Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Athénig ment szakmai tapasztalatokért a Soproni Sportiskola stábja

A fejlődés és továbblépés útjait kereste a görög utánpótlás legjobbjainál a Soproni Sportiskola.



:

:

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia kiváló eredményeket ért el az utóbbi években; ezt érmek igazolják, játékosai ott vannak a korosztályos válogatottakban, jelenlegi és volt neveltjei több felnőtt csapatban is játszanak. De ennél is tovább akar lépni a szakmai vezetés. Azt látják, hogy a nemzetközi összevetésben nagyon is van hová  fejlődni, s az első lépéseket az utánpótlást nevelő akadémiáknak kell megtenniük. A Soproni Sportiskola szűkebb szakmai stábja ennek érdekében ment tapasztalatokért Athénba, s mielőtt U18-as csapatuk felkészülési mérkőzéseket játszott a görög ifjakkal, a szakemberek edzéseket látogattak és természetesen a módszerekkel is ismerkedtek.

A görögök előrébb járnak az utánpótlás-nevelésben és rendkívül fejlett a kosárlabda-kultúrájuk. Tanulmányutunk célja természetesen a tapasztalatszerzés volt, meg akartuk ismerni a rendszerüket, a módszereiket annak érdekében, hogy itthon mi is új fejlődési utakat dolgozhassunk ki – fogalmazott Csátaljay Gábor, a Soproni Sportiskola szakmai koordinátora.

Két délutánt töltöttek az Olympiakosznál; az U15, az U16 és az U18-as utánpótlás-csapatok edzéseit nézték meg, majd a Panathinaikosz U14-es és U16-os tréningjein jártak, edzőkkel és szakmai vezetőkkel tárgyaltak, kérdeztek, figyeltek.

A hazai rendszerhez képest jelentős különbség, hogy Görögországban az U18-as csapatok csak heti egy mérkőzést játszhatnak, szemben a mi játékosainkkal, akik rendszeresen heti két-három meccsen is szerepelnek különböző csapatokban. Ebben a korosztályban a görögöknél több idő jut a játékos fejlesztésére. Mindig keddenként vannak náluk a mérkőzések, a szerda pihenőnap, viszont minden más napon van edzés, szombaton és vasárnap is.  Az U16-os és U18-as játékosoknak heti öt labdás edzésük van, de ha meccset is játszanak, akkor négy. Mindemellé jön még egy olyan tréning, ami kizárólag kondicionáló jellegű. Az alsóbb korosztályoknak is tartanak tréningeket hétvégén, de hét közben van több pihenőnap is, így a játékosok az iskolai munkájukkal is jobban össze tudják egyeztetni a kosárlabdát. Különbségnek láttuk azt is, hogy Athénban minden edzés harminc perces kondival kezdődik, a játékosok csak azt követően nyúlnak labdához – részletezte tapasztalaikat Csátaljay Gábor.

A szakmai koordinátor azt is kiemelte, hogy saját bajnokságukban a legjobb görög csapatok viszonylag kevés komoly mérkőzést játszanak, ezért több nemzetközi tornára neveznek be. A más nemzetek csapataival való játék pedig sok új tapasztalatot ad, színesíti a kosárkultúrát és nem utolsó sorban azt is megmutatja, hogy nemzetközi összevetésben hol állnak csapataik.

Csátaljay Gábor szerint az nyilvánvaló, hogy a hazai U18-asok leterheltebbek a görögökhöz képest, de ez a magyar versenyrendszer sajátossága. Az alsóbb korosztályokban ugyanakkor el lehet gondolkodni az edzések okosabb időbeosztásán, akár a hétvégi tréningek vagy a hétköznapi pihenőnapok bevezetésén. A hangsúly a játékosok optimális fejlődésén van, a cél pedig az, hogy a magyar kosárlabda-utánpótlás a nemzetközi porondon is előrébb lépjen.

Persze nem lehet azonnal változásokról beszélni és egyetlen út ehhez nem is elég. De a sportiskola megkezdte azt a tapasztalatgyűjtő folyamatot, aminek egyes elemeit be tudja majd építeni a saját rendszerébe annak érdekében, hogy a következő generációnak még többet tudjon nyújtani – összegzett Csátaljay Gábor.

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia ennek érdekében szervezi meg a következő szezon elején azt az U18-as nemzetközi tornát is, amire élvonalbeli – köztük görög – csapatokat hív meg.

Természetesen nemcsak a soproni szakemberek kérdeztek görög kollégáiktól, utóbbiak is kíváncsiak voltak a magyar rendszerre. A legjobban a finanszírozás módja lepte meg őket, náluk ugyanis nincs állami támogatás. Az utánpótlás-csapatok költségeinek egy részét a szülők állják, illetve a felnőtt csapatok segítik. A sikerorientált magyar rendszer, amiben a támogatás összege függ attól, hogy az utánpótlás-egyesületek hány játékost adnak a válogatottaknak, attól, neveltjeik mennyi játékpercet jegyeznek a felnőtt bajnokságban, és természetesen a a bajnoki eredményektől és a felfedezett tehetségek számától is kifejezetten tetszett a görög szakembereknek.

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
KPSVRKKvasipasiBorn2BallHajrásoronBorbély Lajos Recent comment authors
vasipasi
Olvasó

Egészen szomorú ezeket a hozzászólásokat olvasni. Sértett apukák, sértett emberek mindenhol.
Én gratulálok a soproniaknak, évek óta jól dolgoznak magyar viszonylatban, normális, kulturált csapat!

Born2Ball
Olvasó

Kiváncsi lennék, ha megszüntetnék az állami támogatást/fenntartást a magyar sportban, akkor hány egyesület menne csődbe.
Az a szomorú igazság, hogy piaci alapon a hazai klubok (sportágtól független) képtelenek lennének fenntartani magukat.
Ahhoz már komoly szakmai munka kéne és nem csak a sportszakmai területen ugyebár.
De garantálom nem lesz komoly előrelépés, míg a csapatok rá sincsenek kényszerítve, hogy a tudásuk legjavát nyújtsák.
A támogatás jön majd ugyan úgy, ha semmit nem tesznek az asztalra, maximum néhány millióval kevesebb…

Borbély Lajos
Olvasó

Ezen pedig én nevettem:
“A legjobban a finanszírozás módja lepte meg őket, náluk ugyanis nincs állami támogatás”.
S mennyivel előbbre vannak…
Ha kinevelnének évente legalább 1db stabil első osztályú játékost, akkor nem kellene havonta propaganda cikkeket közölni a soproni utánpótlásnevelésről.

Hajrásoron
Olvasó

Azért legalább próbálkoznak, ha nem kiemelt állami akadémiaként, soproni játékosokkal harmadszor is van esélyük U18 bajnoknak lenni…
Amúgy akár Zalaegerszegen is lehet találni soproni élvonalbeli játékost… Talán idővel minden alakul.
Hajrá magyar fiatalok, hajrá Sopron.

Borbély Lajos
Olvasó

No igen, de a tetteknek (eredményeknek) kellene beszélni, nem a propagandának…
Pl. sokkal szimpatikusabb Kaposvár, ahonnan azért időnként kijön valaki, s nincsenek az ottani utánpótlásnevelésről havonta dicsőitő cikkek.

Tadam
Olvasó

Pont a Kaposvárban játszik a általam említett 4 játékosból 3.
(Valójában 5 ből 4, de egyikük még nem mutatkozott be a felnőtt élvonalban)
Ők a kiscsapatból jöttek, ahol most anyagi kánaánnak kellene lennie, de nincs.
Ez természetesen semmit nem von le a Kaposvár eddigi érdemeiből. Adtak néhány válogatott játékost már.

vasipasi
Olvasó

Például a Kaposvár (gondolom a fiad ott játszik), éppen azért küzd, hogy nehogy kiessen.

Tadam
Olvasó

Nem kosarazik a fiam. Én éltem egy ideig Kaposváron, ott “barátkoztam” össze a helyi sztárbíróval, ennyi a kötödésem a városhoz. (ezzel az erővel Szeged, Nyíregyháza vagy Budapest stb. is lehetne említve, ott is laktam/ dolgoztam huzamosabb ideig) A reakcióm arra vonatkozik, hogy a sikerességi taotámogatás nem létező fogalom az utánpótlásban hiába állítja a cikk. Muki csikócsapatának 8-as döntőbeli meccse volt az utolsó, amit még szakmabeliként néztem. Lám, hova jutottak a fiúk. Gratulálok. Amióta kiépült ez a sógor-koma rendszer ebben a szép sportban, én kiléptem belőle. Simán megélek a civil szférában. A megélhetési edzők és társaik meg majd megmagyarázzák a bizonyítványukat.… Olvass tovább »

Born2Ball
Olvasó

Engem mondjuk pont nem érdekel, hogy bajnok-e egy up. csapat vagy sem.
Elég szomorú, hogy még mindig nem sikerült meghaladni itthon, hogy az up.-ben nem a bajnoki helyezés és az érmek számítanak.
Inkább mérjék a teljesítményüket a kinevelt játékosok számában, elvégre azért hozták létre őket.
És ne a Csendes féle 2 pontos átlaggal és kamu felnőtt válogatottsággal rendelkező játékosra verjék a mellüket, az semmi ebben a tekintetben.
Hanem minimum legyen meghatározó tagja a klubcsapatának és saját jogán legyen a felnőtt válogatott közelében.

Hajrásoron
Olvasó

A vélt vagy valós sértődések helyett mindenki segítheti nyugodtan a városa, csapata utánpótlásnevelését, és elsősorban szurkoljon nekik…

Born2Ball
Olvasó

Itt nem egy-egy város és annak akadémiája, sokkal inkább egy rendszer ellen fogalmaz meg kritikát a legtöbb ember.
Nyilván itt is, mint mindenhol máshol az országban a fejétől bűzlik a hal.
Talán ha a kormányban változás lesz, akkor itt is, de az nem lesz rövid folyamat…

Tadam
Olvasó

Más akadémiák is megkapják a támogató cikkeket sajnos.

Tadam
Olvasó

Ezen jót nevettem:
,,A sikerorientált magyar rendszer, amiben a támogatás összege függ attól, hogy az utánpótlás-egyesületek hány játékost adnak a válogatottaknak, attól, neveltjeik mennyi játékpercet jegyeznek a felnőtt bajnokságban, és természetesen a a bajnoki eredményektől és a felfedezett tehetségek számától is kifejezetten tetszett a görög szakembereknek.”

Akkor az az egyesület, amelyik 4 élvonalbeli játékos adott egy kadett csapatból, az most úszik a pénzben. Ja, nem…

KPSVRKK
Olvasó

Nagyon nem.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés