Bajnokság
Átigazolási moratóriumot vezetett be az MKOSZ
A már benyújtott és befogadott átigazolási kérelmeket a jelenleg hatályos szabályzat rendelkezései szerint még végre kell hajtani.

:
:
Az MKOSZ Elnöksége a következő, várhatóan június közepén tartandó ülésén tűzi napirendre az MKOSZ Nyilvántartási, Igazolási, Átigazolási és Játékengedély kiadási Szabályzatának módosítását, mely érinti az átigazolási költségtérítések összegét is – írja közleményében a szövetség.
Fentiekre tekintettel az MKOSZ Elnöksége a mai napon tartott ülésén átigazolási moratóriumot hirdetett.
Ezen határozat szerint az MKOSZ Nyilvántartó és Igazoló Szervezetei 2020. május 27-től további értesítésig nem fogadhatnak be 2000. január 1. után született sportolóra vonatkozó átigazolási kérelmet.
A már benyújtott és befogadott átigazolási kérelmeket a jelenleg hatályos szabályzat rendelkezései szerint még végre kell hajtani!
A NYÁSZ hatályba lépéséről és a moratórium feloldásáról haladéktalanul értesítjük az érintetteket.

Az U23-as szabály miatt több pénz forog a rendszerben, az MKOSZ-t csak a saját zsebe érdekli, amíg kidolgozza a szabályokat,
hogyan tudja megszedni magát az U23-as átigazolási pénzekből, addig moratórium van.
Ennyi a sztori.
A hamis iratokkal “kosármagyarként” aposztrofált és 16-18 évesnek hazudott afrikai, színesbőrű emberekre is vonatkozik?
kettős mérce … néhány ( tehetősebb ) klub már bespájzolt a “gyerekekből”
Valaki, aki érti leírná, hogy ennek mi a lényege?
A leégett klubokból ne menjen el minden U23-as játékos.
aha…
de akkor ezt nem kellett volna hamarabb megtenni?
Gondolkodott már itt valaki előre? 😀 de amúgy ez csak tipp,más ok is lehet.
Pontosan az a lényege, hogy azok a klubbok, akiket nem érint a vírus okozta válság (Falco, Szolnok, Fehérvár, Paks) azok ne vigyék el fillérekért a játékosokat, akiknek a többi klub még ajánlatot se tud tenni, mert fingjuk nincs mennyi pénzük lesz jövőre. De ezt már egy kicsit későn lépték meg, tehát pont az ellenkezőjét fogják elérni a várt eredménynek.
Net Udmeg a felsorolásból a DEAC kimaradt.
szóban megegyeznek, majd a moratorium utan elintezik a papirmunkat….
Milyen szerencse, hogy ez a Körmendet nem érinti, hiszen ott minden fiatalnak 3-4-5 éves szerződése van. 🙂 🙂 🙂
Jah nem….
a kormendi gyáva kiscserkesz tudja… ???
most eppen melyik szereped megy? ? a Kormendet sajnalgató, vagy a Fold színéről is eltunteto? ?
dontsd el kiscserkesz ?
addig is dobj be olyan szanalmas vicceskedest, hoooogy Padhtai ?
Hülegyerek, mintha nem tudnád, hogy a szerződéseknek egyetlen egy dolog szab gátat, határt:
“Ha nem tudod megoldani pénzzel, old meg még több pénzzel”