
:
:
Alakul a B-csoportos MEAFC-nak a jövő évi kerete. A felkészülés kezdete előtt dr. Fazekas Csaba, szakosztályvezető beszélt a csapat alakulásáról a klub honlapjának:
– A B-csoport kilencedik helyen zártunk, az Egyetemi Bajnokságban pedig bronzérmet szereztünk az elmúlt szezonban. Alapvető terv, hogy a tavaly megmérettetett játékosok alkotta fiatal keretre építenénk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a megszerzett tapasztalattal felvértezve idén már stabilabban és eredményesebben tudnak majd szerepelni.
Drahos Gábor vezetőedző a tavalyi alapemberek közül bizonyosan számíthat jövőre is Takács Dániel, Homoki Donát, Tóth Bence, Béres Dávid, Lippai Szabolcs és a visszatérő amerikai légiós, Austin Thornton játékára. Ehhez a névsorhoz csatlakozik majd augusztus elején a Debrecenből érkező Kozák Márton és Kozák Bertalan. Továbbá számít a klub a sérüléséből még nem teljesen felépült Galló Miklós játékára is.
A távozók oldalán Orliczki Bence van, aki Tiszaújvárosba igazolt. Tóth Viktor sérülése nem jött rendbe, így vele nem számol a szakmai vezetés. Hasonló cipőben jár Szepesi Szabolcs is, aki már a civil pályára készül. Kopasz Márton várhatóan a fővárosban folytatja a pályafutását. További távozók még Brugós Olivér, Szanyi Róbert és Takács Zsolt.
– Ezen konkrétumok mellett van pár jelenleg még függőben lévő tárgyalásunk, amelyek végére amennyiben és amikor pont kerül, úgy azonnal tájékoztatjuk majd szurkolóinkat – zárta részletes tájékoztatását a miskolciak szakosztályvezetője.
Fotó: meafc.hu

Szólj hozzá!