Múlt szombaton Vionte Daniels meccsnyerő hármasával legyőzte a Veszprém a BKG-t (80-77), ennek ellenére maradtak a 4. helyen a Piros csoportban az immár 14-9-cel álló Kosok. Egy pont hiányzott a hetedik dupla-duplájához Armaghani Árminnak, aki remek szezont fut, 14,6 pontot és 7,6 lepattanót (21,6 VAL) átlagol a szigetszentmiklósiaknál. A 2000-es születésű magasember számára Armaghani Saeed és Balogh Judit gyermekeként egyenes út vezetett a kosárlabdapályára, mégis roppant fordulatosan alakult a pályafutása, többször abbahagyta a játékot, edzőként is kipróbálta magát, de jelenleg arra koncentrál, hogy 2021 után ismét éremért küzdhessen Dr. Nagy Ágoston együttesében.
– Igazi kosaras családban nőttél fel. Mindig egyértelmű volt, hogy te is ezen az úton fogsz elindulni?
– Valamilyen szempontból igen, bár sokáig fociztam is mellette, végig éreztem, hogy a kosárlabda lesz majd az elsőszámú sportom. Lelkes voltam kicsiként, már nagyon fiatal korban is rengeteget edzettem, nem is igazán merült fel más út. Érdekesen alakultak az utánpótlás-éveim, a Vasasban kezdtem, U10-ben átigazoltam a MAFC-ba, U12-ben visszatértem, aztán U16-tól újra a piros-feketék játékosa lettem. Több oka is volt a váltásoknak, az is fontos szempont volt, hogy hol lakunk és hogy jutok el az edzésekre, például kapóra jött, hogy amikor a MAFC áttette a székhelyét a Menyecskéből a Hauszmann Alajos utcába, éppen odaköltöztünk a közeli lakóparkba.
– Viszonylag későn, a 2019/20-as szezonban mutatkozhattál be a felnőtt NB I-ben. Hogyan kerültél a BKG-hoz?
– Ez is egy érdekes történet. Amikor kiöregedtem a juniorkorosztályból, már nem lelkesedtem annyira a kosárlabda iránt, inkább más dolgok vonzottak, ezért be is fejeztem egy időre a játékot. Amikor beiratkoztam a TF-re kosárlabdaedzői szakra, Boros Zoltán megkeresett, hogy játsszak az NB II-ben. A MEFOB-csapatba is bekerültem, aminek a Nagy-fivérek is tagjai voltak, így kerültem Guszti (Dr. Nagy Ágoston – a szerk.) látókörébe, aki már korábban is szívesen látott volna a BKG-ban, de éppen kimentem Amerikába egy fél évre tanulmányi ösztöndíjjal, ezért csak 2020 elején játszottam először bajnokin a klubban, hét mérkőzésen tudtam pályára lépni, aztán márciusban véget is ért a szezon a covid-járvány miatt.
– A következő kiírásban a döntőig meneteltetek, ahol ötmeccses csatára kényszerítettetétek a Nyíregyházát. Erre hogy emlékszel vissza?
– Amikor a kosárlabdáról beszélgetek valakivel, mindig el szoktam mondani, hogy az egy nagyon különleges csapat volt. Volt ugyan külföldi játékosunk, de elég későn jött és csak kiegészítő szerep jutott neki, így mondhatni, hogy szinte csak magyarokkal értük el ezt az eredményt. Valahogy egész évben lehetett érezni a pozitív légkört a meccseken és az edzéseken is, az a gárda nagyon egyben volt, ennek köszönhető, hogy felül tudtunk teljesíteni. Régóta azt mondom, hogy valami ilyesmi kell ahhoz, hogy nagy dolgokat lehessen elérni, úgy gondolom, ha lesz alkalmam még egyszer ilyen csapatban játszani, akkor érezni fogom belülről, hogy valami ismerős. A brutálisan erős, Ubillával, Mohácsival, Tóth Gerivel felálló Nyíregyháza ellen játszottunk a döntőben, óriási dolognak tartom, hogy kétszer is legyőztük őket, megkockáztatom, hogy csak a 2023-as NKA Pécs képviselt hozzájuk hasonló szintet a közelmúlt piros csoportos bajnokai közül. A MAFC elleni elődöntős széria is nagyon emlékezetes, egyértelműen ez a szezon volt a kosárlabda-karrierem eddigi csúcsa.
– 2021-ben egy pécsi kitérő következett, az A csoportos játékba is belekóstolhattál.
– Ez is érdekesen alakult. A döntős idényben olyan jól ment a játék, hogy elhatároztam, hogy újra komolyabban veszem a kosárlabdát, a B csoportban már felnőtt játékosnak számítottam volna a következő idényben, viszont ekkoriban még az A-ban is volt fiatalszabály. Szerettem volna kipróbálni magam az élvonalban, de nem igazán jöttek a megkeresések, amikre számítottunk az ügynökömmel és még októberben sem volt csapatom, ezért kezdtem lemondani a játékról újra. Igazságtalannak éltem meg a helyzetet, mert úgy éreztem, hogy az utolsó évemben én voltam a legjobb fiatal a másodosztályban, mégis másokat igazoltak le, de ma már némi edzői tapasztalattal megértem, hogy alkatban, posztban nem feltétlenül illettem, illenék bele egy A csoportos csapatba.
Szerencsére Pécsről mégis ajánlatot kaptam, de csak három hónapot töltöttem a klubnál, mert amíg nem volt csapatom, elkezdtem mással foglalkozni, ami olyan jól ment, hogy már nem engedhettem meg magamnak, hogy elsősorban a kosárlabdára koncentráljak – ez elég hamar kiderült, ezért december vége felé szerződést bontottunk és egy újabb féléves szünet következett a pályafutásomban.
– Két óbudai év után kissé váratlanul a BKG női A csoportos csapatának vezetőedzője lettél az előző idényben. Hogy jött ez a lehetőség?
– Két eredményes szezont futottam a Kaszásoknál, bár mindkétszer lemaradtunk a felsőházi rájátszásról, jól is éreztem magam itt. Bár eligazoltam, eközben továbbra is kapcsolatban maradtam a BKG-val, a ’23/24-es szezon végén pedig megkerestek ezzel az edzői lehetőséggel. Ez teljesen váratlanul ért, korábban az utánpótlásban sem edzősködtem még, de próbálom úgy élni az életemet, hogy megengedhessem magamnak, hogy kipróbáljak új dolgokat. Bár sose gondoltam volna, hogy edző leszek, úgy éreztem, hogy ez egy soha vissza nem térő esély, amit kár lenne elszalasztani. Nagyon nehéz döntés volt, mert egyéni szempontból életem formájában voltam játékosként, de végül elfogadtam a felkérést.
Utólag nagyon pozitívan gondolok vissza erre az évre. Közben azért voltak nehézségek, mert a BKG nagy hátrányban van profizmus és infrastruktúra terén a női A csoportos mezőnyhöz képest, amit nehéz ellensúlyozni, rengeteg a hátráltató tényező. Nem volt egy könnyű feladat úgy, hogy teljesen kezdő voltam ezen a területen, de sokat léptem előre nemcsak edzőként, hanem az emberi kapcsolatok szempontjából is, úgy gondolom, ha a lányok közül bárkit megkérdeznél, ő is azt mondaná, hogy látványos volt a fejlődés a szezon során. Az alapcélt teljesítettük azzal, hogy bennmaradtunk, hét győzelemmel zártunk, ami szerintem nem kiemelkedő, de elfogadható eredmény. Összességében jó élmény volt, gondolkodtam rajta, hogy folytassam is ezt a munkát, de végül másképp alakult.
– Klubot nem váltottál, viszont visszatértél a pályára. Mi alapján döntöttél így?
– Nagyon érdekes, hogy hat év alatt négyszer hagytam abba a játékot és tavaly nyáron volt a legnagyobb érdeklődés irántam – valószínűleg azért, mert 2024 tavaszán olyan jól ment. Ez sem volt könnyű döntés, már csak azért sem, mert el kellett határozni, hogy sokadszor is nekiálljak újraépíteni magamat a nulláról. Azt gondolom, hogy Magyarországon Dr. Nagy Ágoston a legjobb szakember a kosárlabdában és nincs olyan ember, aki nála jobban fel tudna készíteni a visszatérésre, emellett emberileg is nagyon szeretem ezt a társaságot, ezért választottam őket.
– Minek köszönhető, hogy a 4. helyen álltok, miközben egyénileg is megközelíted az óbudai számaidat?
– Minden szempontból döcögősen indult a bajnokság. Tavaly tényleg szinte semmit nem edzettem, sok plusz kilótól meg kellett szabadulnom és újra fel kellett vennem a játék ritmusát, a légiósunk, Dean is hasonló helyzetben volt azáltal, hogy az egyetemen kevesebbet játszott és nem nagyon vállalt dobást mérkőzéseken. Emellett a magyar játékosok közül is többen most kaptak először nagyobb szerepet a felnőtt mezőnyben. Ennek tudható be, hogy eleinte inkonzisztensek voltunk, néha remekül játszottunk, máskor nagyon rosszul. Időre volt szükségünk, de Guszti elképesztően türelmes volt velem és a többiekkel is, Nagy Bobi és Benji pedig mindenkinek végig segített a pályán eligazodni, ennek köszönhető, hogy mostanra összeálltunk és a második körben elég szépen teljesítünk. Fontos a formaidőzítés, most kell elkezdeni a felfelé ívelő tendenciát ahhoz, hogy a rájátszásban legyünk a csúcson.
– Múlt szombaton egy kiélezett mérkőzést játszottatok Veszprémben, korán kétszámjegyű előnybe kerültetek, végül egy majdnem utolsó másodperces hármassal kaptatok ki. Mi lehet a tanulsága ennek a találkozónak?
– Furcsa meccs volt, az biztos. Ahogy a beharangozóban is megírtad, a bajnokság két legkevesebb pontot kapó csapata találkozott, aminek szerintem a jó védekezés mellet az is az oka, hogy hozzánk hasonlóan a Veszprém is kiválóan tudja kontrollálni a tempót. Az első félidőben egyértelműen mi diktáltunk, 14 ponttal is vezettünk, de a nagyszünet után a hazaiak valahogy átvették az irányítást, amikor gyorsan akartak támadni, sikerrel jártak, amikor lassítottak, akkor is eredményesek voltak, mi viszont már nem tudtunk könnyű kosarakat szerezni – illetve az ellenfélnél ott volt Daniels. Piros csoportos pályafutásom során nem sokszor láttam olyat, hogy valaki ennyi nehéz dobást értékesítsen ilyen rövid idő alatt, hiszen szinte az összes pontját a mádosik félidőben szerezte, neki külön is jár a gratuláció ezért az egyéni teljesítményért, egyértelműen ő volt a mérleg nyelve. Színvonalas mérkőzés volt nagy taktikai csatával, most ők jöttek ki jobban a végjátékból, de emiatt nem búslakodunk, mert mindeki mindent megtett a győzelemért a mi oldalunkon is.
– Mire számítasz a vasárnapi, DEAC U23 elleni hazai bajnokin?
– A Debrecen egy érdekes ellenfél, mert az A csoportos szereplésüktől függ, hogy milyen kerettel áll fel az adott fordulóban az U23-as együttes. Nehéz ellenük készülni, mert a két NB I. A-s magasemberük, Flasár Botond és Kovács Ákos jelenléte a szerkezetüket, alapjátékukat is megváltoztatja: ha ott vannak, nagyon labdadominánsak, ha nincsenek, akkor egy sokkal gyorsabb, inkább a hátvédekre épülő kosárlabdát játszik a csapat. Guszti és két fia is meghatározó szerepet töltött be a DEAC-nál annak idején, ezért ez egy presztízspárharc mindkét fél számára, biztos, hogy nehéz dolgunk lesz, arra számítok, hogy a legjobb keretükkel érkeznek majd. Decemberben nagyon jó meccset játszottunk velük idegenben, mélyről jöttünk vissza, de végül három ponttal kikaptunk. Kellemetlen ellenféllel találkozunk, a debreceni fiatalok magasak, jól védekeznek, agresszívak, támadásban pedig veszélyesek kintről és hatékonyan használják az alsó posztot is, de egyértelműen célunk a győzelem.
– Hogy érzed, milyen erőt képviseltek a Piros csoportban, mire számítasz a végelszámolásnál?
– Ezt nagyon nehéz megmondani, az biztos, hogy idén borzasztóan egyben van a mezőny, amit az is mutat, hogy sok a meglepő eredmény és az egy labdás mérkőzés. A Nyíregyháza például több izgalmas végjátékot megnyert, a kulcsjátékosok rutinjának köszönhetően kedvező helyzetbe került, míg a nagyon fiatal Miskolcnak eleinte meggyűlt a baja a szoros mérkőzésekkel, de az utóbbi időben ők is jól jöttek ki az ilyen szituációkból, ez a két példa szerintem jól mutatja, hogy milyen változatos és izgalmas a bajnokság.
Az alapszakaszban egyértelműen kiemelkedik a Fót, de én őket sem tartom verhetetlennek. Azt gondolom, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, mert bármilyen szerkezethez képesek vagyunk alkalmazkodni egy olyan ötössel, ami a legjobban illik az adott helyzethez, de ez csak a rájátszásban fog kiderülni. Ahhoz, hogy bajnokesélyessé váljon egy csapat, kell egy különleges hangulat az edzéseken is, meg kell lenniük a nyomás alatt is jól működő játékkapcsolatoknak, lehetőleg minél többnek. Azon kell dolgoznunk, hogy ezek kialakuljanak a playoffra, de a BKG az utóbbi években mindig ott volt a negyeddöntőben, ezért nem aggódom amiatt, hogy ne lennénk majd csúcsformában a legfontosabb mérkőzéseken. Úgy érzem, hogy harcban lehetünk a döntőért.
– Milyen hosszabb távú terveid vannak?
– Ahogy említettem, próbálok úgy élni, hogy hagyom, hogy megtaláljanak a lehetőségek, nekem ez a mentalitás működött eddig, ezért nem is nagyon tervezek. Attól sem zárkózom el, hogy visszatérjek az edzői pályára, bár a felnőtt férfi vonal annyira nem vonz, az azért egy nagyon nehéz terep fiatalon, viszont az utánpótlásban vagy a női felnőttmezőnyben el tudnám képzelni magam. Ugyanakkor amíg jól megy a játék, azt preferálom. Már családom van és Budapesthez vagyok kötve, emiatt viszonylag kevés opció jöhet szóba, jól érzem magam a BKG-nál, de ki tudja, mit hoz a jövő. Addig szeretnék kosarazni, amíg élvezem és hasznos tudok lenni, utána pedig majd meglátom, hogy mit hoz az élet. Úgy látom, hogy tudom a helyemet, nincsenek már A csoportos ambícióim, mert azt gondolom, hogy nekem inkább a másodosztály való.
Fotók: mkosz.hu, Szász Péter/veszpremkosar.hu, VBW CEKK Cegléd