Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Alba Fehérvár – OSE Lions

Nagy küzdelemre számít mindkét edző.

Alba Fehérvár - OSE Lions

Bajnokság, 18. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, szombat, 17:00
V.: Benczur T., Török R., Boros T.

Alba: Vojvoda - Turner - Curry - Davis - Omeneka.

OSE: Abell - Anderson - Kucsora - Morgan - Hayes.

A bajnokság következő fordulójában csap össze, az Alba Fehérvár és az OSE Lions csapata. A fehérváriak egy kemény kimenetelű mérkőzést húztak be a KTE ellen, az oroszlányiak pedig a Szeged ellen tudtak nyerni egy bravúros meccsen.

Forray Gábor, az Alba Fehérvár vezetőedzője: A következő mérkőzés során hazai pályán fogadjuk az Oroszlány csapatát, akik nagyon fizikális csapat és hosszú rotációval dolgoznak. A legnagyobb erősségük az atletikusságuk és nagyon jól használják fizikumukat, mind a támadások során, mind a védekezésekben. Védekezésük rendkívül agresszív, rendszeresen ütköznek és sokat váltanak. Gyakorlatilag mérkőzéseken belül tudnak játszani alacsony és magas szerkezetben is. Ezeket a szerkezeteket a mérkőzés során gyakran váltogatják. Nekünk nagyon fel kell készülnünk és okosan játszanunk ez ellen, és azokat a mozgásokat, amiket erre begyakoroltunk, precízen kell majd végig játszanunk. A kemény kontaktokat a meccs során el kell viselnünk; és a lepattanókra nagyon figyelnünk kell, mert jól szedik a támadólepattanókat és rendkívül sok kosarat szereznek második szándékból. A védő lepattanót is jól szedik, a megszerzett labdák után villámgyorsan rendeződnek át támadásba, nagyon erősek tranzíció játékban, éppen ezért a másik fontos dolog a lepattanók kontrollálásán kívül az lesz, hogy hogyan tudunk majd visszarendeződni és megállítani az első számú tranzíciós kosaraikat, hogy tudjuk limitálni a gyorsindítás utáni gólokat. Felállt védelem ellen is tudnak játszani, kifejezetten erősségük az alsó posztos játék, mely során nem csak a centereiket használják, hanem a mezőnyembereiket is játszatják alsó poszton. Mint például Morgant, aki bevethető hármas, illetve négyes poszton egyaránt; erre is kiemelten kell készülnünk. A centereiket elzárás után nagyon jól hozzák helyzetbe alsó poszton és ezekre megint csak kiemelten kell figyelnünk. A csapat minden tagja megy a támadólepattanóért, ezért nálunk nem elegendő a magasainknak menni, hanem a kicsiknek is menni kell a lecsorgókért. A csapatuk gerince több éve már együtt játszik, hiszen a két légiósuk közül az egyik Remy Abell, aki meggyőződésem, hogy a kulcsembere és legfontosabb láncszeme ennek az Oroszlánynak. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon szép csapatjátékot játszanak és az edzőjük nagyon sok cserével dolgozik, de én akkor is azt mondom, hogy a csapat lelke Abell. Mellette Hayes is kiemelkedő, aki már tavaly is ott volt a keretben. A magyar magjuk állandó egy kivétellel; Bíró Olivér tapasztalt magyar. Tehát a csapat gerince az évek óta együtt játszik, jól ismerik Krasovec edző szisztémáját. A három új amerikai légiósuk pedig nagyon jól illeszkedik ebbe a rendszerbe. Egy komplett csapatról beszélünk, akik általában tíz vagy akár tizenegyes rotációval is képesek játszani, így az OSE képes tartani ugyanazt a szintet 40 percen keresztül, úgyhogy nagyon nagy figyelemre és koncentrációra lesz szükségünk. Szemünk előtt egy cél lebeg, hogy megnyerjük a mérkőzést bárki is lesz az ellenfél, most sem lesz másképp. A legutóbbi győzelmünk jót tett a számunkra és úgy gondolom, amilyen kemény brusztolós mérkőzésen vagyunk túl, ugyanolyan előtt állunk most is, mivel bármilyen topcsapattal játszottak idén, mindenkit kemény küzdelemre késztettek, ha ki is kaptak, akkor is csak pár ponttal. A csapatunkban rendelkezésre álló játékosok mindent meg fognak tenni azért, hogy holnap győztesen hagyjuk el a pályát és ezzel megszerezzük a kilencedik győzelmünket.

Sebastjan Krasovec, az OSE Lions vezetőedzője: Az Alba a bajnokság egyik legerősebb csapata. A keretüket alkotó játékosok nagyon jók, tapasztalak, így biztos vagyok benne, hogy problémát fognak okozni nekünk. Nagy terveik vannak a szezon során, épp ezért mondhatom, hogy az egyik legkeményebb mérkőzés előtt állunk. Sajnos pár kisebb sérüléssel küzdünk, de remélem mindenki vállalni tudja holnap a játékot.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
KísértethopehelyPbaskredmillersopronfan Recent comment authors
hopehely
Olvasó

Forray nyilatkozatai precízek, tárgyilagosak, korrektek…a csapata viszont borzasztó gyenge formában van!
A nyilatkozatokért jár a dicséret, a csapatán bőven van mit javítani!

Kísértet
Vendég
Kísértet

Huhh, hát nekem eme esszé után kettő dolog jutott eszembe.
1. Az OSE hogy a francia kapott ki eddig bárkitől? Hisz hihetetlen erős csapat minden porcikájábanban.
2. Fofo mágus e szövege előre megírt és csak a konkrét csapatnevet valamint a játékosok neveit kell cserélni.

Zsarkov
Olvasó

Közhelyes, hektikus szófosás…

sopronfan
Vendég
sopronfan

Te komolyan végig olvastad?

redmiller
Olvasó

Az neki hosszú… ??

Pbask
Olvasó

Red ne égesd már magad.
Fofónak is kellemetlen ez a vergődés,ha kell megvédi magát,rájöttem semmi köze hozzád,de miattad lesz mások szemében unszimpatikus.
Keress más crusht,mert a fél fórum rajtad röhög.
Komolyan.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés