
:
:
A 26 éves Michael Bryson aláírta szerződését a PVSK-hoz, és ő a harmadik légiós az új szezonra készülő keretben – írja a klub honlapja.
Bár pár hete még úgy volt, hogy Almir Haszandics személyében megvan 2-3-as posztra a pécsiek légiósa, azonban végül a bosnyák válogatott kosaras nem tudott csatlakozni a csapathoz családi okok miatt – erről itt írtunk.
Mint az oldal írja, a klubvezetés azonnal el is kezdett kutatni, hogy megfelelően tudja pótolni őt, és mostanra meg is született a megoldás. Az amerikai Michael Bryson lesz a keret harmadik légiósa az új szezonban.
A 26 esztendős, 193 centi magas játékos közel sem mondható kezdőnek, ugyanakkor ez lesz az első szezonja Európában. A triplákat remekül dobó, és lepattanózásban kiemelkedően teljesítő kosaras ráadásul úgy érkezik a baranyaiakhoz, hogy meccsben, játékban van, ugyanis egy hete még bajnoki mérkőzést játszott a kanadai bajnokságban. Atletikus, jó kezű kosarassal erősödött az együttes, aki remekül illik a fiatal, lendületes csapatba – áll a beszámolóban.

Van egy rakat G-league meccse viszont európai tapasztalata nincs
Lehet bármi,majd Pécsett kiderül.
3.légiós…
Brkic…ki a második? Tamás?vagy Ő már ” magyar”?
Üdv a klubban!
Reméljük jó igazolás lesz számunkra!
Hajrá Vasút!