Bajnokság
“Amennyiben nem történt volna meg a váltás a 2018-as év végén, akkor a klub léte került volna veszélybe”
Puska Zoltánék próbálják a magukkal hozott hiányosságokat (anyagi értelemben is) orvosolni. Ez alapvetően befolyásolta a mostani csapat kialakítását is.
:
:
Szombaton 19 órakor Debrecenben megkezdi szereplését a Kaposvári KK az élvonalbeli bajnokságban. Az elmúlt hónapokról és a közeljövő terveiről Puska Zoltánnal, az együttest működtető kft. ügyvezetőjével beszélgetett a delfinek.hu portál.
– Meggyőződésem, hogy amennyiben nem történt volna meg a váltás a 2018-as év végén, hanem továbbra is az a működés maradt volna, akkor a klub léte került volna veszélybe. Az a fajta modell, az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, nem működött hatékonyan. Úgy érzem jó döntés volt, a vezetésben a szakmai részt különválasztani a gazdasági irányítástól.
Mindkettő felelősségteljes, jó döntéseket kívánó feladatkör. A váltást követően elindult egyfajta konszolidáció. A napi működés mellett ugyanakkor próbáljuk a magunkkal hozott hiányosságokat (anyagi értelemben is) orvosolni. Mind ez alapvetően befolyásolta a mostani csapat kialakítását is, ami tükrözi a jelenlegi realitást. Egyik legfontosabb célunk volt a váltás után, hogy a biztos működés mellett megszűnjön a túlköltekezés. Szeretnénk, ha tiszta, átlátható gazdálkodással zajlana a klub működése és végre nulláról tudjunk elkezdeni egy új évet.
A nyáron jelentős változások voltak a játékosok szerződéseiben is. A komplett stáb is átalakult a költségek csökkentése érdekében.
– Tavaly tíz ember dolgozott a klubnál, jelenleg csak hat. Ebben a szakmai stáb és az adminisztráció is benne van. Emellett nem történt játékoscsere sem, ami szintén komoly anyagi áldozattal járt az elmúlt években. Az új felállásnak köszönhetően már május végére, június elejére megvolt a komplett játékoskeret.
Nem költöttünk próbajátékosok utaztatására, azóta is ezzel a csapattal dolgozunk és ezzel is fogjuk befejezni a szezont. Csupán egy helyen kellett kényszerűen változtatnunk. Hock Gergő sajnálatos sérülése miatt igazoltuk Ponjavicsot. Tudjuk, hogy mi mit vállaltunk, s a játékosok is tudják, hogy mit vállaltak. A csapat működtetésére adott egy anyagi keret, amit nem lehet túllépni és én nem is fogom túllépni. A gazdálkodásért ugyanis én, míg a szakmai részért Sztojan Ivkovics általános igazgató a felelős.
Az utánpótlást is átszervezték, miért?
– Sztojan Ivkovics szakmai irányítása mellett működik a teljes utánpótlásunk. Úgy ítélte meg, hogy a korábbi struktúra nem biztosította azt a feltételrendszert, mely a kaposvári kosárlabda utánpótlás minden területre kiterjedő fejlődését biztosítani hivatott. Ezért ettől a bajnoki évtől a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola égisze alatt működik csaknem valamennyi korcsoport képzése. Ez alól csak a legmagasabb korosztály, az U20-as együttes a kivétel, amely az idei szezontól közvetlenül a Kaposvári KK alá tartozik. Összesen több, mint kettőszázötven gyerekről beszélhetünk. Ehhez jön az előkészítő csoportokban további harminc-negyven gyermek.
Azt is megtudtuk, mennyi csapattal dolgozik az utánpótlás.
– Tizenhat együttes működik a sportiskolánál, ehhez jön a már említett U20-as alakulat. Ez a működési és képzési forma alapja lehet egy későbbi akadémiának is.
Rövidesen kezdődik a felnőttek számára a bajnoki pontvadászat. A Kaposvár Arénában a vezetőség újításokkal készül a szurkolók felé.
– Ahogy arról már korábban beszámoltunk a bérleteseink számára az általuk kiválasztott helyeket igyekszünk biztosítani. Emellett a Somogyi Bicskások szurkolói csoport is egy általuk kiválasztott helyen tekintheti meg a meccseket. Az egyik szektorban külön helyet biztosítunk közel harminc olyan volt kosárlabdázónak, aki a Kaposvári KK felnőtt együttesében szerepelt egykoron. Szeretnénk, ha ők is a helyszínen tekintenék meg a hazai mérkőzéseinket.
Gondolnak az utánpótlásra is.
– Valóban, hiszen a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola kosárlabda utánpótlás csapatainak tagjai, valamint a Kaposvári KK U20-as játékosai is díjtalanul, személyre szóló bérlettel tekinthetik meg a felnőttek meccseit. Ráadásul az egyik szülőjük diákbérlettel jöhet be velük. Gondoltunk azokra is, akik teljes családdal látogatnának ki a mérkőzéseinkre. Ebben az esetben négy, vagy annál több fő felett minden kaposvári lakosú családtagra diákkedvezmény lesz érvényes. A részletekről a csapat honlapján, a www.delfinek.hu internetes oldalon lehet részletesen tájékozódni.
A mérkőzések lebonyolítása változatlan marad.
– Az U20-as mérkőzésekre csak a hazai szektor alsó része lesz megnyitva. Az utánpótlás meccs végeztével el kell hagyni a csarnokot. majd a felnőttek találkozója előtt új beléptetés zajlik. Erre költségcsökkentés miatt van szükség és éves szinten igen jelentős összeget takarítunk meg vele.
Amióta átvették a csapat vezetését, rendszeres a nyilvános kommunikáció a klub és a szurkolók közt. Ezt tervezi a vezetőség folytatni a jövőben is.
– Úgy érezzük, van igény a közvetlen párbeszédre. Emellett online is lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a szurkolóink feltehessék az őket leginkább érdeklő kérdéseiket. Már most megvan a következő nyilvános találkozó időpontja is. Szeptember 30-án, hétfőn 17 órakor nyílt – egy órás – edzés lesz a Kaposvár Arénában, ezt követően a körcsarnok tanácstermében várjuk az érdeklődőket.
fotó: delfinek.hu
A polgi megvárta amig a Monok és a Dér Tamás szétlopja a csapatot!!
Mind a kettőnek böribe kellene lennie már rég!!
A Dér megúszta a jégcsarnokot is!!
Most ezt is megfogja,sőt a sok fogyatékos megválasztja képviselőnek!!
A Monok meg viszi az utánpotlást tovább!!
Mindenki vonja le a következtetést!!
Igény szerint …
Előttem szóló “Kareem Abdul-Jabbar” érdekes témát feszeget.
Szerintem arról kevés az info-ja, hogy a “Monok éra” kiket foglalkoztatott.
Nem a stábhoz tartozik, de érdekes (MKOSZ TAO oldalon elérhető ), hogy az a Monok Misi a csapatnál volt feltüntetve -NB-I-, aki Budapesten tanult. Vajon miért? Bért kapott-e? stb.
Jabbar! Érdeklődj!
Ja, én a helyedben hagynám ezt a “muszlim” nevet ma a Főnök megmondta …
“én a helyedben hagynám ezt a “muszlim” nevet ma a Főnök megmondta …”
Kareem Abdul-Jabbar minden idők egyik legjobb kosárlabdázója volt, híres volt a skyhook-nak elnevezett középtávoli horog dobása. Történetesen nekem is jól ment ez a fajta dobás még az egykori Jugoszláviában való életem során, ez volt az az ok, hogy ezt a nick-nevet választottam. Semmi rosszat nem látok benne.
“Idd”: ezzel kapcsolatban valamilyen főnököt említesz, ki lenne az?
Személyesen a miniszterelnök úrra gondoltam.
Minden pénteken reggel megmondja a tutit. Ott hallottam.
Ja…annak a kiváló játékosnak volt szép keresztény neve is mielőtt”megvilágosodott”…
“A komplett stáb is átalakult a költségek csökkentése érdekében” Ez parasztvakítás. Például, van ügyvezető, van General Manager :)) Ez bővítésnek, és nem csökkentésnek számít. Az előző évben a polgármester javaslatára egy öttagú tanácsadó testület jött létre Dér Tamással az élen, a további tagokat hogy ne soroljam. Erről most egy szó sincs, feltételezem hogy még részesülnek a költségvetésben (naná hogy nem). Erről többször írtam ezen a fórumon, választ senkitől nem kaptam. Következtetésem az, hogy semmilyen rendszerváltás nem történt ebben a klubban, melynek már 28 éve szurkolok. Puska úrról meg azt gondolom, hogy egy iskolaigazgató maradjon a kaptafánál, ő is benne volt… Olvass tovább »