Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Alekszics: Csodát tettünk

Okorn szerint egyszerűen nem tudtak mit kezdeni az Olajjal, csak futottak az eredmény után.



:

:

Tegnap este a Szolnoki Olaj KK megszerezte nyolcadik kupagyőzelmét, miután 92-83-ra legyőzte Győrben a Falcót. A mérkőzés után így értékelt a két vezetőedző:

– Nagyon furcsa, szokatlan helyzetből vágtunk neki a mérkőzésnek, de az csak extra energiákat adott nekünk, hogy három barátunk is komoly sérülést szenvedett. Az emberi tűrőképesség határait súroltuk, játékosaim több mint a maximumot hozták ki magukból, hogy megmutassuk, lélekben velünk vannak a sérültjeink. Értük is küzdöttünk, bízunk benne, hogy minél hamarabb visszatérhetnek az operáció után a pályára. Gratulálok a srácoknak, csodát tettek, gyakorlatilag csere nélkül, tele energiával, maximális koncentrációval játszottunk. Száz százalékra mondom, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet. Köszönöm a szurkolóinknak is, akik nagyon sokat segítettek. Remélem, a szezon végéig folytatni tudjuk ezt a remek közös munkát – mondta a BB1.hu-nak fülig érő szájjal Dragan Alekszics.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője érthetően csalódott volt.

– Nagyon jól kezdett a Szolnok, óriási energiákat mozgósítva. Egyszerűen nem tudtunk velük mit kezdeni, csak futottunk az eredmény után. A nagyszünetet követően aztán fáradni kezdtek a szolnokiak, esélyünk nyílt a felzárkózásra, de képtelenek voltunk élni vele. Rengeteget hibáztunk, rendkívül csalódottak vagyunk.

Fotó: Zsu

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
12 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
pantherRougezozoki78Olajheartderryl Recent comment authors
zozoki78
Olvasó

Gratula Dragan neked is nagyon jól mecseltél mind a 3 nap!

Rouge
Vendég
Rouge

Így igaz,
a kupát tavaly és idén is szépen lehozta…
de az érdem másik fele Jakab Mátéé…
neki is köszönet!

Piffinger
Olvasó

Természetesen igen, de ne felejtsük Szaszát se! Amúgy a titokzatos arcod Rúzs elég Jakabos… 😉

Rouge
Vendég
Rouge

Jakab Máté ért a kosárlabdához,
én meg nem…
ő egy végtelenül szerény srác,
én meg nem…:)
és ő lenne az utolsó, aki dicséri magát.

Piffinger
Olvasó

Na na or So so…

Olajheart
Olvasó

Tényleg csodát tettek a srácok… És az is biztos hogy a sérültjeink ott voltak velük a pályán.. Hihetetlen honnan volt Bennük ennyi erő testileg lelkileg.. OLAJKA OLAJKA OLAJKA

Piffinger
Olvasó

Dragan-t sokan ekézték, de most már nem kellene! Tegnap óriásit meccselt ő is!!! Hatalmas Gratuláció neki is!!!

apasas
Olvasó

Teljesen megérdemelt Olaj siker.
A Falco mesterétől az ellenfél irányába egy gratuláció belefért volna…..
Megteszem ezt most helyette, szombathelyiként.,…
Forever MTE ??

derryl
Olvasó

Respect, ezt akartam mondani én is, begörcsölne a nyelve, ha gratulálna egyszer! Azt le sem írom, hogy úriember, de, hogy nem sportember az tuti! Egy idegbolond!

Józsipapa
Olvasó

Köszönjük szépen !
de tudjuk…. A stílus maga az ember….

Jokic
Vendég
Jokic

Toporzékol a vén ember, f.ck you govens ezt bégette, üvöltözik az arcába, de azért szerelmes a turistákba.

Marillion
Olvasó

Azt mondja a mester hogy rendkívül csalódott….Nézzük csak vissza a bajnokságból is minden második fordulóban amikor buktunk mindig az volt hogy akármit csinál a csapattal nem tudja mi van és hogy merre tartunk…
Ha ö igy érzi a tegnapot akkor mit szóljunk mi a lelátóról…Nekünk már olyan egy Olaj elleni meccs mint más sportágban egy UTE-FTC v. ZTE-HALI stb…
Ja persze ő még új itt Magyarföldön honnan is tudná mit jelent ez nekünk….de sajnos a játékosok többsége sem…

piros710321
Olvasó

“Ha ö igy érzi a tegnapot akkor mit szóljunk mi a lelátóról…”
Tudom miről beszélsz, és ez miatt tényleg sajnállak is bennetek. Nem rajtatok múlt, mint ahogy csütörtökön rajtunk sem. Sajnos az edzők többsége nem tudja, a légiósoknak meg ez “csak egy meccs”. Nekem, Neked, Nekünk ez sokkal, sokkal többet jelent! Fricskázunk bennetek, de hidd el tudjuk sajnos milyen érzés! Most a következő Falco-Körmend meccsig nyalogatjuk sebeinket, aztán amelyik csapat győz annak a tábora újult erővel vághat neki az oltogatásnak!

poéta
Olvasó

Lezárult a kupadöntő,
Silverhelyről jött sok néző.
Csalódás lett ám a vége,
sok kosárfan örömére.
Megint ezüst megy a nyakba,
falco szurker ne sírj rajta!
Lesz ez rosszabb, hidd el nekem,
Imádkozzál , ne így legyen.
Egy szónak is száz a vége,
változtatni kéne végre.
Edzőcsere a megoldás,
Okorn Mester, viszont’látás!

Józsipapa
Olvasó

Okron rájött már, hogy “merre tartunk” ?? 2 héttel ezelőtt még nem tudta…
most megmutatták neki……..
Hajrá OLAAAAAAAAJJJJJJJJJJJJJ !!!!!!!!!!!

Marillion
Olvasó

Sajnos ez aktuális…Baszki ez kúrva jóra sikeredett….Gratulálok !

derryl
Olvasó

Bingó!

panther
Olvasó

“Egy szónak is száz a vége…”

Na, ennek fuss neki inkább még egyszer, mert elég nagy hülyeséget írtál.

Vagy inkább ne próbálkozz verssel, nem igen megy. 🙂

poéta
Olvasó

Jogos, felcseréltem a száz és az egy szót.Teljesen igazad van. De azt mindketten tudjuk, hogy téged nem ez bosszant, hanem a mélytorok, amit tegnap benyeltetek. 🙂 Igazad van, nekem a versírás ugyanúgy nem megy, mint a filkónak a kosárlabda. 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés