Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Anda Dávid: Kellő alázattal és munkával fogunk dolgozni

Interjú a feljutó Nyíregyháza új igazolásával.



:

:

A frissen feljutó Nyíregyházánál folytatja a pályafutását Anda Dávid. A magsemberrel a BB1.hu beszélgetett a váltás okairól, ez elmúlt szezonról és a céljairól.

Az elmúlt időszakban az OSE színeiben pattogtatott, egyre több játéklehetőséget is kapott, végül mi döntött a váltás mellett?

– A váltás mellett legfőképpen az döntött, hogy szerettem volna magamat kipróbálni egy teljesen új közegben, egy új szisztémában és szeretném magamat minél jobban fejleszteni, kicsit más stílusban, másfajta edzésmunkáva. Ennek a szempontnak a Nyíregyháza eleget tudott tenni, úgyhogy hosszas gondolkodás után hoztam meg azt a döntést, hogy ide igazolok.

Összességében hogyan értékelné a mögöttünk hagyott évet?

– Mindenféleképpen azt mondanám, hogy ez egy rendhagyó szezon volt a többihez képest. Szerintem mindenki kihozta magából a maximumot és nagyon jól teljesített a körülményekhez képest, nem szoktuk meg a szezon ritmusát, de szerintem ehhez képest mindenki odatette magát. Úgy gondolom, hogy azért maradt bennünk még egy kicsi, amit ki tudtunk volna magunkból hozni. Nagyon sok olyan meccsünk volt, ami egy vagy két ponton múlott, reális sanszunk volt a nyolcba jutáshoz. Ez sajnos nem jött össze, de szerintem a play-out-ra összekaptuk magunkat és sikerült egy stabil 10. helyet kihoznunk ebből a szezonból. Nagyon sokat dolgoztam, igazából sokkal több edzésünk volt ez alatt az idény alatt, mint általában egy szezon alatt, ez köszönhető a néhai meccsek elhalasztásának. Volt, hogy akár két három hétig nem tudtunk játszani, így rengeteget tudtam egyénileg készülni és fejlődni és úgy érzem, hogy egyre magabiztosabb vagyok abban a dologban, amit szeretnék majd nyújtani az elkövetkezendőkben. Nagy fejlődésen megyek keresztül és nagyon sokat dolgozok azon, hogy ezt a fejlődést fent tudjam tartani és a továbbiakban is ezzel a lendülettel tudjak haladni.

Mik lehetnek a Nyíregyháza céljai?

– Azt gondolom, hogy mint sok év után elsőéves együttesként célként egyértelműen a bennmaradás lenne a legfontosabb cél, de úgy gondolom, ha kellő alázattal és munkával fogunk dolgozni ebben a szezonban, akkor mi lehetünk majd a meglepetéscsapat. Minden meccsen azért fogunk játszani, küzdeni, hogy nyerjünk és minél szorosabb mérkőzéseket játsszunk. Szerintem a cél az, hogy bent maradjunk és extra teljesítménynek tartanám azt, hogy ha a legjobb nyolcba kerülnénk.

Mikor kezdik az alapozást, hogyan készül a nyáron, miben szeretne a legtöbbet fejlődni?

– A nyáron egész végig idáig is dolgoztam, most fog befejeződni egy négyhetes ciklus, ami napi egy edzést takar Budapesten minden nap, ez egy másfél órás egyéni fejlesztő képzés. Júliusban pedig lesz két hetem Szolnokon egy hasonló egyéni fejlesztő táborban, majd két hét pihenés következik, augusztusban pedig megyek Nyíregyházára, ahol másodikán kezdődik az alapozás.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
moldi56 Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Dávid egy istenáldotta magasságú ember,csakhát…kellene neki egy kis vérfrissítés,mert borzasztó gyámoltalan.Legalábbis az volt amíg itt volt Szolnokon.Szerintem ő még fejlődőképes,sok sikert kívánok neki az új állomás helyén.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés