A bajnokság 19. fordulójában a Paks a Debrecent fogadja. Az Atomerőmű legutóbb vereséget szenvedett hazai pályán a címvédő Falco ellen, míg a Debrecen hétközben a Sopront verte meg otthon.
Kosztasz Flevarakisz, Atomerőmű SE: Az a célunk, hogy a saját játékunkat játsszuk. Kontrollálnunk kell a mérkőzés ritmusát nem csak akkor, amikor gyorsindításos lehetőségeink vannak, tudnunk kell jó ütemben lassítani is. Nehéz mérkőzés vár ránk, rutinos játékosai vannak az ellenfélnek, akik ismerik a ligát, Anderson, Mócsán, Drenovac és Pongó mind veszélyes kintről is, a palánk alatt pedig ott van Williamson és Osztojics. Támadásban többet kell járatnunk a labdát, mert az jobb helyzeteket teremt, védekezésben pedig keménynek kell lennünk.
Andjelko Mandics, DEAC: Ahhoz a Pakshoz látogatunk, amelyik idén a Falco mögött a legjobb csapat, stabilan tartják a második helyüket és idén a szombathelyieken kívül senki nem tudta megverni őket. Egy gyors kosárlabdát játszó, fizikális csapatról van szó, nem lesz könnyű dolgunk. Már csak azért sem, mert egy héten belül a harmadik bajnokinkon lépünk pályára, egyfajta fáradtság biztosan jelen van nálunk, de a Sopron ellen jól játszottunk, ha ezt fent tudjuk tartani Pakson is, akkor lehet esélyünk. Ehhez a kulcs a lepattanózás és az átmenetek levédése lesz, természetesen nem a fehér zászlót lengetve utazunk az ASE-hoz, mindent meg fogunk tenni a jó eredmény érdekében.




