Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Arconic-Alba Fehérvár – MVM-OSE Lions

Matthias Zollner: “Ha nyerni akarunk, negyven percig tartó jó játékra lesz szükségünk.”

Arconic-Alba Fehérvár - MVM-OSE Lions

Bajnokság 2. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, szombat, 17:00
Földházi Tamás Péter, Tóth Cecília, Balog György Attila (Fekete László)

Székesfehérvár: Somogyi - Vojvoda - DeCosey - Ford - Kemp.

Oroszlány: Dimitrijevic - Carev - Barnjak - Calloway - Krestinin.

A szombati nap folyamán mérkőzik meg egymással az Arconic-Alba Fehérvár és az MVM-OSE Lions csapata. Míg a fehérváriak egy Paks elleni vereséggel indították a bajnokságot, addig az Oroszlány a Körmend ellen aratott győzelmet.

Matthias Zollner, Arconic-Alba Fehérvár: “Már az első forduló előtt is volt arról szó, hogy még időre van szüksége a csapatnak. Ez sajnos a Paks ellen be is bizonyosodott. Megmutattuk, hogy van bennünk potenciál, de ez a végén nem volt elég ahhoz, hogy meg is nyerjük a mérkőzést. Következőnek az Oroszlány ellen lépünk pályára, akik ellen nem 15 perces, hanem 40 percig tartó jó játékra lesz szükségünk. Elsősorban a lepattanókat kell kontrollálnunk és ha tudunk mind támadásban, mind védekezésben előrelépni a paksi meccshez képest, akkor van esélyünk a győzelemre.”

Simon Petrov, MVM-OSE Lions: “Ahogy azt az első mérkőzésünk előtt is említettem, azt várom a játékosaimtól, hogy minden egyes nap fejlődni akarjanak. Azért dolgozunk, hogy a fiatalok is minél több játéklehetőséget kapjanak. A következő találkozónk során a Fehérvár ellen mérkőzünk meg, melyről tudjuk, hogy egy nagyon jó csapat. Bár az első forduló során vereséget szenvedtek, az a mérkőzés nem tükrözi, hogy valójában mire is képesek. Kemény támadójátékot játszanak, így kulcsfontosságú lesz, hogyan védekezünk majd ellenük – okosan kell kosárlabdáznunk. Mint minden csapat, mi is küzdünk kisebb sérülésekkel. Még nem tudom pontosan lesz-e hiányzónk az Alba ellen, de úgy készülünk, hogy mindenki bevethető lesz.”

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
ejjhaEllenívAranyalbaPojacaMotoros Recent comment authors
Aranyalba
Olvasó

Egyik fogadási portálon olvastam , hogy az Oroszlány egyik legjobb dobója kiesett 4-6 hétre . Én ezt eddig nem olvastam, de lehet csak nem vettem fel még a ritmust így az elején és olyan játékosról van szó aki már a Körmend ellen sem volt. Ez valós infó , oroszlányiak ?

Pojaca
Olvasó

Meglepődnék ha 20on belül maradna ez a gyenge Bányász.

Motoros
Olvasó

Gyerünk kenguruk?️, basszátok meg a vájárokat⚒️????.

#mrpappout#

Ellenív
Olvasó

Aki gyerek korodba eléd kotorta a moslékot,na azt aki megrakta annak kellet volna gumit huzni, nem gumicsizmát!

ejjha
Olvasó

Öröm látni, hogy ennyire fáj neked az oroszlányi mélyszivattyú. Ehhez hozzájön a stílusod és máris megérkeztünk hozzád, a legaljához.:)

Dennis
Olvasó

Azért a fordítottja is előfordult. Ellenünk -17-ről nyertetek, L. Smith félpályás, dudaszós kosarával!

törrögszultán
Olvasó

Azért tavaly is voltak olyan meccsei az Albának amit 20 pontos előnyről elvesztett.. úgy látszik, a hagyomány folytatódik.
Kíváncsi leszek mekkora tömeg lesz a csarnokban hazai oldalról.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Gyanítom, hogy a 4000ft-os hazai jegyár nem feltétlenül élénkítő hatást fog kiváltani.

törrögszultán
Olvasó

Igen, de a bérletesek is csappantak…45 ezer egy bérlet? 35 ezer egy diákbérlet, 32 ezer az álló bérlet(!!)…
Majd jönnek az ingyen jegyek az iskoláknak , rendőröknek, katonáknak…hogy legyen néző.
No és híre van, hogy az energia árak alakulása miatt a meccsek az MKOSZ csarnokába kerúlnek át…

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Aztakrv@…a bérletárakat nem tudtam, de ez elég mokány.
Az biztos, hogy a legtöbb csapat esetében a tél a túlélésről fog szólni, de egy ilyen mértékű emelés nem biztos, hogy plusz bevételt fog hozni…

Wilson
Olvasó

Ne bassz, az MKOSZ csarnokba? Ott legalább az a maradék néző akinek kedve marad az egészhez nem mutatna olyan szarul. Viszont jól csinálják, tudatosan elveszik az ember kedvét a jegyárakkal aztán mikor jó kevesen maradtak leviszik a MKOSZ-ba, persze ha ez igaz.
Ez lesz a 15. idényem, hogy folyamat járok meccsre de ha ez így lesz akkor idén nem fogok járni, basszák meg!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Holnap pörgessük fel a zámolyi GDP-t, aztán szurkoljuk ki a győzelmet!
Hajrá, Bányász!

Rózsabimbó
Olvasó

Többen lesztek, mint a hazai nézők!
Nem lesz nehéz leszurkolni őket! Hajrá!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Ha többen nem is leszünk, a második mondatod ülni fog. De nem ezen fog múlni, erős ez a Fehérvár – ettől függetlenül bízom a győzelemben.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés