Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK

Ware nem játszik, Bencze szerint eléggé kicsi az esélyük a győzelemre.

Atomerőmű SE - Zalakerámia ZTE KK

Bajnokság, középszakasz, 1. forduló
Paks, ASE Sportcsarnok, szerda, 18:00
V.: Kapitány G., Söjtöry T., Nyilas I., (Páli K. Dr.)

ASE: Kovács Ák. - Faust - Henton - Eilingsfeld - Jevtovics.

ZTE: Thompson - Doktor - Green - Szabó Zs. - Agafonov.

A nyolcadik helyezett fogadja a kilencediket szerdán este az ASE Sportcsarnokban. Az Atomerőműnek az utolsó fordulóig megvolt az esélye a felsőházra, míg a ZTE-nek hiába volt kezében a saját sorsa, be kellett érnie a középházzal. A két csapat március 9-én játszott egymással utoljára, akkor 93-81-re a hazai pályán szereplő paksiak győztek.

Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Kezdődik a középszakasz, a hatodik és tizedik helyezett csapatok között. Amit korábban mondtam, az most is igaz. Nagy különbség ilyenkor már nincsen a csapatok között, kiélezett találkozókra van kilátás. A ZTE az utóbbi időben nem volt olyan eredményes, mint a szezon első felében, de ez nem számít. Ismerjük őket, jól emlékszünk rájuk, hiszen körülbelül egy hónappal ezelőtt találkozott a két csapat. Akkor sem volt egyszerű legyőzni a zalaiakat, most sem számítok könnyű meccsre. Julian Norfleeten kívül mindenkire számíthatok.

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Nagyon nehéz meccs lesz, mert az ASE egy jó csapat. Agresszívan támadják a tranzíciókat, és mi most ahhoz nagyon kevesen vagyunk jelen állás szerint, hogy ezt tudjuk megfelelően kontrollálni. Nyilván azon leszünk, hogy ez működjön, csak nehéz lesz faultok nélkül. Nagy valószínűséggel holnap Papp Péter mellett Dustin Ware sem fog tudni játszani, így hátvéd poszton eléggé sebezhető a keretünk. Messze vagyunk az ideális helyezettől. Az a célunk, hogy egy korrekt meccset játsszunk. Ha lesz sanszunk győzni, akkor győzzünk, de eléggé kicsinek tűnik erre az esély.

[totalpoll id=”13454″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Trummer Rudolf, a körmendi kosárlabdázás egyik ikonja, korábbi válogatott bedobó elemezte:

– Ahogy arról már korábban is beszéltünk, látható, hogy Dzunics érkezésével hatékonyabb lett az Atomerőmű játéka és a védekezése is jobb. Plusz motivációs tényezőt is jelenthetett az új vezetőedző érkezése, mert azóta jobban megy a csapat sora. Szerkezetileg szerintem rendben vannak, belső- és mezőnyposztokon egyaránt. Számukra jelenleg az a nagy feladat, hogy a kieső Julian Norfleetet tudják pótolni csapatszinten. Véleményem szerint, ha az amerikai felépül, akkor a paksiak még odaérhetnek akár a hatodik hely környékére is. Egyértelműen felfelé ívelő formát mutatnak a játék minden terén. Főleg ahhoz képest, ahogy a szezon elején és közepén játszottak.

A Zalaegerszegről nem bántó jelleggel mondom, de ők pontosan ellenkező utat járnak be. Az évet nagyon jól kezdték, jó játékkal, jó egyéni teljesítményekkel és jó csapatszellemmel. Ehhez képest visszaestek a szezon hajrájára. Amennyire meghatározó volt belső posztokon Agafonov és Szabó Zsolt játéka a kezdetekben, úgy az ő teljesítményükkel együtt esett vissza a csapat teljesítménye is. A mezőnyposztról emiatt több vállalás érkezik, ezáltal felelőtlenebbé is vált a játékstílusuk. Mostanában jellemző rájuk, hogy sok kosarat kapnak, így a védekezésükön is van javítanivaló. Egyáltalán nem irigylem a zalai szurkolókat és Bencze Tamás vezetőedzőt. Biztosan javulniuk kell, ha egy jó eredménnyel szeretnék lezárni ezt a szezont.

Véleményem szerint ezek tükrében szoros mérkőzésre van kilátás, de a hazai pálya miatt inkább az ASE győzelmére tippelnék. Ha százalékban kellene kifejeznem, akkor 60-40-re adnám a paksiaknak.

HIRDETÉS
23 hozzászólás

23
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
9 Comment threads
14 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
15 Comment authors
krapulaksz simonGecse J. Márióblueballgabor77zete93 Recent comment authors
krapulaksz simon
Olvasó

a zalasport vagy a mindigfos közvetít?

gabor77
Olvasó

Akár honnét nézzük, valami nagyon nincs rendben! Egyre nagyobb a probléma, nehogy úgy járjunk, mint a Titanic… a lék már megvan.

zterulez
Olvasó

Miről beszélsz? Kiesni már nem tudunk, bajnokságot nyerni nem fogunk. Az, hogy egyesek többet álmodtak ebbe a keretbe a kezdeti sikerek után, az a ti bajotok…

gabor77
Olvasó

Hol a csapatunk??? Szopunk Pakson mint torkos….

seanmaguire
Olvasó

Tamás és Kornél! Remélem nem akarjátok bravúrként beállítani a kilencedik helyezésrt, mert qvára nem az! Elhiszem, hogy kevesen vagyunk, meg olcsó csapat, meg minden, de azért végeztek előttünk még olcsóbb csapatok is…

Túl korai volt az a bizonyos két hosszabbítás!

A Pécs meccs utáni nyilatkozattól pedig még mindig kerülget a hányinger. Felteszem a két kezem, és rákenek mindent a játékosaimra?! Ez mi? Eddig nem ehhez szoktunk hozzá!

Galigo
Olvasó

Nem olvastam, hogy bárki sikernek tekintette volna, miről beszélsz? Csalódott volt, azért mondta ki, amit érzett. Nekem pedig pont attól hiteles, hogy máskor soha nem mondott ilyet!

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Baromira érdekes, hogy az ügyvezető személyéről jót még nem hallottam… Ténykedése szurkoló ellenes és szerintem még egy hamburgerről is számlát kér nehogy magának kelljen kifizetni… Az arc meg már TV torony magasságban van!Azon viszont tényleg el kell gondolkozni mint két embernek hogy több tucat ember bojkottálja MIATTUK a meccsre járást…

zete93
Olvasó

1. Mindkét embernek, így kell írni.
2. Nem vesztünk semmit, ha te nem jössz ki a meccsekre. Mi, akik tényleg szurkolunk, kimegyünk. Aki a szarban elhagyja a csapatot, az néző és nem szurkoló. Menj focimeccsre!
3. Te csak egy rohadt provokátor vagy, aki láthatóan nem ért ehhez a sporthoz és nem is lát a dolgok mögé.
Persze, hülyék is kellenek, nélkületek nem lenne az igazi a világ.

KF1962
Olvasó

Úgy néz ki van isten! Ha nem játszik a kerékkötő,még akár nyerhetünk is! CSAK A ZTE!

zterulez
Olvasó

Ezt hogy érted?

KF1962
Olvasó

Szerintem(s többek szerint)ő ennek a csapatnak a rákfenéje.

zterulez
Olvasó

Miért gondoljátok ezt?

blueball
Olvasó

Nekem (is) az a véleményem, hogy Ware nem jó irányító és más szempontból sem jó játékos: jókezű, de könnyű levédekezni, nincs repertoárja, nincsenek betörései, védekezésben súlytalan. Ettől még nem tartom a csapat rákfenéjének, mert a hozzáállásával sztem nincs baj, nem tudok arról, hogy bomlasztana, egyszerűen nincs benne több. A mi feladatunk pedig a szurkolás, nem a feszültségkeltés. Hajrá ZETE!

zterulez
Olvasó

Nézd meg a Ware statisztikáit, és hasonlítsd össze Ubilláéval. Kb. ugyanolyan számokat hoz Ware, mint a mindenki által ideális irányítónak tartott Ubilla. Akár nézhetem az átlagait, akár a /40 perces statjait is, nincs érdemi különbség. Ubilla kicsit jobb közelről, Ware jobb a hárompontos vonalon túlról. Gólpasszban is kb. ugyanolyanok. Ware kicsit 0,9-el több labdát ad el, de majd egy faulttal többet harcol ki /40 perc. Azzal egyetértek, hogy védekezésben nem extra, de ebben a méretben senki sem extra, még Steph Curry sem. Egy ilyen alacsony játékosnál már az is nagyon jó, ha nem nagyon negatív a off-def net ratingje. Az… Olvass tovább »

pbask
Vendég
pbask

ware ugy néz ki büntikét kapott

zterulez
Olvasó

Már szombaton is betegen vállalta a játékot.

zete93
Olvasó

kb. a Körmend meccs óta nem edz normálisan, mert szar a lába. Persze, van olyan edző, aki nem nyekeg a nyilatkozatokban, hanem próbálja megoldani a problémát. Ezért nem tudtad.

boresz
Olvasó

ZTE-nek győznie kell ha benn akar lenni az első 8ban és szerepelni a rájátszásban .Tudják csak nincs összhang,összjáték hiába jók a játékosok. Szoros mérkőzés lesz. Utolsó másodpercben dől majd el ki a jobb pillanatnyilag ki tud csak a jelenlegi játékra koncentrálni és minden mást kizárni.

donnarumma
Olvasó

Aaaaaaaaese?

Zeg19
Olvasó

Ez világi 1-es lesz ?

Expert
Olvasó

Országos 1-es

zete93
Olvasó

tedd rá az összes pénzed

Gecse J. Márió
Olvasó

Lehet okosan is sportfogadni… 😉 Bankrollmenedzselésről hallottál már? 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés