Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ante Nazor szerint a győzelmekből könnyebb tanulni

Flevarakisz a játékvezetőkre is kitért a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

  •   



:

:

Izgalmas csatában győzte le a ZTE a Sopront hazai pályán a férfi élvonal 17. fordulójának zárómérkőzésén. Edzői nyilatkozatok találkozó után:

Zalakerámia ZTE KK – Sopron KC 82-78 (24-18, 23-17, 11-19, 24-24)

Ante Nazor, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Az első félidőben nyomás alatt tartottuk a Sopront. Szerintem a szünetben bevettünk egy altatót és a második félidő elején, az amúgy nagyon jó SKC-nak megadtuk a lehetőséget, hogy visszajöjjön. A győzelmekből könnyebb tanulni, mint a vereségekből. Szeretnék gratulálni a fiúknak és az ellenfelünknek is. Úgy érzem, van hova fejlődnünk, úgyhogy folytatjuk a munkát. Az első pillanattól az utolsóig tart a meccs, csak akkor fogunk nyerni, ha mind a negyven percet végigharcoljuk.

Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC vezetőedzője: Az egész csapat nagyon keményen dolgozott és úgy látom, hogy elég jól meg tudják valósítani az amit, megbeszélünk, habár nem a szezon kezdete óta dolgozunk együtt. Nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésünk megszilárdítására, amit ezen a meccsen is láthattak. Tudtuk, hogy a ZTE egy jól támadó csapat és próbáltunk ellenük jól védekezni, de az első félidőben ez nem sikerült. A fordulás után sokkal jobban védekeztünk, a végén a pontosabb büntetőzés döntött. A végére egylabdás mérkőzés lett, amit egy kihagyott dobás, egy eladott labda is eldönthetett volna. Szeretnék néhány szót a játékvezetőkkel is kapcsolatban is mondani: az lenne a tisztességes, ha egyenlő bánásmódban részesülne mind a két csapat. Úgy láttam, hogy ez ma ide-oda változott, nem volt egyenlően súlyozva a fault az egyik, illetve másik oldalon. Összességében elégedett voltam a csapatommal, hiszen sokat tettünk a siker eléréséért. Egy ilyen csapatnak nem a 12. helyen kellene lennie.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

  •   
2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Borbély LajosSopronKCfan Recent comment authors
SopronKCfan
Olvasó

Szimpatikus edző Nazor. Sok sikert a ZTEnek, vele ott lehettek elől!

Borbély Lajos
Olvasó

Kosztasz mester is igen korrekten nyilatkozott. Jó a kérdése, hogy a végén ki fog a 12. helyen csücsülni.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés