- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Alejandro Zubillaga: Nem leszünk képesek versenyben maradni, ha nem tartjuk meg a figyelmünket és butaságokat csinálunk

Edzői értékelések.

MVM-OSE Lions – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 69-102 (18-23, 23-25, 22-30, 6-24)

Váradi Kornél : Gratulálok a Falconak a győzelemhez, és sok sikert kívánok nekik a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is. Az első félidőben volt kellő agresszivitásunk, amiből tudtunk építkezni támadásban is, a második félidőben, ha jól számoltam 7 faltunk volt és kaptunk 54 pontot. Nem volt kellő agressziónk, a Falco pedig egy ritmussal feljebb kapcsolt, ahogyan ő tud, a rotációnak megfelelően, minden játékost tűzbe tudott hozni, és ott kinyílt az olló. Innentől ezt a mérkőzést el kell felejtenünk, és csakis a következő mérkőzéseinkre fókuszálni. Szurkolóink előtt le a kalappal, valójában mindkét szurkolótábor előtt, de különösen kiemelném a hazai szurkolókat, akik egész meccsen biztattak minket, köszönjük, hogy itt vannak nekünk, mellettünk vannak, szerdán is nagy szükség lesz rájuk.

Milos Konakov : Többnyire egyetértek Pongival, egyrészt mindig öröm itt játszani, ebben a remek hangulatban, másrészt viszont nem könnyű, mert ez az atmoszféra sok erőt ad a hazaiaknak. Ez történt a meccs elején, volt néhány szép dobás, csak négy asszisztunk volt, de nem jól járt a labda, ki is hagytunk pár tiszta dobást. Aztán a második félidőben ezekkel betaláltunk, ezért tudtuk egy picit hamarabb lezárni a meccset. Ugyanakkor a védekezésünk intenzitása és a nyomás, amit gyakoroltunk, hozták meg számunkra a győzelmet, aminek nagyon örülök, mert a fókusz és a koncentráció a fő célunk ezen a mérkőzésen 40 percen keresztül. Három nap múlva BL meccset játszunk, ahol mindent megteszünk majd. Oroszlánynak sok szerencsét kívánok a szezonban.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Alba Fehérvár 96-87 (25-27, 28-21, 31-14, 12-25)

Oliver Vidin : Kétségtelenül az egyik legjobb játékosunk ma este Lukács Norbi volt. A 26 pontja mellé kiosztott 5 gólpasszt és védekezésben is remekelt! Pont erre volt szükségünk tőle, különösen úgy, hogy Marcusra nem számíthattunk. A padról érkezők kiválón léptek be, mint Rudner Gabi is! Nagyszerű energiákkal. A második félidőben Pallai Tomi ugyanígy! Sztrahinja keményen védekezett Vojvoda Dávidon! Bár dobott róla 16 pontot, de ezek egyáltalán nem voltak könnyű pontok az Alba egyik legjobbjának! Igazán jól működött a csapat, 31 gólpasszt osztottunk ki. Volt egy pont, amikor arra vártunk, hogy legyen vége, és egyszerűen megálltunk játszani. Egy ilyen csapat ellen, aki mindenképp győzni akar, nem így kell befejeznünk a meccset. Ezzel együtt is, tanulunk belőle, a következő alkalommal meglátjuk, hogy sikerült. (újságírói kérdésre, miszerint mit lehet tudni Marcus Lewis sérüléséről): Még nem tudjuk meddig kell nélkülöznünk Marcust. Lehet egy hét, de akár egy hónap is. Attól függ, miként reagál a szervezete, mennyire gyorsan gyógyul ez a kényes sérülés. Mindenkinél más és más lehet. Amint azt mondja, hogy teljesen rendben van, pályára fog lépni. Ma este is játszhatott volna, de komoly fájdalmai voltak. Nem akarom, hogy egy játékosunk így vállalja a meccset. Ez még a szezon eleje-közepe, nem a döntő, semmi szükség rá, hogy komolyabb sérülést kockáztassunk. Más játékosainknak is vannak apróbb gondjai, de képesek különösebb nehézség nélkül játszani ezekkel a kisebb sérülésekkel. Nagyon nagy elismerés és dicséret jár nekik érte, mert erős, határozott jellemet, kiváló példát mutatnak. Ez nem csak a kosárlabdában, de az élet minden más területén értékes, igazi harcosok!

Alejandro Zubillaga : Mindenekelőtt gratulálunk az Olajnak! Negyven percen át tartották a figyelmüket, az intenzitásukat, ez volt a kulcs, nagyon fontos tényező a győzelmükben! Köszönjük a szurkolóinknak, hogy elkísértek bennünket és buzdítottak, nagyon kell a csapatunknak! Azt gondolom, az első félidőben sok pontot kaptunk az egy-egy elleni játékból és az Olaj jól dobta a hármasokat is. Ebben előre kellett lépnünk. A harmadik negyed aztán sajnos azt hozta, ami ilyenkor lenni szokott. Elvesztettük a meccs ritmusát, több oknál fogva is és nem tudtuk tartani a lépést a Szolnokkal. Nem leszünk képesek versenyben maradni, ha nem tartjuk meg a figyelmünket és butaságokat csinálunk. Ezen a ponton kérek elnézést, amikor is egyik játékosunk elrúgta a labdát, nem volt a sportszerű mozzanat! Dicséret illeti azokat a játékosokat, akik a negyedik negyedikben kitettek magukért, mint Kass Balázs vagy Krivacsevics Marko. Megmutatták, hogy összetartozunk és ugyanazokért a célokért küzdünk!

NKA Universitas Pécs – Egis Körmend 87-96 (16-24, 22-28, 26-15, 23-29)

Csirke Ferenc : Gratulálok a Körmendnek a győzelemhez, egyben köszönöm szurkolóinknak a buzdítást. Számomra teljesen érthetetlen, hogy az a csapat, amelyik a második félidőben ilyen energiával tud kaparni, miért kezd olyan puhán, fault nélkül, ahogy mi tettük. Háromszor jöttünk vissza a meccsbe mínusz tízről, utoljára fordítottunk is, de a hajrában higgadtabbak voltak a vendégek.

Forray Gábor : Gratulálok a játékosaimnak, és köszönöm a hozzáállásukat! Keményen beleálltak ebbe a meccsbe, amit jó volt látni. Szinte végig mi vezettünk, és jól mutatta csapatom tartását, hogy amikor a pécsiek fordítottak, megújultunk, higgadtak maradtunk, harcoltunk, és meg tudtuk nyerni ezt a meccset. Megnyertünk három negyedet, kilencvenhat pontot dobtunk annak a Pécsnek, amely jól védekezik, szóval megérdemeltük a sikert.

Zalakerámia ZTE KK – Pécsi VSK-VEOLIA 101-72 (21-21, 18-26, 27-8, 35-17)

Matthias Zollner : Eleve kemény meccsre számítottunk a PVSK ellen, főleg azután, hogy tudtuk: egyik játékosuk, Micovic kiesett. Biztosak voltunk benne, hogy az ellenfél így kettőzött erővel harcol. Ez látszott is az első félidőben, de a második játékrészben megmutattuk az igazi arcunkat, amiért gratulálok a fiúknak. A mélyebb rotációnk is segített ebben és szeretném itt kiemelni Seth LeDay-t. Nehéz helyzetben érkezett hozzánk, és sokszor a statisztika nem is mutatta meg, hogy milyen hasznos játékosunk. Ma viszont a statisztikában is megmutatkozott ez, köszönet jár neki az erőfeszítéséért, amit a csapat érdekében tesz.

Szrecsko Szekulovics : Gratulálok a ZTE csapatának, a minőség volt ma a különbség. Az első félidőben azt akartuk, hogy megmutassuk: meglepetést tudunk okozni, ami sikerült. A harmadik negyedtől viszont már hiányzott az erő, és az agresszív játék. A ZTE az egyik legjobb védekező csapat és támadásban is nagyon jó, ráadásul hazai pályán ez még jobban kijön náluk. Az elején még gyors kosarakkal sikerült jó helyzetben lennünk, de a folytatásban ez már nem jött össze.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha Zubillaga helyében lettem volna Smith-t azonnal bezavartam volna az öltözőbe,ez lett volna a helyes cselekedet.Évekkel ezelőtt a ZTE-nek volt egy horvát edzője,ő megtette a saját játékosával.Bár ő nem sportszerütlenkedett,csak nem fogadta meg az edzője elvárásait.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK