Bajnokság
Armwood nemcsak a Paks, a Pécs ellen sem fog játszani
Kovács Adrián elmondta, mi történt a DEAC légiósával.

:
:
Mint megírtuk, a Debrecen egy ponttal kikapott hazai pályán a Pakstól. A hajdúságiaknál Isaiah Armwood nem lépett pályára, a csapat vezetőedzője, Kovács Adrián megkeresésünkre elmondta, hogy a játékosnak két hetet kell kihagynia egy szerencsétlen sérülés miatt, így tehát még a PVSK ellen sem lesz bevethető.
– Az utolsó edzésen, a paksi meccset megelőzően egy rossz mozdulat következtében összeakadt az egyik játékossal és a felső ujjperce eltörött a hüvelykujjában. Emiatt közel két hetet ki kell, hogy hagyjon. A pótlását csapaton belül próbáljuk megoldani, vannak olyan tehetséges játékosaink ezen a poszton, akik ebben a helyzetben elő tudnak lépni, gondolok itt Bognár Kristófra, aki már a Paks ellen is komoly perceket kapott és főleg a mérkőzés első felében nagyon hasznos is volt. Ugyanúgy számítok Kristófra, mint ahogy eddig is tettem, ő ezen a poszton minőségi játékkal tudja pótolni Armwoodot.
Fotó: deac.hu/Derencsényi István

Get well soon Zeek!??