Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Antonisz Konsztantinidesz marad a Körmend edzője

Hálás, hogy befogadták a vasi városban.



:

:

A következő szezonban is Antonisz Konsztantinidesz ül az Egis Körmend kispadján – írja a csapat Facebook-oldala.

Nagyon örülök, hogy a következő szezonban is az Egis Körmend kispadján ülhetek. Szeretném folytatni azt a munkát, amit másfél évvel ezelőtt elkezdtem, hogy a klubot még magasabb szintre emeljük. Az idei évhez képest a következőben európai kupában szerepelhetünk majd, ami nagy szakmai kihívás. Mindenképpen szeretnénk bejutni a BL csoportkörbe, ami egy remek sorozat. De ha ez valamiért nem sikerülne, akkor a Fiba Euro Cup-ban folytathatjuk. Természetesen a szurkolóknak ismét egy olyan évet szeretnénk ajándékozni, amely mindenkit boldoggá tesz majd. Szívből szeretném megköszönni a csapat vezetőségének, Körmend városának és polgármesterének, hogy bíztak bennem, és továbbra is támogatják a munkámat. Úgy érzem, hogy mindenkinek köszönettel tartozom, hogy a körmendi család befogadott

– nyilatkozta a szakember.

85 hozzászólás

85
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
11 Comment threads
74 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
MendezballdontlieferiJonEwing Recent comment authors
feri
Olvasó

Ezzel az edzővel ezüstérmes lett a Körmend.Ez legalább akkora teljesítmény volt, mint a bajnokság megnyerése a Falconak.A minimum, hogy maradhat a sikeredző, ha akar!És sok sikert a nemzetközi porondon!

PL
Olvasó

Köszi!

Jon
Olvasó

Komolyan nevetséges már ez a sok félremagyarázás! Pedig rohadt egyszerű lenne! Egyszerűen bocsánatot kellene kérni és kész!
Egy játékos, CSAPATKAPITÁNY is benne volt a hírek szerint, a polgármester szerint meg ez rendben van…
Előfordulhat ilyen máshol? Igen! Rendben van, ha máshol előfordul? Nyilván nincs rendben!
DE MOST KÖRMENDEN FORDULT ELŐ, EZÉRT NEKIK KELLENE BOCSÁNATOT KÉRNI ÉS HA MÁSHOL FORDUL ELŐ, AZZAL MAJD AKKOR KELL FOGLALKOZNI!
És az óvodában sem fogadják el azt a nevetséges magyarázatot, hogy “de hát a Pistike is csinálhat ilyet, mért velem foglalkoznak?”

mte7
Olvasó

Mindent bele TONI!!!
Mindörökké MTE!!!

Roundmend
Olvasó

Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek…Nekünk innentől már csak ezt a szintet kell tartani és hátradőlve várni ahogy kipukkad az a bazinagyra fújt filkó lufi

SárgaPárna
Olvasó

🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

pirosfekete
Olvasó

Jó reggelt már izgultam érted!
De most már jobban vagyok ja nem

Mendez
Olvasó

A körmENDit meg nem tudják a jobbágyok 20 éve felfújni sem ???
Amúgy mindent elmond rólatok, hogy bejelentik a faluban az edzőt ti meg szokás szerint a Falcoval foglalkoztok.

Motoros
Olvasó

Köszönjük Polgármester úr, a bölcs és előrelátó stratégiai döntéseid ismét a méltó helyére helyezik a körmendi kosárlabdát!

Welcome Tony!
Beszarattad a dollár????papót, a kis kopasz golyót, Ökör edzőt????, a Bandit meg a Kálmit is????.

MTE!

SárgaPárna
Olvasó

Sok boldogságot nektek!!!!

Motoros
Olvasó

❤️?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Számomra felfoghatatlan, hogy hogyan lehet egy fake profilon felidegesítenie magát bárkinek anélkül, hogy megszólítanák…
Minden esetre amíg ez így van, addig Párna itt lesz, az olvasók fele pedig bosszankodik, haját tépi, a másik fele pedig röhög. Én inkább utóbbihoz tartozok.

A ciprusit továbbra is alulértékeltnek vélem, ráncba szedte a csapatát, szerintem jó lesz a Körmend a következő szezonban is.

PL
Olvasó

Szabi,te tudod ki ő.
Légyszíves küldd be a Pistához, rendezzék le, ami bajuk van, és egy gonddal kevesebb lenne ?

Utolsó bekezdéseddel egyetértek. Én örülök, hogy maradt.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Tudom ki ő, de amíg engem nem b@szogat, addig nem lenne etikus leírnom ide, másnap már lehet fekete zászló lenne a profilképe. ? és valójában én tényleg jókat nevetek miatta. Nem elsősorban rajta, hanem a reakciókon.

PL
Olvasó

Nem is kértem, hogy írd le, mert gondoltam, hogy nem fogod, ez korrekt is Tőled. meg felesleges is. Úgysem lesz örökké titok ?

Várom a csodalatosmagyarkosárpletykákat! ?

abcabc
Olvasó

Valami hír Kmdről van a tarsolyodban?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Csak amit a csodálatosmagyarkosár nevű instagram oldalnak “nyilatkoztam”. Annál többet nem tudok, egyelőre.

abcabc
Olvasó

Köszi! Belinkelnéd?!

PL
Olvasó

Instagram oldalt nézz majd, egyelőre még nem került műsorra, de jön majd!

balldontlie
Olvasó

Nem nem, kint van az már 3 napja.

SárgaPárna
Olvasó

Jajj te kis Szabcsi… Viselkedj rendesen, mert felírlak a vendéglistára…

Redbid
Olvasó

Figyu hugyospárna, azért izgulsz mert neki volt mersze a negyedik meccsen kizavarni az állítólag öltözőtökbe tévedt a szürkéket? 🙂
Vagy mert az “Okornos segítséggel” meg az “extra prémiummal” meg még ki tudja milyen “praktikákkal” sikerült csak?
Az idézetek tőletek származnak 🙂

Lehet, hogy annak az ominózus “ünneplésnek” volt egy kis alapja??
Nektek persze furcsa, mert látható, hogy csak az lenne a természetes ha mindenki előttetek csúszna mászna ugye!
Mint ahogy teszed amikor felcsatolod a kedvenc álarcod 🙂

SárgaPárna
Olvasó

🙂 🙂 🙂
Tollbamondás: ötös!

PL
Olvasó

Mikor mész be a nyilatkozóhoz, hogy a kérdéseidre választ kapj?

Szurkolok, hogy ne itt kelljen naponta ismeretleneknek irogatnod… hajrá!

red-black01
Olvasó

Párni!
Tényleg őszinte kérdés, szakmailag érdekel.
Hány órádat viszi el ez az egész egy nap?
Nem az amikor ide írogatsz, hanem úgy egészében véve.
Gondolati és fizikai szinten egybevéve.

Redbid
Olvasó

Gondoltam hátha nem csak magadból tudsz kiindulni …. de nem meglepetés, ez van 😉

Persze, hiszen a hozzád hasonló mentális sérültek kényszeresen, hisztérikusan, és mániákusan, a valóságtól elrugaszkodottan, csak a sajátját akarja és képes látni.

Ezért csak most jöttem rá, neked nem is tükröd lehet, ott ahol minden normális embernek az szokott lenni, hanem amennyire imádod, nagy valószínűséggel inkább egy egész alakos fütyi poszter 🙂
Gondolom a tisztaszobába ahol a letolt gatyás van, oda azért rossz ézésekkel mész be. Lehet még kapar a torkod 🙂

Bohóóóóc 🙂 🙂 🙂
Jajj, a lényeget meg majd el felejtettem, szóval az a lényeg, vedd be jól 🙂

SárgaPárna
Olvasó

Én egy értelmes kérdést tettem fel. Ha a körmendiek kurva anyázhatnak és cigányozhatnak másokat a város polgármestere szerint, akkor a körmendiekkel is lehet-e ugyanezt tenni? Vagy ez megint egy olyan dolog, amit csak nekik szabad?
Válasz helyett ideküldte a kutyáit, hogy tereljék a témát… De nyugi itt vagyok Pistukám és a lényegre, a lényegi kérdésre újra és újra felhívom a figyelmet, egészen addig, amíg a már említett kérdésre választ nem kapok.

PL
Olvasó

Pistuka be is szart tőled ?

Kutyái vagyunk? Oszt milyen fajta? ? német juhász? Vagy utcai vegyes? ?

Ja, nem a hivatalból vagyunk, előzzük meg a következő kört ?

SárgaPárna
Olvasó

A kérdésemre miért nem válaszolsz?

PL
Olvasó

Ideges vagy? ????

SárgaPárna
Olvasó

Nem. Miért lennék… főleg, mert tudom a választ…
Azt írni, hogy illik a másikat kurvanyázni és cigányozni még neked is ciki, de ha ezt írod, akkor gazdád, aki ezt máshogy gondolja, nagyon csúnyán leszíd… 🙂

PL
Olvasó

A kérdéseddel ballagj be a Polgármesteri Hivatalban, és kapsz rá választ attól, aki ezt lenyilatkozta.

Miért nem teszed meg? Miért félsz bemenni? Miért nem vállalod magad?

Nekem is van erről véleményem, és arccal/névvel rendelkező emberekkel megvitattuk. De veled sajnos nem fogom. Tudod, még leszid a gazdim, meg csontot se kapok….és éjjelre kizár! ???

Szóval mikor mész be az illetékes nyilatkozóhoz?

red-black01
Olvasó

Másnak nem írnám le, mert… szóval nem írnék vissza ilyent, de a te logikád faék egyszerű, látszatlogika.
A te logikád mentén, azaz egy fals logika alapján a körmendi játékosok szabadon leköphetnék a Falco játékosokat a pályán.
Konakovot bármikor fejbe dobhatná meccs alatt bármelyik szurkolónk.
A körmendi B közép tagjai mondhatnák meg, melyik Falco szurkoló jöhet be a meccsre.

De nem folytatom, mert amit írok az a te logikád, nem az enyém.
Neked meg amúgy a lelked, a pszichéd is teljesen beteg.
Klinikai eset vagy és ez nem vicc ?

SárgaPárna
Olvasó

Én egyszerűen arra vagyok kíváncsi, hogy rendben van-e az, ha egy polgármester a cigányozást és a kurvaanyázást legitimálja… Elég elkeserítő, ha ez a mai Magyarországon klinikai eset…

PL
Olvasó

De ezt miért ITT es NEVTELENUL teszed meg?
A nyilatkozót kérdezd meg! ?

Ha én valamire választ akarok, akkor nem egy fórumon kérdezgetek ismeretlen embereket.

Nem lenne egyszerűbb annak feltenni közvetlenül, aki mondta?

red-black01
Olvasó

Párni!
Nyugodj bele, te orvosi vagy inkább pszichológiai szempontból beteg vagy.
Ez biztos.
Nem kell tudomásul venned, sőt ha úgy veszem nincs mibe belenyugodnod, mert annyira azért nem látod át, de főleg nem látod be és ez természetes.
Amúgy vannak olyan betegek, akiket a gyűlölet éltet.
Tudnék mesélni.
Komoly célokat lehet egy gyűlöletre felfűzni és gyakori hogy az olyan, mint a cigarettázás, vagy az enyhe drog.
Van egy időintervallum, ami után már az orvosok sem tanácsolják abbahagyni, mert nagyobb kárt okoz(hat), mint hasznot.
Ilyenkor a fő cél egy “értelmes” kompromisszum az orvoslás/az orvos és a beteg között.
Neked nem kell kompromisszumot kötni, csináld csak, ahogy mondják csak beszélgetünk?

Roundmend
Olvasó

Hazudta volna inkább azt, mint a Csulacitok minap a tripladuplás podcast interjúban, hogy az ő idejébe ilyen durva ellenfél gyalázás nem volt? Ja persze, bocs hiszen tényleg nem volt, alávalóságban akkor ő még gyerekcipőben járt és csak szándékosan könyökölgette meg szemközt köpködte az ellenfelet…bezzeg a Fepu, micsoda egy alpári neveletlen fickó, olyan csúnya szavakat mer használni amire még gondolni se gondolt egyikünk se életében, nem hogy még ki is mondtuk…

mte7
Olvasó

???

SzhelY
Olvasó

lehet hát miértne lehetne ennek te vagy az éllovasa intézd fotelnyuszi

pirosfekete
Olvasó

Annyira értelmes a kérdés mint te,semennyire ?

davek
Olvasó

Vergődjél csak! Mintha ez máshol nem fordult volna elő, csak annyi a különbség, hogy régen nem volt ennyi okostelefon. De hidd el megtörtént ez máshol is! Amúgy meg szólásszabadság van, úgyhogy kussolj! ???

SárgaPárna
Olvasó

De akkor mi a baj azzal, ha én ezt írom rólatok, az edzőtőkről, stb?
Amúgy a körmendi kosárcsapat (BI KC) és a szólásszabadság együttes emelgetése olyan vicces, hogy nevetésem felébreszti az egész utcát…

PL
Olvasó

Mikor mész be a nyilatkozóhoz?

davek
Olvasó

Mert folyamatosan ezt írod és már uncsi, mindenki tudja mit gondolsz. Miért kell folyamatosan ismételni önmagad? Ne légy papagáj ?

Kirilenko
Olvasó

Akkor ne nevessél, hanem aludj paraszt!!
Fogsz te még sírni, és könyörögni is a tyúkszaros életedért, van egy olyan érzésem!!

Kormend3
Olvasó

Holnap mennye be a Pistahoz aztan beszéld meg vele a problémádat,mielőtt elpattan az agyad aztan kárt teszel valakiben.

heyho
Olvasó

Vágjátok, hogy párnában nincs egyébként semmi gyűlölet? Egyszerűen azért csinálja, mert egy nektek semmit sem jelentő, név nélküli kis nick trollkodásán úgy fel tudjátok cseszni magatokat minden egyes poszt alatt, hogy az valami hihetetlen. Ez legalább ugyanennyit elmond rólatok mint róla.

PL
Olvasó

Nagy tévedésben vagy.

Benne elfojtott gyűlölet van, ami a legrosszabb. Pszichésen is odavert neki rendesen a dolog.

heyho
Olvasó

Egyszerű troll. Minden kommentjével csak triggerelni akar titeket. Abban mennyi elfojtott gyűlölet van aki egy számára senki megjegyzéseire nálánál prolibb módon reagál? Egy egészséges, önmagával megbékélt személyiség pont leszarja, hogy ez a szerencsétlen mit írogat itt.

PL
Olvasó

Egy troll egy idő után kimerül. Megunja, stílust vált, keres más célpontot.

Ő évek óta itt van, egy célszeméllyel, egy gyűlölt várossal, annak lakóinak parasztozásával.

Ez nem egyszerű troll, ez egy beteg ember. Van annyi tapasztalatom etéren, hogy ezt átlátom.

heyho
Olvasó

Ha feltűnt volna ugyanúgy rá van állva a szolnokiakra meg a fehérváriakra is. Pont le lennétek szarva ha nem ti játszottátok volna a döntőt. De a tökéletes áldozat szerepet párnával szemben is hozzátok.

PL
Olvasó

Dehogy van rájuk szállva ?
Az csak elterelés.

Le lennénk szarva? Persze. ?

Ne haragudj, de nagyon új lehetsz itt.

heyho
Olvasó

Jujj ránk van szállva egy csúnya bácsi benne az internetben. Csak mink vagyunk akiket bánt.
Pontosan erről beszélek látod. Hányszor írjam még le, hogy észre vedd, pontosan ezért csinálja, mert így reagáltok rá?

PL
Olvasó

Ahányszor jólesik, leírhatod párszor még.
Én nem picsogva reagálok,meg csúnyabácsizok,meg nem kuporodunk áldozatpózba se, mert tudom, hogy egy megreccsent emberrel nem lehet mit kezdeni.

heyho
Olvasó

Akkor miért reagálsz rá mindig? Valami elfojtott dolog van benned is? Egyszerűen nem tudod ott hagyni magának ezt a nyomorékot.

PL
Olvasó

Mindig?
Ha van 5 perced, nézd vissza, hányszor reagáltam rá. Elég ritkán.
Valamikor van kedvem kérdezni tőle, de mindig ugyanoda lyukadunk ki.

SárgaPárna
Olvasó

Megakarnak felelni a gazdinak, aki azt sem tudja, hogy létezem… hahahahahahahahahahahahahahahaha

PL
Olvasó

…meg a hivatalban is dolgozunk.
Meg mi vagyunk a bebesek.
Az összes nick.

SzhelY
Olvasó

gazdádtol kapsz fruticukrot?

Ewing
Olvasó

Meg akarnak felelni….nem megy ez neked rendesen….??

red-black01
Olvasó

Ő nem troll.
Ezt elhiheted nekem.
Eszméletlen gyűlölet van benne, mániákus, olyan amelyik az egész napját kitölti.
Amit te írsz, az a járulékos haszon neki, némi bónusz.
Csak egyre kevésbé érzi a bónuszt, a többi meg nő.
Azt is elhiheted, az hogy az MTE ezüstérmes lett és ahogy az lett, kemény napokat okozott.
Mindegy hogy utólag mit mond, vagy most mit ad elő.
Ez a történet ideig-óráig némi segítség, némi orvosság neki.

Misi
Olvasó

Jó döntés! Nagyon jó edző! MTE!

SárgaPárna
Olvasó

Ha én ide most beírom, hogy “ciprusi ci…, a ku… anyád”, akkor az rendben van, belefér a sport szellemiségébe a Bebes István körmendi miniszterelnök posztja alapján…
Direkt pontoztam ki a csúnya szavakat, mert én nem vagyok primitív részeg falusi paraszt…

Milos
Olvasó

Nem. Te csak egy ócska csöves kutya vagy. Semmivel sem több ?

Nusy
Olvasó

Csak simán a kurva anyád,te faroknyaló tetű!

pirosfekete
Olvasó

Te csak simán egy Bohóc g..i autista f.sz vagy ??

SárgaPárna
Olvasó

Mi a baj srácok? Egy hete egyebet nem hallunk csak azt, hogy semmi baj nincs a cigányozással, a másik kurva anyázásával. Még a gazdátok is ezt írta egy hivatalos posztban.

davek
Olvasó

Egyszerűen nem értem milyen kisiklás okozta nálad ezt, amit művelsz itt. Dehogy emberben ennyi rossz indulat legyen az már több, mint beteges. Nagyon tudlak sajnálni, hogy idáig jutottál. Ha egy troll is vagy akkor is nagyon durva amit irogatsz. Sajnálni tudlak csak, hogy ennyire mélyen vagy. Remélem egyszer sikerül ebből kigyógyulnod. Talán egyszer tudsz majd pozitív gondolatokat is írni és végre mentálisan egészséges leszel. Szurkolok!

PL
Olvasó

Utálja a Bebest.
Azzal nincs is baj, de név nélkül teszi, milyen rossz lehet neki.

Ez az elfojtás, ami évek óta tart, nagyon durva rombolást csinálhatott már nála.

SzhelY
Olvasó

mert nem iszik rwndesen

Nusy
Olvasó

Kívánok neked sok-sok csúnya betegséget,az egyik legyen mondjuk végzetes!

pirosfekete
Olvasó

Remélem sok gyógyszert kell venned a jövőbe ??! Sárgahugy

SárgaPárna
Olvasó

“Javaslom, hogy mindenki a saját háza előtt sepregessen, mielőtt másokról akar erkölcsi és morális kinyilatkoztatásokat tenni!”

SzhelY
Olvasó

ezt pont te mondod

pirosfekete
Olvasó

Te helyedbe meg se szólalnék te bohóc! ??

SzhelY
Olvasó

a te gyuribácsid nemzetközi ujj emelése rendbenvan nem kislánysport et

Kendeffy Botond
Olvasó

Nem Te egy úriember vagy. Csak az a baj, hogy saját defíniciód alapján.

PL
Olvasó

Rossz lehet sárgapárnának lenni.
Rossz lehet egy valakinek lenni,aki álnéven irogat egy mélyre süllyedt portálon.
Rossz lehet, hogy nem vállalhatod önmagadat.

Nem tudom hány évre tervezed ezt a műsort, de vedd észre, hogy a bebes kb le se szar ?

pirosfekete
Olvasó

Szerintem Bebes nem is tudja a létezését ennek a….!

SzhelY
Olvasó

még szerencse nagyvárosi nejlon paraszt

Twin Peaks
Olvasó

Soha senki halálát nem kívántam eddig…

PL
Olvasó

Most se tedd. Felesleges.
Az élet rendezi…
Gondolj bele, micsoda egy szerencsétlen nyomorék egy élete van, hogy itt, az internet pöcegödrében, névtelenül szidhatja a bebest, meg szidhat egy városnyi embert.
Névvel ugye nem teheti. Így elfojtja…milyen érzések, indulatok forrhatnak benne…

Csak 5percre kell belegondolni, micsoda egy szerencsétlen, nyomasztó, megrohadt élete lehet…

SárgaPárna
Olvasó

Nyugi, nem haragszom. Az eszedhez mérem…

SzhelY
Olvasó

valahol el kell kezdeni

Roundmend
Olvasó

Vigyázz mit beszélsz, mert ha a primitív részeg falusi paraszt nem szarik, akkor a magát primitív módon mindenkinél okosabbnak tartó nagyvárosi csimpánz nem eszik?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés