Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Antonisz Konsztantinidesz: Azt a játékot nyújtottuk amit régóta szerettem volna látni

Edzői nyilatkozatok szombatról.



:

:

HÜBNER Nyíregyháza BS – Atomerőmű SE 83-74 (24-26, 18-16, 16-15, 25-17)

Pethő Ákos, nyíregyháza: Köszönjük a szurkolást a közönségnek, örülünk, hogy karácsonyra győzelmet tettünk a fájuk alá! A védekezéssel tudtuk megnyerni ezt a mérkőzést, ami nagy előrelépés a csapat életében. Most azon leszünk, hogy ezt a védekezést a Szegeden produkált első félidei támadójátékkal ötvözzük és ezt végig is vigyük a szezonban.

Petar Mijovics, ASE: Gratulálok a Nyíregyházának! 33-35 percig egylabdás volt a mérkőzés, a végén viszont elveszítettük a koncentrációnkat. Nem voltunk jók az egy-egy elleni szituációkban, illetve nem használtuk ki a “missmatch” helyzeteket. Az ellenfél két legjobbját nem tudtuk megtartani a végén, ezért nem tudtunk nyerni. Időre van szükségünk, hogy jobban összeálljunk.

MVM-OSE Lions – Alba Fehérvár 79-86 (22-23, 17-17,23-20, 17-26)

Sebastjan Krasovec, MVM-OSE Lions: Azt hiszem az idő nagy részében nagyon jó meccset játszottunk, az energia rendben volt, jó dobásaink voltak és jó volt a védekezés. Vojvoda dobott néhány őrült távolit, de hát ez az ő játéka. Általánosságban rendben volt, volt egy ritmusvesztés néhány olyan pillanatban amit nem is tudok minek hívni, de ez egy TV-s meccs volt szóval mindenki eldöntheti maga, megnézheti, kommentelhet. Persze voltak hibáink nyilván, ez része a játéknak, különben minden meccs 0-0-val végződne, de valójában nem sok rosszat mondhatok, a csapat jól együtt volt, győzni akartunk, nem így alakult. Sok oka van biztosan, de most a következő meccsre kell fókuszálnunk, hogy győzzünk Szolnokon.

Matthias Zollner, Alba Fehérvár: Először is gratulálok a csapatnak, nem kőnnyű nyerni ha ilyen rosszul dobunk a hárompontosról, félidőben 10-ből 1, aztán 15-ből 1, vagy valahogy így. Még egyszer, nem könnyű így nyerni, ezért gratulálok. Ugyanakkor úgy érzem, ahogyan a csapatnak is mondtam, hogy előre kell lépnünk, fejlődnünk kell. Ahogyan a második félidőben különösen védekeztünk, az nem az ahogyan szeretném, hogy játsszunk. Így kellett most csinálnunk, mert kellett egy felállást találni ami védekezésben megállja a helyét, szóval játszattam olyan játékosokan 4-es poszton, akik nem szoktak 4-est játszani. Így támadásban kissé szélesek voltunk, hogy úgy mondjam, és én ezt általában nem szeretem. a Minden esetre most az a fontos, hogy még mindig van esélyünk a top 8-ba, a kupába kerülni. Most két napunk van felkészülni a Szeged ellen, és hogy a kívánt előrelépést megtegyük.

Kaposvári KK – Sopron KC 67-76 (19-11, 18-22, 14-25, 16-18)

Szőke Balázs, Kaposvár: Igen érdekes mérkőzés volt. Az első negyedben jó ritmusunk volt, bár ott is hibáztunk, de sikerült néhány pontos előnyt kiépíteni. A második negyedben a vezetőedzőnket kiállították, ez egyértelműen rosszul jött nekünk. A harmadik negyed előtt fogadkoztunk a szünetben, hogy elég agresszíven védekezünk és okosan játszunk a folytatásban. Ehelyett sorban szórtuk el a labdákat. Rengeteg eladott labdánk volt, az egész meccsen húsz. Ezzel nagyon nehéz mérkőzést nyerni, szinte lehetetlen. Folyamatosan leindítottak bennünket, nem volt biztosító ember, folyamatosan szerezték a pontjaikat, mi meg kínlódtunk. Látszik ez a gólpasszok számán is, nekünk mindössze nyolc volt, az ellenfélnek pedig tizenkilenc. Ez nagy különbség, illetve a távoli kísérleteink is nagyon rosszak voltak. Gratulálunk a Sopronnak, teljesen megérdemelt győzelmet arattak!

Kosztasz Flevarakisz, Sopron: Nagyon fizikális, kemény mérkőzés volt, amilyent vártam. A védekezésünkkel nyertük meg a találkozót. Az első félidőben is jól védekeztünk, de akkor még sok második esélyt adtunk az ellenfélnek. A második félidőben folytatódott az eredményes védőmunka, emellett pedig sikerült betalálnunk gyors indításokból is. Döntő volt, hogy tizenkilenc gólpasszt tudtunk adni. Több amerikai játékosunk is jól játszott, de Takács Norbert és Halász Ákos is kiemelkedőt nyújtott. Ráadásul Halász az NB I. egyik legjobbja, Nimrod Hilliard ellen tette ezt. Csapatom harmadik győzelmét szerezte velem zsinórban, gratulálok ezért! Sok sikert kívánok a Kaposvárnak a továbbiakban!

Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olajbányász 77-78 (24-25, 18-14, 15-23, 20-16)

Emir Mutapcic, ZTE: Nagy büszke vagyok a játékosokra, azért az energiáért, amit belevittek a mérkőzésbe. Egy jól felkészült csapat ellen játszottunk, akik védekezésben és támadásban is erősek voltak. A mérkőzésen nagyot küzdöttünk, de egy utolsó másodperces palánkos kosár döntött a javukra. Sajnos sokat hibáztunk támadásban, az ellentámadásokból pedig könnyű kosarakat kaptunk. Remélem, hogy ez a küzdés erőt fog adni a következő mérkőzés felkészüléséhez. Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez.

Gasper Potocnik, Szolnok: Gratulálok a játékosaimnak és a csapatnak. Nagyon nagy szerencsénk volt ma, hiszen az utolsó dobás döntött a javunkra. A következő mérkőzéseken sokkal koncentráltabban és okosabban kell kosárlabdáznunk. Az viszont fontos, hogy az ilyen szoros mérkőzéseket be tudjuk húzni, ami sokat jelent a csapat önbizalmának. Sok sikert kívánok a ZTE-nek a bajnokság folytatásához.

Egis Körmend – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 105-78 (26-23, 27-25, 30-16, 22-14)

Antonisz Konsztantinidesz, Egis Körmend: Előszőr is gratulálok a Kecskemétnek, a mai mérkőzésen is a csapatmunka döntött a javunkra. Azt a játékot nyújtottuk amit régóta szerettem volna látni a csapattól, sok assist és kevés eladott labda jellemezte a játékunkat. Külön szeretném megköszönni a azúrkólóinknak a buzdítás. Most már a Kaposvár elleni meccsre kell koncentrálnunk és, hogy folytassuk győzelmi sorozatot.

Forray Gábor, Kecskemét: Gratulálok a Körmend csapatának, külön a szurkolóknak hiszen ma fantasztikusan segítették a csapatot. Meg emelem a kalapom a csapatom előtt hiszen aki pályára tudott lépni sem volt 100%-os, de próbáltuk a maximumot nyújtani. Pozitívum, hogy a fiatal játékosain bele kóstolhattak egy igazi A csoportos mérkőzésbe.

Pécsi VSK-VEOLIA – Naturtex-SZTE-Szedeák 93-115 (18-31, 25-32, 21-31, 29-21)

Dragan Alekszics, Pécs: Gratulálok a Szegednek, fantasztikusan támadtak és védekeztek. Mi nagyon rosszul játszottunk. Nem működött a kizárás a mi részünkről. Nem volt energia, nem harcoltunk, ilyen mérkőzést nem engedhetünk meg magunknak, különösen hazai pályán. Sok mindent ki kell cserélni fejben, mert nem lesz csapategység. A szurkolóinktól bocsánatot kérek, a következő meccs jobb lesz, és siker lesz!

Simándi Árpád, Szeged: Nagyon jó mérkőzést játszottunk, csapatként jól teljesítettünk. Elképesztő védekezést mutattunk be három negyeden keresztül, a támadásaink is eredményesek voltak, jó százalékkal dobtunk. Idén eddig ez volt a legjobb teljesítményünk.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés