:
:

Többhetes szünet után szombaton újra láthatja a közönség a Naturtex-SZTE-Szedeákot: a szegedi együttes legutóbb október 27-én játszott bajnokit az újszegedi sportcsarnokban, akkor legyőzte a DEAC-ot. Ezt négy idegenbeli bajnoki követte, Andjelko Mandics csapata ezeken a meccseken azonban nem tudta gyarapítani győzelmei számát – írja a www.delmagyar.hu.
A szegediek következő ellenfele a Jászberény lesz, ahol már a szerb Alekszandar Ponjavics.
A 27 éves játékos a Szedeákkal edz, és a napokban hivatalossá is válhat a szerződtetése, azaz a szombati találkozón már be is mutatkozhat szegedi színekben.
A sérültek felépültek, Juhos Levente is a társakkal gyakorolt, ahogyan Mike János is ott volt már a többiek között, ez mindenképpen jó hír az utóbbi időben a sérülések által sújtott csapatnak.

Szólj hozzá!