Josh Pierre-Louis az NHSZ-Szolnoki Olajbányászban folytatja pályafutását!
A 25 éves, 193 centiméter magas amerikai játékos az NBA közvetlen előszobáján keresztül érkezett meg az európai kosárlabdába. A 2024/2025-ös idényben a Utah Jazz hivatalos NBA G League-partnerének, a Salt Lake City Starsnak a keretéhez tartozott, és nyolc mérkőzésen pályára is lépett a világ egyik legerősebb fejlesztőbajnokságában.
Első európai állomása a bosznia-hercegovinai Jahorina Pale volt, ahol azonnal vezérszerepet vállalt. A helyi élvonalban 14 találkozón 19,2 pontot és 4,2 gólpasszt átlagolt, míg az ABA Liga másodosztályában 17 pontot és 4,5 asszisztot tett hozzá mérkőzésenként.
Teljesítményére az ABA Liga élvonalában szereplő Borac Čačak is felfigyelt. Új csapatában rögtön két 17 pontos mérkőzéssel kezdett, majd a BC Vienna otthonában 22 pontig jutott.
Kilenc ABA Liga-találkozóján 10,9 pontot átlagolt mindössze 21,7 perc alatt, kétpontos kísérleteinek 56,1 százalékát értékesítette, emellett 1,4 labdaszerzést is jegyzett meccsenként.





Egyelőre nagyon erősnek tűnik az Olaj, szerintem a Falco ki se álljon ellenük.
Marhaság!
Ez a csapat eddig papíron talán erősebb lesz, mint a tavalyi ! A pályán kiderül mennyire működik a kémia a csapategység ! Ha megvan a kemény, határozott védekezés és a kreatív, dinamikus támadás, akkor egy nagyon jó CSAPATUNK lesz idén ! És lehet jön még egy igazolás 😉
Nem tudom te miről beszélsz…
Minőségben sehol sincs ez a keret a tavalyi szolnokihoz…xd
Ez az igazolás is nem tudom mitől brutál meg extra…:)
Neked semmi fogalmad nincs ehhez a sportághoz, egy agyatlan provokátor vagy semmi több. Szerinted 2025-ben is szar volt az Olaj. Inkább a saját csapatoddal foglalkozz, megint leestek a magas lóról és lesz sírás rívás, meg „Konakov takarodj” minden vesztes meccs után
Ha nyernek is szidják a Konakovot😂😂😂
Ha ez nem brutal igazolás akkor a falco 4 legiosa mi? Kutyaszar?
A betörései brutálisak, reméljük a tripláján még csiszol egy keveset.
Egyénileg nagyon jónak tűnnek az érkezők, ha ki tud alakulni a csapategység akkor nagyszerű szezonunk lesz.
Ha igazak a pletykák akkor még egy finn érkezik (???)
Nem is gyenge finn
Ez a csapat eddig nagyon kemény….
Lehet tudni róla valamit?
Madsen?
Lehet hallani valamit, hogy melyik finn válogatott játékosról van szó?
Markkanen, ki más ? 😀