Bajnokság
Amerikában folytatja a Szeged fiatalja
Bonifert Bendegúz az egyetemi bajnokság második divíziójába kerül. Befektetésként tekint az egészre.
:
:
Az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait és a kosárlabdát is a Naturtex-SZTE-Szedeák játékosa, Bonifert Bendegúz. A szegedi fiatalnak komoly szerepet szánnak új csapatában, az utazásig azonban a Szedeákkal készül.
Sikerült Bonifert Bendegúz álma: a fiatal szegedi kosarasnál nem először vetődött fel a gondolat, hogy külföldön folytassa a pályafutását, ám mindez hamarosan kézzel fogható valósággá válik. Augusztus 19-én ugyanis repülőre száll, és meg sem áll az Egyesült Államokig, majd hamarosan már új csapatánál, a Colorado State University Pueblo csapatánál jelentkezik edzésre.
– Több egyetemmel is kapcsolatban voltam, de nem mindegyiknek volt sportösztöndíja, itt harmadéven folytathatom az egyetemet is. Még van pár dolog, amit el kell intézzek, de megvan a repülőjegy, hamarosan utazom – mondta a delmagyar.hu-nak Bonifert Bendegúz, aki addig is a Szedeák felnőttcsapatával készül, hiszen az az elvárás, hogy minél jobb formában érkezzen meg az USA-ba.
A fiatal kosarasnak több ajánlata is akadt az egyetemi bajnokság első divíziójából, ám új csapatával a második divízióban szerepel majd. Csak érdekességképp, nagyobb csarnokban játsszák majd a meccseiket, mint az újszegedi sportcsarnok, ugyanis a coloradói egyetem egy négyezer fő befogadására alkalmas létesítménnyel bír.
– Tavaly nem volt túl jó idényük, de egy neves edző érkezett hozzájuk, aki sok embert kicserélt. Örülök, hogy ebben az újraépítkezésben bizalmat szavaztak nekem, és segíthetek nekik. Úgy voltam vele, inkább játsszak a második divízióban, mint üljek a padon. Azért megyek ki, hogy tapasztalatot szerezzek, az biztos, hogy furcsa lesz újra, hogy csak a saját korosztályomban játszok – emelte ki.
Az egyetemi bajnokság a magyarhoz képest később kezdődik, így a rajtig csak egyéni képzést kapnak a játékosok, majd heti két meccsel zajlik a bajnokság, ami jövő tavaszig tart.
– Megírtam az amerikai érettségit is, és ugyanúgy marketinget fogok tanulni, mint itthon. Ha két évet kint tudok maradni, akkor már megkaphatom a diplomát is. Az edzők megértőek voltak egyébként, ha mégsem tetszik, bármikor hazajöhetek, de egy befektetésként tekintek az egészre. Karácsonykor van lehetőség a hazalátogatásra, de nem olcsó a repülőjegy, szóval a visszaút jövő május 30-ára szól – zárta Bonifert Bendegúz.

Sok sikert, tapasztalatokkal felvértezve vár a magyar bajnokság!!
Sok sikert, Bendegúz! Itthon úgyis csak a valakik valakijére vár szerep a kosárlabdában (is). Álld meg a helyed külföldön, és vissza se nézz a hazai fertőre!
Haha.. Ő pont valakinek a valakije
Naccerű…. kinek a kije a srác?
Ez szerintem tök jó!!! Soha nem tolták elvtelenül, maga kaparta ki a gesztenyét….!
Igen biztos. De próbáld meg a betonból kikaparni a gesztenyét. Beletörik a kezed… már ha érted mire is gondolok .
Egy az ország, egy a rendszer …