Kosárlabda
Alejandro Zubillaga: Hiszünk benne, hogy tudunk változtatni, és tanulni a mai meccs után
Edzői nyilatkozatok a szerdai mérkőzések után.
:
:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Arconic-Alba Fehérvár 82-70 (16-28, 21-21, 19-12, 26-9)
Milos Konakov : A félidőben, az öltözőben azt mondtam, ha nem követjük a tervet, amivel erre a mérkőzésre készültünk, és ha nyerni szeretnénk akkor követnünk kell az előzetesen eltervezett taktikánkat, Ez sikerült. Statisztikailag 30 pontot kaptunk eladott labdákból, gyors indításból és támadó lepattanókból. Ez változott ezen tudtunk cserélni, mivel a másodikban ez 0 volt. Jobban játszottunk elől es hatul is, a védekezés volt a kulcs, ott felvettük az intenzitást, amiből jött a ritmus támadásban is. Ilyen mérkőzést szeretnénk játszani a jövőben is. Köszönet a szurkolóinknak akik a -18-nál is hatalmas támogatást nyújtottak nekünk, ez a bizalom amit mar említettem múltkor is, sokat segít, abban, hogy nyerjünk. Mindent megteszünk, hogy megpróbáljunk nyerni de szombaton az első momentumtól így kell játszanunk, hogy sikerüljön.
Alejandro Zubillaga : Először gratulálnék a Falconak és köszönjük a szurkolóinknak, akik elkísértek ,és támogattak minket, nagyon jól kezdtük a mérkőzést ez két negyedig ki is tartott. Könnyű kosarakat szereztünk és ritmusból dobtunk, de utána valami megváltozott, a falco sokkal fizikálisabban játszott, és ilyen csapatok ellen sokkal nehezebb innen visszajönni, de természetesen mi is bajnokok szeretnénk lenni, ezért hiszünk benne, hogy tudunk változtatni, és tanulni a mai meccs után. Ez rám is vonatkozik. Jobban kell járatnunk labdát és bíznunk kell, hinnünk kell magunkban. Nagyon jó játékosaink vannak, és magabiztosak vagyunk, megyünk tovább és a célunk megnyerni a második mérkőzést.
Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend 91-78 (21-27, 20-17, 32-21, 18-19)
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a csapatnak, egy nehéz mérkőzésen jutottunk túl, amit sok hiba tarkított. Sokkal jobb csapatjátékra lesz szükségünk Körmenden és remélem, Smith sérülése nem komoly és pályára tud lépni szombaton. Ellenkező esetben nehéz dolgunk lesz.
Kocsis Tamás : Gratulálok a ZTE-nek, megérdemelt a győzelme. A meccs végén megsérült Smithnek jobbulást kívánunk, egy véltelen szituáció volt. Az első félidőben azt játszottuk, amit megbeszéltünk, a másodikban viszont nem. Volt néhány dobás is, ami kimaradt, ha ezek megvannak, szorosabb lehetett volna a végjáték. Ezeken kell változtatni, megyünk tovább, készülünk a szombati meccsre.
Naturtex-SZTE-Szedeák – Atomerőmű SE 95-74 (16-26, 30-16, 25-20, 24-12)
Nikola Lazics : Gratulálok a fiúknak! Rosszul kezdtünk, majd a második negyedben sokkal jobban védekeztünk, könnyű pontokat szereztünk gyors indításokból. A második félidőben kontrolláltuk az eredményt, és megérdemelten nyertünk, Köszönöm a szurkolók segítségét! Szeretnénk nyerni az utolsó hazai meccsünkön is.
Csirke Ferenc : Gratulálok a Szegednek! Jól kezdtük a meccset, extrán dobtunk, nem is tudom, mikor dobtunk így az első negyedben, a Szeged pedig rosszul kezdett. Később a Szeged elkezdte szedni a támadólepattanót, amiben a legjobb volt az alapszakaszban, 16 pontot kaptunk támadólepattanók után az első félidőben. Nem ledomináltak minket, hanem a guruló labdákat összeszedte ellenfelünk, így pedig fájóbb, mert ezeket a labdákat össze kell szedni, bármekkorák vagyunk. Atkinson is megsérült, a második félidőre elfogytunk fizikálisan, a Szeged pedig elkezdett extrán dobni, a támadólepattanók és ez okozták együtt a nagyobb különbséget. Az utolsó hazai meccsünket szeretnénk megnyerni az Oroszlány ellen, remélem, legalább a mai játékosok közül mindenki egészséges lesz.
MVM-OSE Lions – Budapesti Honvéd SE 81-63 (19-19, 21-15, 27-13, 14-16)
Simon Petrov : Ismét egy csodálatos este volt, szeretném megköszönni a szurkolóknak elsősorban. Nagyon örülök, hogy ilyen jó teljesítménnyel tudtunk játszani az utolsó hazai mérkőzésen. Nagyra értékeljük a támogatásukat, egész szezonban hangos volt a csarnok, sok energiát kaptunk tőlük, hogy sikeresen zárhassuk a mérkőzéseket.
Baksa Szabolcs : Először is gratulálok az Oroszlánynak, teljesen megérdemelten nyertek ma. Nagyon a szakmázásba nem mennék bele, azt gondolom, hogy nagyon kevés pontot dobtunk, egyszerűen nem tudtunk betalálni sem kintről, sem ziccerekből. Az Oroszlány forgatta a teljes keretét és azt gondolom, hogy ma minden statisztikai mutatóban fölénk nőttek, teljesen megérdemelt a győzelem. A fiataloknak gratulálok nálunk, ügyesek voltak, jól szálltak be, agresszívak voltak és próbálták megmutatni magukat, ez mindenképpen pozitívum. Viszont, „minden út Rómába vezet” tehát otthon fontos, illetve tulajdonképpen a bent maradásért játszunk szombaton, úgyhogy ezt a mérkőzést fogjuk fel úgy, hogy erre készültünk fel vele, ebből tanulunk és szombaton pedig győzünk otthon.
Kometa Kaposvári KK – HÜBNER Nyíregyháza BS 75-80 (18-18, 23-16, 16-21, 18-25)
Szőke Balázs : Gratulálok a Nyíregyházának! A mérkőzés nagy részében mi vezettünk, de a végén kell megnyerni a meccset. A végére talán egy kicsit elfogyott a lendületünk, elfáradtunk, s ennek a számlájára írható az is, hogy a második félidőben kevesebb pontot dobtunk. Krnjajski Borisz nagyon hiányzott az egyes posztról, ráadásul Halmai Dánielnek faultgondjai voltak, ezért Puska Bence játszott irányítót. Neki jól ment az első játékrészben, de sajnos kikerült a komfortzónájából. Mindenáron nyerni akartunk, sajnos nem sikerült, de a találkozó elérte a célját, hiszen a fiatalok sok percet kaptak, s mindegyikük hozzá tudott tenni a játékhoz.
Darko Radulovics: : Tudtuk, hogy ez az utolsó lehetőségünk, hogy megragadjuk a végső esélyt. Nagyon nehéz ilyen teher alatt játszani, s emiatt több hiba is csúszott a játékunkba. A kispadról azonban új energia érkezett. A győzelmet a második félidei védekezésünknek köszönhettük, az elsőben ugyanis nem voltunk elég agresszívak, s sokszor nem a legjobb megoldásokat választottuk. A következő találkozónk nagyon fontos lesz, hazai pályán a Budapest Honvédot fogadjuk.
Somogyi önző és eredménytelen második félidei játéka segítette a falcót!!
Én csak azt szeretném kérni, hogy a Vojvodát ne szidjuk!!! Szerintem nem érdemelte ki főleg, hogy a válogatott meccseken meg neki (is) szorítunk! Hajrá Falco!
Én részemről a nézőtéren senkit sem szoktam szidni, csak nem tapsolom meg. Viszont megértek másokat is, akik nem így tesznek, ha ok van rá.
Marginális a dolog, de tirpák csodaedző az vízionálja, hogy hazai pályán fogadják a Honvédot ?
Korrekt nyilatkozatok mind Milos mind Zubillaga részéről.
Konakov vs Zubillaga? Simon Balázsék csináltak egy szuper csapatot, és azt gondolták, hogy majd Vojvodáék megoldják a többit…Porsche pilóta nélkül!
Milos Konakov mentálisan kiemelkedő csapatot épített,ez lehet egy nagy előnyünk…
Én eddig ezt a 7-0t Brown kiesésével legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Tavaly miatt tényleg nem győzök elégszer bocsánatot kérni Milostól, mikor ott inkább Sziliék lógtak ki a sorból. Pedig irtam az idei vízválasztó, de erre azért én se számítottam. Az idei mentálisan, csapatszempontból még nagyobb kohézióval, összetartással operál, mint a tavalyi..Ha lehet ilyent mondani, pedig őket is imádtam. Védekezésben is erősebbnek érzem az idei társaságot,talán támadás ami gyengébb. De azzal még senki sem nyert bajnokságot.
Én Barac-csal vagyok így, akivel sokan már nem hosszabbítottak volna, hogy csinál ugyan hibákat is, néha még hajmersztő dolgokat is, de sokszor nagyon kell a harcossága és egy kicsit talán még Pot-ra is igaz mindez. Mert ők nem omlottak össze 18 pontos hátránynál sem, amit pedig elég reménytelen játékkal sikerült összehozni, nem csak úgy jött.
Cowels-t meg nem győzöm elégszer kiemelni, mert szépen csendben dobogatta a triplát, helyzet nélküli kettest, stb. amikor még sehol sem voltunk. Nélküle és természetesen Perl nélkül tegnap fújhattuk volna ezt a “nem összeomlást” is.
Mentálisan ilyen erős csapatunk nem mostanában volt. Jó mondjuk a szolnoki 5. meccses győzelem se volt semmi.
Barac pedig kimondottan az a fajta, aki akkor lép elő amikor nagyon kell.
Szolnok elleni 4. meccs, Deac elleni kupadöntő, tavaly Körmenden és most.
Annyira látszott tegnap rajz az elszántság, meg ahogy Mattel tépkedték le a pattanókat.
Igazi iparos, és mennyivel többet ért mint néhány sztár az Albánál.
Neked kurva nagy Alba-fóbiád van, kezelésre nem akarsz eljárni?
Én kifejezetten jól szórakozom rajta. 😀
Teljesen egyetértek veled.Milos kilépett a mesterei árnyékából,fizikálisan és mentálisan is jól menedzseli a csapatot.Pl Bene az elején csak rontott,kapkodott,idegesen játszott.Milos esélyt adott neki, hogy felvegye a ritmust és jól tette.Bene élt a lehetőséggel, főleg védőoldalon volt nagyon jó.
Így van, ahogy második félidővel vele nyitottunk,és kapaszkodtunk fel (főleg az ő védőmunkájával) jó volt nézni. Más lehet ültette volna, hiszen akkor már nem volt kötelező ifi szabály. Barac pedig odatette magát, mint minden döntőre, elején miatta tudtuk tartani magunkat valamennyire, Cowelssel is egyetértek. Talán a mentális előny nálunk lesz szombaton, meg kell ragadnunk.
Végre, végre kezdi más is látni, amit lassan két éve szajkózunk. Beni, Szili, Gyurci mind kiemelkedő játékosok, de látványos volt, ahogy időnként bomlasztottak. Beni bekóstolta Gaspert is, Milost is. Jó képességű játékos(ok), de hatalmas az egó. És igen, ha Beni itt nincs, akkor mást erősít (bááááár lehet, hogy máshol nem tudna annyira kibontakozni, mint itt, ahol mindent megkapott….), de ennek a csapatnak most a mentális erősség mellett az egysége az, ami kiemelkedő. És Zozó gyönyörűen felnőtt a csapatkapitányi feladathoz. Csatlakozom Pbaskhoz, ez a csapat rendkívül szerethető, ahogy az előző is az volt, de a mostani más. És csatlakozom Jonhoz is:… Olvass tovább »
Én azért ennyire nem szólnám le az előző csapatot. Beni biztos, hogy bekóstolta Milost, de a végén csak megnyertük a bajnokságot és ő is tökéletesen tette a dolgát. Ha olyan óriási ellentétek lettek volna, akkor ez szerintem biztosan nem történik meg. Én Sziliről egyáltalán nem gondolom, hogy annyira bomlasztott volna, amikor többen nem játszhattak a covid miatt a BL meccsen, akkor is az élre állt, de működött a csapat (és Milossal a kommunikáció is) rendesen. Gyuri meg tudtommal egyáltalán nem ilyen személyiség. És ehhez az egészhez nyilván hozzájött az is, hogy Milos még előtte nem bizonyított. Szerintem adott esetben pl.… Olvass tovább »
In Milos we trust?
Ha nem lenne a szarlapátoló Star Bucks ☕ (:D) Simon és Balassy duó, esküszöm még szimpatikus is lenne az Alba. Jól védekeztek tegnap, első félidőben, sztárallűrök nélkül (Somogyi mutogatását ne vegyük ide, bizonyitani akart), ugy dobták a triplát mint a GSW jobb idejében, illetve a spanyol nagyon szimpatikus és tiszteletre méltó edző. Tiszteletem, és le a kalappal felé.
Valóban, más ügyvezetéssel, Vojvoda és Somogyi nélkül – meg főleg ha ez nem az Alba lenne – akkor egy szimpatikus csapat lenne. 🙂
Vojával nincs baj, néha teátrálisan rájátszik egy-egy faultra, de szinte minden játékosnál megvan ez, nálunk is.
Én sem szimpatizálok az Albával (covid éra, Dávid Kornél – Lóránt Petivel való bánásmód, szegényebb gyerkőcöknek kosárcipö megtiltása tőle, kis Iván leszopatása egy szezonra, stb stb) de erről aligha tehet a szurkolótáboruk, főleg az edző. Az elismerésem inkább nekik szólt, nem annak a belterjes fertőnek.
Amit az edzőjükből eddig láttam – ilyen rövid idő után még lehet hogy kicsit korai a teljes vélemény – az mindenképpen korrekt, szimpatikus.
A klub…hát nekem kicsit régebbre nyúlik vissza az ellenszenv, mint a covid, vagy ilyesmi. Úgy 25+ évre. De a szezon eleji dolgok is elegendőek.
Nem is voltatok még 25+ éve…
92 ota A csoportosok vagyunk egyhuzamban.
Cirka 31 év.
99-ben meg már ezüstérmet szereztünk.
“Nem is voltatok még 25+ éve”
Te számolni nem tudsz, vagy 16 éves vagy és lusta visszaolvasni a magyar kosárlabda történelmét?
Jimmy-t senki nem érti mit keres még az Alba/kosár-kézi élén. Papíros bűnöző, biztos valaki nerenc a kisbarátja. Dehogy Cserpa is asszisztál ehhez, vagy nem is értem…fejlettebb demokráciákban ezek a rács mögött ülnének, bár Berlusconi is sokáig húzta a Milánnál.
Simon meg tőlem lehet maga a sátán is, ha jó csapatot rak össze. Sokaknak meg Gyuri bácsi nem tetszik, nekem sem ahogy ott majomkodik a kispadotokon. De pont leszarom, csak ne ott kapjon stroke-ot. Nekem nem ezektől szimpi egy csapat vagy nem, hanem amit lerak az asztalra.