Kosárlabda
Augusztusban tíz napos edzőtábora lesz a válogatottnak
“Ha továbbra is a jelenlegi helyzet marad, akkor nemcsak Kaposváron, hanem az egész országban érezni fogják a gazdasági válság hatásait.”
:
:
A BB1.hu Sztojan Ivkoviccsal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával beszélgetett. De nem csak a nemzeti csapatról, szóba került Kaposvár is, illetve a “cucikák” is.
– Az Eb-selejtezőkkel kapcsolatban még nincs végleges döntés, egyelőre csak meglebegtették, hogy átkerülnének 2021-re a mérkőzések. Augusztusra tervezünk egy tíz napos edzőtábort. Felkészülési találkozók nem lesznek, csak egy összetartás, hogy egy kicsit összerázódjunk a hosszú szünet után. Az a célunk, hogy minden játékos jó állapotban tudja megkezdeni az új szezont. Egyébként minden válogatottunk jól van, számomra ez a legfontosabb.
– Mit szól az U23-as szabály bevezetéséhez?
– Változnak a szabályok, a stábok és elég sok minden, csak egyetlen dolog állandó: a magyar edzők képzése minden szinten és a magyar edzők státusza. Át kell gondolni, hogy a rendszerben van-e a probléma vagy annál mélyebben. Változtathatunk százszor is a dolgokon, ha nem kezdünk el nevelni utánpótlás edzőket, akkor hiába bármilyen rendszer, a játékosok mindig is le lesznek maradva egy-két évvel fizikálisan, taktikailag és technikailag is az európai mezőnytől. Az előző szezon zárásakor összesen két magyar edző volt a klubcsapatok élén, remélem, a következő évben legalább öt-hat lesz. Persze ehhez az edzőknek is hozzá kell tenniük a magukét, részt kell venniük a továbbképzéseken, hogy elkezdhessünk előre haladni. Az U23-as szabály egyelőre hatalmas felfordulást hozott: röpködnek az ajánlatok, a fiataloknak a pénzügyi lehetőségük megugrott, viszont én nem hiszem, hogy ettől lesznek ők jobb játékosok. A felnőtt válogatott jelenlegi tagjai egy egészséges, férfias rendszerben nőttek fel, amikor ki kellett harcolniuk a saját pozíciójukat, ezáltal erős és kemény személyiségekké váltak, hiszen tudták, hogy meg kellett dolgozniuk a helyükért. Azt, hogy az új szabály jobb lesz-e vagy sem, az idő fogja eldönteni. Mindenesetre meg kell adni neki a sanszot, mert anélkül olyanok leszünk, mint a “cucikák”: bírálunk mindenkit, de nem próbálunk változtatni.
– És mi a helyzet Kaposváron?
– Befejeztünk egy kemény szezont, a klub stabilan végezte el a feladatait minden szinten. Ha továbbra is a jelenlegi helyzet marad, akkor nemcsak Kaposváron, hanem az egész országban – négy-öt klubon kívül – érezni fogják a gazdasági válság hatásait. Emiatt mindenkinek azt javaslom, hogy a saját erejéhez forduljon, és próbálja úgy megoldani a szakmai dolgokat, nem pedig hitelekhez nyúlva, mert azok csak adósságokba vernek mindenkit. Úgy gondolom, Kaposváron is így fognak tenni. Egyértelmű, hogy a három éves tervünkből – amit tavaly megálmodtunk, csak nem tudtunk elkezdeni – még legalább egy év kell a klub totális stabilizálásához, és hogy kiemelkedő módon el tudjon kezdeni építkezni. Az, hogy leültem a kaposvári kispadra, egy kényszerhelyzet volt, a szezon elején még nem tervezem, de amit tavaly is nyilatkoztam, azt most is tartom: Kecskeméten élek, Kaposvár pedig a szívügyem, ez a két opció létezik számomra a kosárlabdában a válogatotton kívül, ezért is vállaltam el.
– Hogy töltötte a karantén időszakot?
– Egy kollégámat tudom idézni: tulajdonképpen nálam nem változott semmi, mert én ezt a karantén-helyzetet már régóta bevezettem. Úgy élek, hogy a privát életemben, a munkán kívül öt-hat emberrel megvan a napi kontaktom. Ha poénos akarok lenni, akkor egyedül a “cucikákat” irigyeltem a karantén-helyzet alatt.
– Miért?
– Mert a koronavírus csak emberről emberre terjed. Ez az utolsó poénom legyen az uborkaszezon lezárása, és most már kezdjük el az éles szezont. 🙂
fotó: fiba.com
Három éves terv, ami hat évig tart.
Bullshit.
Mr insta mióta ilyen erkölcs csősz?Annak idején,mikor a soundon dülöngélt az edzések helyett akkor lett volna ilyen érzelgős.Luxus on the sound. A family hiéna csicskái meg kánonban védik! Szánalmas kismiska banda. Már 100 hozzászólásra sem futja??
Na megérkezett az ügyvédje….új néven. Hidd el, hogy az embereknél nem azért vágta ki a biztosítékot, mert látták a Lóránt posztot! De, hát idézhetnék is: nem várunk mást tőled, tőletek!
Náluk semmilyen biztosítékot nem vert ki semmi.Mivel 1-2 két csicska kap egy kis piát majd a hétvégén cserébe írogatnak ide. De már fogy az energia mert még az 50 hsz-t sem tudják generálni! Talán többet kéne kéne dellázni, mint annak idején totinak.
Marhák.
Olyan, mintha magatokról írnád! Ez rátok jellemző!
“Ha poénos akarok lenni, akkor egyedül a “cucikákat” irigyeltem a karantén-helyzet alatt.” – 🙂 Pacsi brate!
Ahh,semmi csak a szokásos…porhintés,cucikázás.
Kamu.
Sziasztok! Tényleg azt kell hogy mondjam, ocsmány egy ember vagy ivko(kisbetűvel). Még ilyen helyzetben is hergeli a népet, döbbenet hogy egy ilyen önző,szar alak irányít mindent.
Azért ez a koronavirusos ,,poen” majd’ minden orszagban azonnal lemondassal/kirugassal jarna.
Ilyet hogy van mersze barkinek is leirni/lenyilatkozni?
Ilyet azért nem illik, na!
…igen,vagy minimalisan egy nyilvanos bocsanatkeressel, vagy valami hasonlo…
Cuculikám, elég legyen most már! Örökre te maradsz a szöv. kap.? Milyen dolog ez?! Nálad még a Novák Laci is jobb lenne!
Azért Sztojan a cucikával Müller Cecillia Nyunyikával nem semmi.. Istenem hova fajul ez az ország és ezek az emberek vannak “fontos” pozícióban.
szerintem Muller Cecíliát ne keverd egy Stojanos kommentbe. Cecília tanult hölgy, tett le életébe eleget az asztalra már, érdemeljen annyit, hogy nem emlegetjük a màgussal egy mondatban ???
Hogy az Istenben lehet egy ilyen bohócnak minden szavát inni,és lefeküdni neki. Vicc,jellemtelen.
Lapok is leosztva: “Nekifutokabírónakapukedvéért Gábor” megy Fehérvárra, így igazak voltak hírek Simi is Sztojanbáb, a mester meg megkapja Kecskemétet,de közben viccelödjünk a cucikákkal,ami miatt emberek tömegei meghaltak.
Hát bazdmeg..
Legjobb tudomásom szerint Ivkovics – mint szövetségi kapitány, akinek elfogadták a lemondását – a felmondási idejét tölti.A három éves tervből a pénzügyi stabilitást sem sikerült megteremteni, a csapatépítés terén soha nem álltunk ilyen rosszul.Arra sokan kíváncsiak, hogy Kaposváron mi fog történni?
A vírussal viccelődsz te hontalan? Mindig tudsz lejjebb menni… ?
Ahogy látom, Lóri instagram storyja ehhez a nyilatkozathoz kapcsolódik….?? ?
javítsatok ki, ha tévedek… ?
Nem tévedsz. Legalább is a reakciómra adott válaszából ez következik. ?
upppsz ?
Nem úgy volt egyébként, hogy ez a kis drága cucika nem lesz többé szövetségi kapitány? ? Sztojankám, nem szép dolog ám hazudni!
Generalisszimusz on tour 2020.
Ott folytatta, ahol abbahagyta. Cucikázik, provokál, hangzatos mondatokat durrogtat az éterbe, a háttérben meg leosztja a szerepeket. Lentebb írta egy kolléga, hogy tiszta politikus. Honi viszonyok szerint valóban nem lógna ki a sorból…
Most visszamegy Kecskemétre, viszi magával Horti Bálintot, aztán ha kedve szottyan újra Kaposvár. Így megy ez egészen addig, amíg csak szeretné.
Az U23-as szabályra adott válaszával lehetett volna azonosulni, ha az utolsó mondatot nem akarta volna feltétlenül odabiggyeszteni hergelés gyanánt.
Ha tényleg “csak” szövetségi kapitány lenne, szerintem egy rossz szava nem lenne senkinek rá. Így viszont más a “Cucika” fekvése. ?
Mégsem Kecskemét… Besz@rok ennek a fazonnak. ?
Nem Stojan lesz a vezetőedző…
Már rég van edzőnk, aki dolgozik a csapat felépítésén
Azt vágom, de eddig úgy volt, hogy mögé megy szakmai igazgatónak. Jelen állás szerint mégsem.
Jaj, Sztojan, te olyan kis cucika vagy, egyem a szíved! 🙂 Te magad vagy a legnagyobb cucika.
Komoly színvonal ez mind újságírói részről, mind egy nemzetet képviselő szövetségi kapitány részéről. Olyan cucika tempó… 🙂
Remélem ezért a véleményért nem bannoltok ki megint. 🙂
Egyetértek, én is inkább tartom szánalmasnak az ilyenfajta megnyilvánulást mint humorosnak!
A gond csak az, tényleg úgy gondolja, hogy kettő magyar van???
Dehogy, csak manapság ez akár népszerű is lehet, nem véletlenül mondom régóta, menjen inkább politikusnak!
“… Mindenesetre meg kell adni neki a sanszot, mert anélkül olyanok leszünk, mint a “cucikák”: bírálunk mindenkit, de nem próbálunk változtatni…”
Senki sem próbál változtatni, hiszen minden résztvevőnek jó ez a posvány:
nagyon jól megél belőle a simlis klubvezető,
az idióta és részrehajló MKOSZ,
a képzetlen edző,
a fogalmatlan bíró, a középszerű játékos
és most már az U23-as sztárocska is.
Neked is jó ez Stojan, ebben a közegben remekül tudod kavarni a lapokat…
Te is cucika vagy, csak szólok…
Ebbe a rendszerbe csak kívülről lehet(ne) belenyúlni.
Ebből a nyilatkozatból én ezt szűrtem le: Forray – Alba, Stole – KTE, Fekete/Gordán/Szikó – Kaposvár. Magyar magból a legfontosabbaknak élő szerződésük van, a többieket lehetőség szerint megtartjuk más magyar nem jön, és 4 közepes légiós. Meglátjuk mire lesz ez elég… Hajrá KKK
Pontosan.
Kire gondolsz, amikor azt írod, hogy “A magyar magból a legfontosabbaknak élő szerződése van”?
Hendlein Roland, Krnjajszki Borisz, Bogdán Benedek és Hock Gergő
bb1.hu; 2020. V.12.: Kaposvári KK:
Érkezhet/érkezett: –
Maradt: Krnjajski Boris, Hendlein Roland, Hock Gergő, Puska Bence.
Távozhat/távozott: Rashun Davis (?), Julian Norfleet (?), Marko Csakarevics (?), Rasztko Dramicsanin (?), Jure Lalic (?), Baki Gergely (?), Bogdán Benedek (?), Sztojan Ivkovics (?) – szakmai igazgató.
Ma nincs vezető edző.A Maradtak közül az elmúlt szezonban csak Krnjanski és Hendlein (de inkább csak az utóbbi) volt meghatározó. Szóval, akkor hol is vannak a legfontosabbak? Hoch Geri “évvesztős”, Roli sem tud többet. Puskában van fantázia, ráadásul hiányposzton játszik de ö is “évvesztős” más okból. Ébresztő Magyarok!
A Kaposvár látványos, modern kosárlabdát játszott, telt ház elött!
Ez jó…:)
Ezt viccnek szántad?