Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Alba Fehérvár – Zalakerámia ZTE KK

Forray Gábor: Egyedül nem megy.

Alba Fehérvár - Zalakerámia ZTE KK

Bajnokság, 15. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, szerda, 17:00
V.: Győrffy P. A., Ádám J., dr. Mészáros B.

Alba: Vojvoda - Curry - Lukács - Davis - Ahmad.

ZTE: Duren - Delas - Bonifert - Vuko - Glenn.

A ZTE kezd kilábalni a gödörből, hiszen az elmúlt két találkozóját is megnyerte, míg az Alba egy nehéz sorozat után, hazai pályán javíthat a Szolnok elleni vereség után.

Forray Gábor, az Alba Fehérvár vezetőedzője: A ZTE látogat el hozzánk, amely edzőváltáson esett át és ahogyan lenni szokott, ez abszolút pozitívan hatott a csapatra. Látható volt ez a játékosokon is, hiszen felszabadultan játszottak az elmúlt mérkőzéseken, és a pozitív változást bizonyítja az elmúlt két győztes mérkőzés is. Szerintem nagyon jó hangulatban fognak hozzánk érkezni. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen most már egy ötödik légióst is igazoltak, akit ismernek és játékban van, hiszen ebben a bajnokságban játszott. Egy igazi scorer, nem véletlenül vezeti a bajnokságban a pontlistát – Donovan Treveon Donaldson – mellette van még Tyreek Duren, aki szintén egy nagyszerű képességű játékos. Nem szabad megfeledkezni Ante Delasról sem, akivel most már a ZTE külső sora rendben van. A magyar magban is ott van még Simon Kristóf és a fiatal szabályba beletartozó Bonifert Bendegúz és Plézer Gábor is, akik nagyon jó teljesítményt nyújtanak. A magas sort erősíti Szabó Zsolt, aki régi önmagát idézte az utolsó mérkőzésen és azt gondolom, hogy ő az egyik kulcsjátékos, hiszen ha nem figyelnek eléggé rá, akkor Szabó ezt kihasználja és kintről büntet, de a palánk alatt is tud játszani hamis ötösben, amikor az amerikai center pihen és két négyessel játszanak. A mérkőzés során erre oda kell majd figyelnünk. Az amerikai légiósuk Glenn, aki stabilan lepattanózik és magabiztosan fejezi be a közeli, palánk alatti szituációkat. A horvát légiósuk Vuko, egy tapasztalt, iskolázott játékos, aki kintről és palánk alatt is veszélyes. Az új edző Heinrich Róbert – nem alakította teljesen át a játékot – maximum ami látható változás az a védekezésben van, ami szerintem jobban passzol a ZTE-hez. Gratulálni szeretnék neki, hogy két győztes mérkőzéssel indult, de reméljük ez nem fog ellenünk folytatódni. Nagy tisztelője vagyok Heinrich Róbertnek, hiszen mikor gyerek voltam, rengeteg mérkőzését láttam a Budapesti Honvédban, amikor is abban az időben a magyar kosárlabda egyik legjobb játékosa volt. Nem véletlenül nyerte el egymás után négyszer is az év játékosa díjat, és szerintem egy igazai legenda ül a ZTE kispadján. Nagyon tisztelem; mint játékos és mint edző is. Ebben a hónapban ez a mérkőzésünk már a hatodik lesz közel négy hét alatt, ezért mondhatom, hogy benne vagyunk a sűrűjében. Frank Turner már pályára léphetett a múltkori mérkőzésen is, de még nem volt teljesen jó ritmusban, ez érthető. A legutóbbi mérkőzésen is sokáig uraltuk a játékot, de meggyőződésem az, hogy magunk butasága miatt veszítettük el a mérkőzést, igyekeztünk ezt megbeszélni, kijavítani. Úgy gondolom, hogy intelligens és tapasztalt játékosaim vannak és meggyőződésem az, hogy ők is tudják, ahogyan Kern András és Garas Dezső énekelte – „Egyedül nem megy” – mivel a kosárlabda egy csapatsport, viszont az is igaz, hogy kritikus pillanatokban az egyéni kvalitások eldönthetik egyes mérkőzések kimenetelét, ezért ezeket egyensúlyban kell tartani. A rendelkezésre álló napokban ezeken a szituációkon dolgoztunk és regenerálódni próbáltunk minél jobban. Kemény mérkőzésre számítok, de mindenképp győzelmet várok holnap.

Heinrich Róbert, a Zalakerámia ZTE KK edzője: Az Alba egy nagyon jól szervezett, összerakott csapat, akik egy nagyon komoly játékerőt képviselnek. A játékosaik komoly egyéni tudást képviselnek és mindenkinek megvan a szerepe, hogy mit kell tennie. Számunkra ez egy eléggé nehéz mérkőzés lesz. Szerencsére továbbra sincs sérült játékosunk, így mindenkire számíthatok holnap. Mint minden győzelemnek, úgy a PVSK elleni sikernek is nagyon örültünk, annak ellenére, hogy fáradtabbak voltak a pécsiek, és Budimir is csak minimális időt tudott tölteni a pályán. Nagyon jó volt, hogy felszabadult játékkal tudtunk nyerni a mérkőzésen, ami a csapatnak nagyon jót tett.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés