Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Andrea Turchetto: A kosárlabda-filozófiámat meg szeretném valósítani Székesfehérváron

Az Euroligát is megjárt tréner nem gondolkodott sokat a Dávid Kornél Akadémia ajánlatán.



:

:

HIRDETÉS

Szombaton érkezik Magyarországra az Euroligát is megjárt 35 éves tréner, Andrea Turchetto, aki a Dávid Kornél Akadémia szakmai stábját fogja erősíteni.

A fiatal edző 2012-ben az olasz felnőtt válogatott vezető scoutja lett, mely pozícióban még évekig számítottak rá, az utánpótlás nemzeti csapatoknál végzett másodedzői feladatai mellett. 2015-ben először próbálhatta ki magát felnőtt vezetőedzőként a másodosztályú Ferraranal, majd egy évvel később már a kínai bajnokságban, a CBA-ben edzősködhetett, a Guangzhou Long Lionsnál. Az egyéves kitérő után hazatért, hogy az euroligás Olimpia Armani Milánónál vállaljon másodedzői munkát. A tavalyi évre visszatért az utánpótláshoz, mindösszesen 34 évesen a Modena Basketball Academy szakmai igazgatója lett. A szakember az utanpotlassport.hu-nak adott interjút.

– A DKKA elnökével, az NBA-t is megjárt Dávid Kornéllal többször is egyeztettem, felvázolta a klub céljait, s azt a fajta nevelési filozófiát, amit elképzel a folytatásban; az összképet látva nagyon megtetszett a lehetőség. Kornél ambiciózus ember, olyan programot képzelt el az egyesületben, amely ehhez passzol. Szeretne szintet lépni, ahogyan én is. Hamar rájöttem, hogy a kosárlabdáról alkotott képünk hasonló, emiatt sem vacilláltam sokat azon, hogy éljek-e a székesfehérvári ajánlattal.

Andrea Turchetto azt is elmondta, hogy mi lesz a feladata a klubnál.

– Felelős leszek a nevelési program kidolgozásáért, és annak megvalósításáért. A kosárlabda-filozófiámat meg szeretném valósítani Székesfehérváron. Rengeteg szervezői teendőm lesz, szoros kapcsolatban kell álljak az edzőkkel ahhoz, hogy minden tökéletesen működjön. Meg szeretném ismerni és érteni a kollégák gondolkodásmódját: szakmailag és emberileg egyaránt. Amondó vagyok, a legjobb mód arra, hogy közös célokat érjünk el az az, ha megosztjuk, amink van. Nekem vannak ötleteim, amelyeket megosztanék a kollégáimmal, és szeretném, ha mindent átbeszélnénk részletesen. Szakmailag hosszú és nehéz időszak előtt állunk, úgyhogy mihamarabb megkezdjük a munkát, mert nem szeretek időt veszíteni.

Fotó: sportando.basketball

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
HIRDETÉS

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook