Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Antonisz Konsztantinidesz: Hiszem, hogy az európai szereplés sokat segít a játékosok fejlődésében

A Körmend mestere beszélt az idei szezon tapasztalatairól.



:

:

A Körmend vezetőedzője, a csapat Youtube csatornáján nyilatkozott.

“Úgy érzem a bajnokság ugyan olyan nehéz, mint tavaly, igaz a színvonal valamelyest csökkent, minden csapat gyengült kicsit, jobban egyben van a mezőny emiatt. Bárki ellen képesek vagyunk nyerni, de bárki ellen ki is kaphatunk, ha nem koncentrálunk megfelelően. Rólunk ráadásul azt is el lehet mondani, hogy a kupaszereplés miatt, keményebb szezon vár ránk mint más csapatokra. Minden héten játszunk, ami jó élmény, de a bajnoki mérkőzésekre emiatt kevesebb időnk van felkészülni, nem mindegy, hogy 5-6 vagy 1-2 nap áll rendelkezésünkre. Természetesen tisztában voltunk ezzel, nem kifogásokat keresek. Fiatal csapatunk van, amely fizikálisan hátrányban van a többi gárdához képest, de hiszem, hogy ez a tapasztalat sokat segít majd a játékosok fejlődésében.

Úgy vártuk a szünetet, mint a messiást, jót tett a csapatomnak, Malaga óta nagyon sűrű volt a naptár. Fepu és Durázi teljesítménye visszaesett tavalyhoz képest, idő kell nekik, hogy megtalálják a ritmust. Javulás kell a légiósainktól is, feléjük nagyobbak az elvárásaink, Cacarun és Mitchell reméljük azt tudják nyújtani, ami miatt idehoztuk őket. Remek játékosok, de hullámzó a teljesítményük. Ha mindezt a puzzle-t összerakjuk, és a fiatal magyarok ugyanúgy hozzátesznek, ahogy eddig is – Omenaka különösen pozitív meglepetés -, akkor sikeresek leszünk. Novemberben még senki nem nyert bajnokságot, ha az a cél, hogy megismételjük a tavalyi eredményt, akkor hinni kell a játékosainkban és támogatni őket.”

A teljes interjú itt megtekinthető.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Misibaltazar Recent comment authors
Misi
Olvasó

Jó edző! Reális az értékelés, minden mondat igaz, de az utolsó a legfontosabb: el kell kezdeni megnyerni a meccseket. A Európa kupa és a magyar átigazolási szezon szerintem nincsenek szinkronban, olyan ez, mint korábban a fociban volt: a BL előselejtezőkön ismerkedtek az új légiósok egymással. Ők ezen jól változtattak. MTE!

baltazar
Olvasó

Te jó ég…
Első mondatban: ugyanolyan – külön írva.
Direkt megnéztem az eredeti felvételt, ott helyesen írták.

Na de mit is várhatnánk ezektől a nívós “úlyságíróctól”

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés