Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Az Akadémiáról egyenes út vezethet a felnőtt csapatba

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián az iskolai csapatokkal együtt több mint hatszázan sportolnak.



:

:

Már a tizedik szezonjában jár a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia, ahol az iskolai csapatokkal együtt több mint hatszáz gyermek sportol. A sokéves munka gyümölcse az, amikor a fiatalok bemutatkoznak, majd később alapemberekké válhatnak a KTE felnőtt csapatában.  

Az Akadémiának alapvető célkitűzése, hogy megteremtse a sportolás élményét a kecskeméti és környékbeli fiatalok számára. Ehhez mind infrastrukturálisan (iskolai tornatermek felújítása után hat évvel ezelőtt adták át az Akadémia székhelyét, a multifunkcionális sportcsarnokot, 2021-ben elkészült a Bányai Júlia Gimnázium Univer Sportcsarnoka, valamint a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban már három kültéri pálya várja a kosarazni vágyó lakosokat), mind szakmailag hozzájárulnak. A helyes mozgás és egészséges táplálkozás mellett az akadémisták megtanulják az egymás iránti tiszteletet, megtanulnak egymásért küzdeni, győzni és veszíteni. 

Ám mindezek mellett Kecskeméten még jelentős cél az is, hogy az utánpótlás-válogatottak, illetve a felnőtt csapatok számára játékosokat neveljenek. Kiváló példa erre az NB I/A csoportban szereplő, jelenleg ötödik helyen álló Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét is, melynek játékoskeretében hat egykori akadémista szerepel. 

Közülük is kiemelkedő Kucsera Dániel, aki a helyi akadémiáról kinőve elsőként kapott profi szerződést a KTE-ben. 2018 márciusában a Falco ellen lépett pályára először tétmeccsen a felnőttek között, míg az idei szezon 20. fordulójában – szintén a szombathelyiek ellen – már a századik alapszakaszmeccsére készül.   

– Hernádi vagyok, de már a középiskolás éveimet Kecskeméten töltöttem a kosárlabda miatt. Az egyik korábbi csapattársam a hírös városban játszott, láttam, hogy milyen jól érzi magát és szerencsére a leendő edzőimet és a szüleimet is meggyőztem arról, hogy nekem Kecskeméten a helyem – emlékezett vissza Kucsera Dániel. – Nagyon szép emlékeket ápolok az akadémiás éveimről, kiváló közösségünk volt és több csapattársammal a mai napig tartom a kapcsolatot. Sokan kérdezik, mennyire volt nehéz felvenni a felnőtt csapat ritmusát, de elmondhatom, hogy könnyű volt beilleszkedni. Egyrészt azért, mert a szakmai stáb és a játékosok is segítőkészek voltak, másrészt, mert az Akadémián megkaptam a megfelelő alapokat. Nagyon jó érzés, hogy több fiatal követett már engem, mindenki szeretne bekerülni a felnőttbe és ez csak jobbá teszi a csapatot. A gyerekek, akik rendszeresen kijárnak a meccseinkre, a mi példánkon keresztül is láthatják, milyen út és jövőkép állhat előttük. 

Ahogy Kucsera Dániel is utalt rá, már az őt követő generáció is megérkezett a nagycsapatba. Ennek egyik fontos pillére volt, amikor két évvel ezelőtt a KTE négy akadémiai játékossal kötött szerződést, melynek köszönhetően az U18-as csapat mellett ők már a felnőtt klub kötelékébe tartoztak. 

Közülük Ivkovic Milán az, aki rendszeresen játéklehetőséget kap az idei szezonban, a 18 meccséből 16-szor kezdőként lépett pályára és közel 15 percet átlagol Forray Gábor együttesében. Milán az első olyan akadémista, aki úgy lépett a felnőttek közé, hogy utánpótlás karrierje összes szezonjában Kecskeméten pallérozódott.  

– Szerettem az Akadémiára járni, mindegyik időszakot kedveltem, de kiemelném az utolsó évemet, amikor édesapám lett az edzőm. Akkor különösen sokat fejlődtem, de az összes szakembernek hálás vagyok – pl. Lakosa Zsoltnak, Dusan Markovicnak -, hogy megtanították a sportág alapjait, amire építhetem a jövőmet – mesélte Ivkovic Milán. Az Akadémián egyre fejlődő körülmények között minden lehetőséget biztosítottak számunkra, hogy élsportolókká válhassunk. Először U16-os koromban kezdtem el azt érezni, hogy ha keményen edzek, akkor a felnőtt csapatig is eljuthatok. Szüleim mindig nagyon motiváltak, mindketten nagyon sikeres élsportolók voltak, és bár sosem helyeztek rám emiatt nyomást, de úgy gondoltam, nekem is teljesítenem kell. Az átlépés az utánpótlásból a felnőtt csapatba óriási szintugrás. Az Akadémián szerzett tudás automatizálása volt az első, ami sok gyakorlást jelent, illetve fizikálisan rendkívüli módon erősödnöm kellett, hogy felvehessem a felnőttekkel a versenyt. Én is hamar beilleszkedtem az együttesbe, és sok emlékezetes csatán vagyok már túl. Kiemelném a Honvéd elleni meccset, ahol győztünk és ehhez 11 ponttal járulhattam hozzá. Összességében elmondhatom, hogy az Akadémia és a felnőtt csapat együttműködésének köszönhetően kiváló képzést kaptunk és remélem, még több helyi fiatal mutathatja majd meg magát a legmagasabb szinten. Ha az ember keményen dolgozik, eléri a célját! – mondta Ivkovic Milán. 

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés