti mondjuk Schmera utcahosszal a statisztikát,ül a padon . Van ahol bátran adnak lehetőséget,van ahol csak a kész játékos kell. A jövő a fiataloké, akármi is legyen. Cseh Boti, mostanában Rado , Takács is bizonyít,mert játszik. A régi öregek is elkezdték valahogy. Biztosan semmi sem tökéletes,de muszáj előre is nézni. Hajrá fiatalok!

peszama
Olvasó

Gratulálok a Kecskemét fiataljainak, szépen kezdenek beleerősödni az A-csoportba, ami a jövő évünket, éveinket illetően igencsak fontos lesz.

Barna, Milán, Ricsi mellé Doma is kezd feljönni. Csak így tovább fiúk!

vasipasi
Olvasó

Kár, hogy Bazska nem most megy a Rátgéberhez, mert akkor nem tudta volna megvezetni az öreg kópé…
Amúgy ez egy remek cikk lett.

sobis
Olvasó

Bazska annyira elfogult és nem vesz tudomást a tényekről hogy megvezeti saját magát is.

CsakAVasut
Olvasó

prof Habil Úr!
Hogy is mondta? Ha a fiatalok nem játszanak, akkor nem a rendszert kell szidni, hanem a klubvezetőket eltávolítani?

CsakaSopron
Olvasó

Soproniként idén ha valamire akkor a magyar magra nem lehet panasz. Taki-Marci nem véletlen lett válogatott kerettag, de Kucsi nagyon hasznos minden meccsen, ha a dobásai is bemennek pedig nyerő ember lehet mint a Körmend ellen is volt. Robi nagyon nagy védő munkát végez, Csendi idén kevesebb lehetőséget kapott, Flasi pedig még fiatal, de már most is lehetett látni hogy a védekezésben oda teszi magát, rúgóit jól használja, igaz a kornak köszönhetően nem tudja felvenni a nagyobb centerekkel súlyban a versenyt MÉG, de benne is van potenciál.

Eskácé
Olvasó

Remelem az altalad felsorolt jatekosokat sikerül megtartani.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés