Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Amerikai irányítót igazolt a DEAC

“Több játékossal is tárgyalásban állunk jelenleg.”



:

:

A 2022-23-as szezonra is érvényes szerződéssel rendelkező Djordje Drenovac mellett megtalálta megtalálta második idegenlégiósát is a DEAC kosárlabdacsapata – számolt be róla a klub honlapja. Michaelyn Scott az Idaho Vandals-nál töltött egyetemi évei után 2015-ben Litvániában, a Sianali együttesénél kezdte meg európai karrierjét, majd két évet játszott Horvátországban a KK Split gárdájában. Egy év lengyelországi légióskodást követően hazatért a G-Ligába, ahol két idényt húzott le a Utah Jazz farmcsapatában.

Az előző idényben visszatért az öreg kontinensre, a bosnyák bajnokságból év közben a lengyel Start Lubin együtteséhez igazolt, ahol 15,4 pontot, 6,3 gólpasszt és valamivel több, mint másfél szerzett labdát átlagolt. Statisztikai adataiban szembetűnő, hogy 33 büntető kísérletéből mindössze egyet hibázott el, így összességében 97%-al értékesítette az egypontosokat. Scott tehát a DEAC újdonsült vezetőedzőjének ex-csapatától érkezik, de David Dedeknek eddig még nem volt szerencséje edzéseket tartani neki, hiszen gyakorlatilag egymás váltották a lengyel csapatnál.

– Egy olyan irányítót kerestünk, aki meg tudja bontani a védelmet, és helyzetbe tudja hozni a csapattársait, de alkalomadtán eredményes is tud lenni, ezért esett rá a választásunk. Fontos volt, hogy ne csak a pontszerzésből tudja kivenni a részét, hiszen abban már többen is jeleskednek már a jelenlegi keretből is, de az mindenképp pozitívum, hogy a játékszervezés mellett a befejezésekben is tud segíteni. Még Lengyelországban voltam, amikor oda igazolt, sok meccsét láttam, abszolút meggyőzött a képességeivel. Több játékossal is tárgyalásban állunk jelenleg, de amíg nincsenek aláírt megállapodások, addig konkrétumokról még nem szeretnék beszélni – vélekedett az oldalnak az új igazolásról David Dedek vezetőedző.

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
moldi56qkurucArtur Doki Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Én nem tudom hogy van ez? Minden csapatról özönlik az információ,némelyik csapatról több is mint kellene,nálunk az Olajnál nagy a csend.Illetve most közölték hogy Badzim odébbáll.

qkuruc
Olvasó

Jól bont védelmet bla-bla-bla…..Lerágott csont

Artur Doki
Olvasó

2015-ben Litvániában, a Sianali együttesénél kezdte meg európai karrierjét…??
Ilyen nevű csapat szerintem nem létezik,ellenben van Siauliai…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés