Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Andre Jones visszatér Magyarországra, bejelentette új csapata

Honosított játékosként a szlovák válogatottban is szerepelt.



:

:

Rutinos, itthon is ismert amerikai kosarassal lett teljes a Sopron KC mezőnysora, a csapat szerződtette a 32 éves, több mezőnyposzton is bevethető amerikai, de honosítottként a szlovák válogatottban is szereplő Andre Jones-t.

A pályafutása során nagyon sok helyen megforduló (Finnország, Grúzia, Mexikó, Olaszország, Szlovákia) Jones legeredményesebb szezonját Szolnokon “futotta”, ahol a koronavírus járvány miatt félbeszakadt 2019/20-as évadban 20.1 pontot, 4,5 lepattanót és 2,6 gólpasszt átlagolt. Azóta 2 szezont az olasz másodosztályban töltött, az előző évadban pedig az osztrák GGMT Wien csapatában, azaz a bécsi gárdában bő 26 percet a pályán töltve 13,9 ponttal, 2,1 lepattanóval és 2,8 gólpasszal segítette csapatát meccsenként átlagban. Ott egyébként csapattársa volt a soproniak korábbi játékosának, Tauras Jogelának és megnyerték az osztrák bajnokságot.

Jones honosított játékosként a szlovák válogatottban is szerepelt az Eb-selejtezőkön, Bécsben él, de már átköltözött Sopronba és edzésbe is állt az együttesnél.

A vezetőség a kiszemelt középjátékos felé is elküldte ajánlatát, s remélik, a hét végén, a jövő hét elején már teljes lesz a keret – írja a klub honlapja.

Fotó: hunbasket.hu

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Rougemoldi56MiloOlajheart2M-T-E#4#8 Recent comment authors
M-T-E#4#8
Olvasó

AZTAAAAA, el se hiszem, mekkora, uhhhhhhhh 😂😂

CsakaSopron
Olvasó

A számai jók, bár én személy szerint nem emlékszem rá annyira, valószínűleg a Covid miatt is. Esetleg egy Szolnoki szurkoló többet tud majd mondani, (amit szívesen fogadok, legyen negatív vagy pozitív) hisz náluk játszott, ők jobbna ismerik, de számok alapján nem rossz. Ugyanakkor kérdem én hogy van 3 darab 1 és 2 es poszton bevethető kb 190 centis játékosunk. Emellett egy Barnett aki 3-4. Kell egy center még ezek mellé ez világos. De hogy a hármast ki játsza azt nem tudom… Taki oda az opció esetleg Supola, de utóbbival elég alacsony lesz a szerkezet… Vagy Barnett 3 és Valerio megy… Olvass tovább »

Milivoj
Olvasó

Egy nagyon képzett, magas kosár iq-val rendelkező, alázatos csapatjátékos, aki képes vezérként hátára venni a csapatot…, remélem nem haragszotok meg, de azt mondom, hogy Boriszov után egy minőségi váltás lesz

Olajheart2
Olvasó

Csatlakozom Milivojhoz. Nagyon jól jártok vele. Csapatember alázatos jó kezű technikás szimpatikus játékos.

Milo
Olvasó

Nagyon jó játékos, jól jártatok vele. Egyedüli negatív élményem vele kapcsolatban, hogy volt kb 3 olyan meccs, amikor ő dobott a győzelemért és mind a hármat kihagyta. Persze lehet ez véletlen is, de az is, hogy nyomás alatt azért nincsenek kötélből az idegei.

moldi56
Olvasó

Az egyik ilyen meccs volt Fehérváron,az utolsó sorsdöntő dobást kihagyta.Viszont a Kaposvárt megszórta rendesen idegenben.Nagyon jó keze van,de valamiért itt nem marasztalták,állitólag nem jól védekezik.

Rouge
Olvasó

Támadásban extra, védekezésben gyenge.

Annak a csapatnak volt a vezére,
amelyik úgy ment ki a pályára, hogy dobjuk túl az ellenfelet (by Dragan).
Krisztics, Tucker, Smith, Jones, Morant, Juhos…..védekezés nulla.

HaleLuka
Olvasó

Nekem tetszenek eddigi idei igazolásaink.
Hajrá Skc!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés