Kosárlabda
Amerikában folytatja a Szeged fiatal játékosa
Laluska Bence San Francisco felé veszi az irányt!

:
:
Egy sikeres érettségi vizsgát követően újabb nagy feladatba kezd Laluska Bence: a Szeged fiatalja ugyanis az Egyesült Államokban folytatja karrierjét, miután felvételt nyert a Golden State Prep post grad programjába, így a San Francisco melletti Napában kezdheti meg a következő szezont.
– Mindig is megvolt bennem az amerikai álom. Nehezebb lett volna egyből egyetemre mennem, így most lesz egy plusz évem az egyetem és a gimnázium között. Az év során bejárjuk az egész országot, a hosszú távú célom, hogy egy divízió I.-es egyetemi csapatnál kapjak lehetőséget, valamint hogy megszokjam a kultúrát, és minél többeknek megmutathassam magam – mondta Laluska Bence.
Laluska kitért rá, a novemberi kezdeti érdeklődések után az év elején érkezett több megkeresés is, és végül úgy érezték, ez lesz számára a legmegfelelőbb hely.
– Hatalmas kihívás előtt állok, de a családdal közösen úgy gondoljuk, csak jól jöhetek ki ebből, emberként is hatalmasat dobhat rajtam ez a helyzet. A Szedeáknál beszélgettem az amerikai csapattársaimmal az ottani kosárlabdáról, azt gondolom, a kinti kultúra és játékstílus fekszik is nekem. Sokkal atletikusabb ellenfeleim lesznek, mint itthon, de ehhez kell alkalmazkodnom. Persze, sokan mondták, hogy mennyien megpróbálják, és elvesznek, de erősnek kell lennem mentálisan és csak saját magamra kell fókuszálnom. Ha kint is tudom hozni azt a játékot, amit szeretek, akkor bármi megtörténhet – zárta Laluska Bence, aki az elmúlt időszakban az U20-as Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottal játszott edzőmeccseket, az örményországi tornára hamarosan keretet hirdetnek.

Sok sikert!