A következő kettő szezonban Arconic-Alba Fehérvár néven szerepel a Székesfehérvár kosárlabda-csapata. Az erről szóló megállapodást sajtótájékoztató keretében írta alá a klub.
Emberek szakadjatok már le erről a “nem indul az alba nemzetköziben” témáról. Fváron eredmény kényszer van(elég komolyan….nem lennék ott vezető beoba ha valóban idén se lesz semmi eredmény) ezen pedig nem segítene a nemzetközi szereplés… én is fújtam rájuk kicsi ideig emiatt de bakker mi van booomerek nem juttok 1ről a 2re? Covid hiszti felemlegetését még megértem hisz az tényleg gerinctelen egy dolog volt de ez? Nem mondták, hogy miért nincs zseton Ec-ben kifáradni… annyit mondtak nincs. Hàt valóban nincs mert all-in van a bajnoki címért. Cél szentesíti az eszközt ez van. Gyertek lelátó lexikonok mondjátok a tutit…
Simon hangján, beszédén, látszik, hogy nem egy vezető típus. Elég összehasonlítani a megszólaló hölggyel. Ilyen, ha valaki az üzleti életből jön és piaci körülmények között dolgozik. Simont kielemezhetné egy profilozó, érdekes dolgok jönnének ki. Én a beszéde, gesztusai és mimikája alapján egy ebihalat nem bíznék rá.
Ami a szponzorációt illeti: nyilván nem piaci alapon történt. Senkinek nem éri meg. Ne lepődjünk meg, ha a cég hamarosan egy nagyobb önkormányzati területhez jut, ahol fejleszteni fog. És nincs ezzel baj. Ez az, ami a fővárosban nem működik. Sajnos. Itt semelyik önkormányzat nem csinálja ezt meg.
Érdekes mennyire rövidtávú a magyar kosárlabdaszurkolók memóriája.
Alba 5x bajnok, 4x kupagyőztes, de a 4x bajnok, 1x kupagyőztes falco szurkolók már úgy írnak róluk, hogy most sem fognak nyerni semmit, ahogy eddig sem.
Falco modell, amit mi 10 évvel azelőtt már rég úgy csináltunk.
Nem a szívem csücske az Alba, pláne Simi, de mi játszottunk az Albával nagyon komoly döntőket, mikor még Szombathelyen eredmény volt playoffba kerülni is. Nagyon megnőtt az arc az elmúlt 2-3 évben…
Nem.
Ahhoz, hogy egy névadó szponzorral kötött szerződést nem egy-két héttel a bejelentés előtt szoktak elkezdeni papírozni.
Ergo, amikor az alba visszamondta a nemzetközi szereplést akkor már elég valószínű, hogy képben volt ez a cég, mint pénzügyi támogató.
Így még inkább gusztustalan volt a fehérvári vezetők hazudozása az anyagi helyzetről.
Miben hazudtak?
Meg mondták, hogy nincs keret erre!
Csapatépítésre viszont van, ez mióta bűn, hogy ami van azt viszont a csapatba ölik?
Vagy jobb lenne egy kutyaütő csapattal a nemzetköziben indulni, hogy aztán a negyedénél kiessünk és még bajnokaspiráns csapatot sem sikerül összerakni?! Fuck logic
Mire nincs keret bmeg?
Amikor Vojvodát leigazolta simon akkor azért tette, hogy nyerjen egy bronzot vagy még azt se?
Nyilván bajnokságot akart nyerni.
Tisztában volt vele, hogy ez nemzetközi kupaindulást jelent.
Most meg meglepődik, hogy indulnia kellene?
Hagyjuk már ezt a rizsát.
Egy mocskos alja görény, Kálmán Laci egy olyan Falcoval indult el az EC-ben amivel utána a 8-ba sem kerültek a hazai bajnokságban.
Csak ott volt gerinc, bazsika meg egy puhatestű csúszómászó.
Rizsa, meg csúszómászó..ha már itt tartunk ezt a csúsztatást amit itt leadtál! Először is nem nyert az Alba bajnokságot, nem tom ezáltal miért kéne meglepődnie, hogy indulnia kellene, nyilván Bl-ben indulnának de ez vagy kiderül jövőre vagy nem. Voját meg nyilván azért igazolták le ezelőtt 2 éve de azóta történt egy s más. Egyrészt a Covid, másrészt, hogy nem úgy alakult, hogy eddig összejött volna, most az a baj, hogy All int-t nyom?! Ezek egymást erősítő érvek! Szerintem alapvetően mindegyik egy csúszómászó, de azt állítani, hogy Kálmán gerinces az minimum megmosolyogandó, ennél a mondatodnál rendesen nevettem! Kálmán Laci játékosként is… Olvass tovább »
miért fáj az ha egy csapat nem akar leégni nemzetköziben? utánna meg .egy a köpködés stb bár így is!van aki az elsőosztályú megmérettetést sem vállalja akkor azt is eltiltani?
Mert a magyar kosárnak árt, ha nem indulunk ott sem ahol kapunk helyet. A 4. számú sorozatban kisebb költségvetésű csapatok is el tudtak indulni korábban (pl. Szeged, Sopron). Ne mondd hogy szegény Alba nem tudott, mert csóróság van. Aztán hogy miket jelentettek be azóta már nem írom le századiknak.
A magyar kosárlabdának elemi érdeke, hogy az összes nemzetközi helyet kihasználja. Előfordulhat extrém eset, ha egy klub valóban anyagilag gondba kerül, amikor ettől el lehet tekinteni, de látjuk, itt nem erről van szó.
Valami olyan szabály kéne, hogy aki nem indul nemzetköziben az következő szezonban csak három légióssal játszhat, vagy hasonló.
Ebben a szezonban aztán minden adott, pénz, fegyver, paripa, nemzetköziben sem kell “égetni magukat” lehet egész heteket pihenni, hogy sikerüljön a bravúr a Nyíregy vagy OSE ellen.
Hajrá bazsika, mindent bele!
Tényleg fantasztikus munka több évnyi feneketlen pénz után egy darab bronzérmet kiizadni??
Remélem Simon úr jó szokásához híven most is elbasz amit csak lehet és az Alba idén sem nyer semmit?
Nem felejtettem el.
Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy amikor ti önkormányzati pénzekről beszéltek a Falco-val kapcsolatban, akkor elfelejtitek, hogy a körmendi csapat helyzete is nagyban függ attól, hogy Pista mennyi pénzt tud átjátszani az önkormányzaton keresztül a csapat számlájára.
Mert semmiféle tisztsége nincs a klubnál ha jól tudom, mégis őt emlegeti mindenki, mint a körmendi kosárlabdázás alfája és omegája.
Nem mind1 hogy valaki lokálpatriótaként egy 10 ezres kisváros lehetőségeihez képest próbál segíteni, vagy nálatok egy 80 ezres nagyváros összes sporttámogatását politikai haszonszerzés miatt pumpálják bele a csapatba…..
Biztos.
Kérdezd meg a ffi-női focistákat, a futsalosokat, a keziseket, az alligátorokat, a jegesmedvéket, a röpis csajokat, aaz amerikai focistákat.
Akkor rájössz kiről beszéltem.
A futsal-osokat emlegeted, amikor zsinórban most lettek 2.-szor bajnokok és a Bajnokok ligájában bejutottak a legjobb 8-ba?
Ebből most leszűrtem, hogy semmiféle fogalmad nincs a valóságról.
A fociba pedig már így is elég pénzt öntöttünk teljesen feleslegesen.
De ha szeretnél nyugodtan utalj a Hali számlájára pénzt. Mi ezt a gyalázatot többé nem kívánjuk finanszírozni.
A kézisek miatt pedig Hende Bubunál tessék verni az asztalt.
A többi sportág meg együtt nem visz ki annyi embert meccsre mint a Falco egy edzőmeccsre.
Evandróóóóóó, azt írtad hogy hát mi vagyunk a hülyék, ugyan annyi pénz van mint tavaly csak nemzetközire nincs pééénz. Szóval most lenne, de hát sanyarú véletlenek sora az Alba élete, és csak akkor sikerült erős szponzort hozni, mikor letelt a nevezési határidő!:( Meg gondolom ez csak 2 nappal ezelőtt derült ki. Nem lenne amúgy semmi baj a Fehérvárral, ha nem ilyen alattomos, sunyi emberek állnának mögötte. Lásd Freebulletz földid kommentje. Ha valaki ezt bekajálja lelke rajta, de minimum hülyének vagytok nézve. Lóri tiltólistázása, Iván szopatása, Szegényebb srácoknak nem engedjük meg a cipőt, amit Lóri adott nekik, szembe menés a szurkolókkal,… Olvass tovább »

Én tisztában vagyok az Alba eredményeivel. Csakhogy azokat az embereket akiknek ezek a sikerek köszönhetők, már kb mind elüldözték onnan.
Ilyenkor belegondol az ember, mi lenne, ha még pénz is lenne??
Na ezt jó olvasni, Arconic egy stabil szponzor lehet, valamelyest ezáltal csorbul az az utálat bennem amit a cég iránt érzek, ha rágondolok!
Szánalmas, hogy az MKOSZ ehhez asszisztál…
Mihez? Tiltsák meg a szponzorok bevonását?
Nem.
Ahhoz, hogy egy névadó szponzorral kötött szerződést nem egy-két héttel a bejelentés előtt szoktak elkezdeni papírozni.
Ergo, amikor az alba visszamondta a nemzetközi szereplést akkor már elég valószínű, hogy képben volt ez a cég, mint pénzügyi támogató.
Így még inkább gusztustalan volt a fehérvári vezetők hazudozása az anyagi helyzetről.
Miben hazudtak?
Meg mondták, hogy nincs keret erre!
Csapatépítésre viszont van, ez mióta bűn, hogy ami van azt viszont a csapatba ölik?
Vagy jobb lenne egy kutyaütő csapattal a nemzetköziben indulni, hogy aztán a negyedénél kiessünk és még bajnokaspiráns csapatot sem sikerül összerakni?! Fuck logic
Mire nincs keret bmeg?
Amikor Vojvodát leigazolta simon akkor azért tette, hogy nyerjen egy bronzot vagy még azt se?
Nyilván bajnokságot akart nyerni.
Tisztában volt vele, hogy ez nemzetközi kupaindulást jelent.
Most meg meglepődik, hogy indulnia kellene?
Hagyjuk már ezt a rizsát.
Egy mocskos alja görény, Kálmán Laci egy olyan Falcoval indult el az EC-ben amivel utána a 8-ba sem kerültek a hazai bajnokságban.
Csak ott volt gerinc, bazsika meg egy puhatestű csúszómászó.
Ritkán értek veled egyet, de most abszolút
Rizsa, meg csúszómászó..ha már itt tartunk ezt a csúsztatást amit itt leadtál! Először is nem nyert az Alba bajnokságot, nem tom ezáltal miért kéne meglepődnie, hogy indulnia kellene, nyilván Bl-ben indulnának de ez vagy kiderül jövőre vagy nem. Voját meg nyilván azért igazolták le ezelőtt 2 éve de azóta történt egy s más. Egyrészt a Covid, másrészt, hogy nem úgy alakult, hogy eddig összejött volna, most az a baj, hogy All int-t nyom?! Ezek egymást erősítő érvek! Szerintem alapvetően mindegyik egy csúszómászó, de azt állítani, hogy Kálmán gerinces az minimum megmosolyogandó, ennél a mondatodnál rendesen nevettem! Kálmán Laci játékosként is… Olvass tovább »
De ha egyszer igaza van bmeg? A tavalyi covid-hisztitek is megérne egy külön történetet.
miért fáj az ha egy csapat nem akar leégni nemzetköziben? utánna meg .egy a köpködés stb bár így is!van aki az elsőosztályú megmérettetést sem vállalja akkor azt is eltiltani?
Mert a magyar kosárnak árt, ha nem indulunk ott sem ahol kapunk helyet. A 4. számú sorozatban kisebb költségvetésű csapatok is el tudtak indulni korábban (pl. Szeged, Sopron). Ne mondd hogy szegény Alba nem tudott, mert csóróság van. Aztán hogy miket jelentettek be azóta már nem írom le századiknak.
A magyar kosárlabdának elemi érdeke, hogy az összes nemzetközi helyet kihasználja. Előfordulhat extrém eset, ha egy klub valóban anyagilag gondba kerül, amikor ettől el lehet tekinteni, de látjuk, itt nem erről van szó.
Valami olyan szabály kéne, hogy aki nem indul nemzetköziben az következő szezonban csak három légióssal játszhat, vagy hasonló.
Ebben a szezonban aztán minden adott, pénz, fegyver, paripa, nemzetköziben sem kell “égetni magukat” lehet egész heteket pihenni, hogy sikerüljön a bravúr a Nyíregy vagy OSE ellen.
Hajrá bazsika, mindent bele!
???
Ez valami hobbi Fehérváron? Videoton, FC Fehérvár, MOL Vidi, MOL Fehérvár, Albacomp, Alba Fehérvár
Pedig azt hittem a F@szszopó lesz a névadó, az jobban passzol a kompóthoz
Az év GM-je díjat ( ha létezne) már oda is lehetne adni Simon Balázsnak. Fantasztikus munka!
Tényleg fantasztikus munka több évnyi feneketlen pénz után egy darab bronzérmet kiizadni??
Remélem Simon úr jó szokásához híven most is elbasz amit csak lehet és az Alba idén sem nyer semmit?
Tudod mi a vicces te szerencsétlen?
Hogy a 24 éves Kozma Gergő többet elért idén fele annyi pénzből. 🙂
Elfelejtetted hogy mögötte ott áll sziklaként Bebes polgármester úr!
Köszönjük István amit szeretett csapatunkért teszel évek óta!
MTE!
Nem felejtettem el.
Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy amikor ti önkormányzati pénzekről beszéltek a Falco-val kapcsolatban, akkor elfelejtitek, hogy a körmendi csapat helyzete is nagyban függ attól, hogy Pista mennyi pénzt tud átjátszani az önkormányzaton keresztül a csapat számlájára.
Mert semmiféle tisztsége nincs a klubnál ha jól tudom, mégis őt emlegeti mindenki, mint a körmendi kosárlabdázás alfája és omegája.
Nem mind1 hogy valaki lokálpatriótaként egy 10 ezres kisváros lehetőségeihez képest próbál segíteni, vagy nálatok egy 80 ezres nagyváros összes sporttámogatását politikai haszonszerzés miatt pumpálják bele a csapatba…..
ez így igaz és ezzel más fiatal sportolási lehetőségét teszik tönkre jópofizva
“…összes sporttámogatását politikai haszonszerzés miatt pumpálják bele a csapatba…”
Ezt biztos nem a saját csapatodra akartad írni?
Biztos.
Kérdezd meg a ffi-női focistákat, a futsalosokat, a keziseket, az alligátorokat, a jegesmedvéket, a röpis csajokat, aaz amerikai focistákat.
Akkor rájössz kiről beszéltem.
A futsal-osokat emlegeted, amikor zsinórban most lettek 2.-szor bajnokok és a Bajnokok ligájában bejutottak a legjobb 8-ba?
Ebből most leszűrtem, hogy semmiféle fogalmad nincs a valóságról.
A fociba pedig már így is elég pénzt öntöttünk teljesen feleslegesen.
De ha szeretnél nyugodtan utalj a Hali számlájára pénzt. Mi ezt a gyalázatot többé nem kívánjuk finanszírozni.
A kézisek miatt pedig Hende Bubunál tessék verni az asztalt.
A többi sportág meg együtt nem visz ki annyi embert meccsre mint a Falco egy edzőmeccsre.
nem mert szhelYen megy ez ma beazélgettem a pungvinek egyik edzőjével és azt mindtaennyi voltnincspénz mertviszi a falco
Kozma Geri a fizetését gyakorlatilag az apukájától kapja
Nincs pénz??
4 válogatott + 4 légiós + licitálgatunk a regnáló bajnok scoutingolt játékosaira + névadó szponzort hozunk = Nincs pénz nemzetközire.
Ez amolyan miafasz érzés, de erősen.
Mit fogok röhögni ha még ebben a szezonban sem nyernek majd semmit.
Már pedig én hiszem, hogy így lesz.
De ha nem úgy lesz, ugye nem iLYedsz meg??
Nem. Ha igazam lesz akkor akkor az tényleg kurvagáz az egész fehérvári gittegyletre nézve, ha tévedek akkor meg csak érvényesül a papírforma?
Evandróóóóóó, azt írtad hogy hát mi vagyunk a hülyék, ugyan annyi pénz van mint tavaly csak nemzetközire nincs pééénz. Szóval most lenne, de hát sanyarú véletlenek sora az Alba élete, és csak akkor sikerült erős szponzort hozni, mikor letelt a nevezési határidő!:( Meg gondolom ez csak 2 nappal ezelőtt derült ki. Nem lenne amúgy semmi baj a Fehérvárral, ha nem ilyen alattomos, sunyi emberek állnának mögötte. Lásd Freebulletz földid kommentje. Ha valaki ezt bekajálja lelke rajta, de minimum hülyének vagytok nézve. Lóri tiltólistázása, Iván szopatása, Szegényebb srácoknak nem engedjük meg a cipőt, amit Lóri adott nekik, szembe menés a szurkolókkal,… Olvass tovább »
Elég komoly üldözési mániád van. Jobbulást kívánok!
Nektek pedig sok sikert ezek ellenére, jó döntő is kinézhet. Nem a szurkolókkal van bajom,de agyfasz ami arra felé folyik.
Szívesen olvasnám a mi új szponzorainkat. Bízom benne, hogy lesznek új támogatók, akár nagyobbak is.
MTE,MTE,MTE
Hogy Jimmy még mindig élen lehet 2 sportklubnál az valami elképesztő, az ügyei után. Máshol a polgi úgy bassza ki mint macskát szarni..itt meg..
Van az a pénz,van az a boríték…
NERland