Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák
Bajnokság, 8. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, szombat, 17:00
V.: Földházi T., Cziffra Cs., Minár L.
Alba: Vojvoda - Curry - Lukács - Davis - Ahmad.
Szeged: Kerpel-Fronius G. - Govens - Brown - Dzseletovics - Dickey.
A bajnokság 8. fordulójában elmarad, szombaton pótolják az Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák mérkőzést. A hazaiak egy szoros mérkőzésen vesztettek a Körmend ellen, míg a vendégek zsinórban a hatodik győzelmüket szerezték meg, Sopronban nyertek.
Forray Gábor, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Munkával telt az újév is, hiszen az év utolsó és első napján is edzettünk. Most hétvégén zárul le az a négy hetes ciklus, ami alatt tíz mérkőzést játszunk és azt gondolom, hogy ez egy nagyon kemény sorozat, melyben voltak olyan momentumok, amikor kicsit fásultabban mozgott a társaság, ami ilyen terhelés során előfordulhat. A rendelkezésünkre álló idő alatt a játékosok frissítésével foglalkoztunk, fizikálisan és mentálisan is. Kifejezetten jó formában lévő Szeged látogat el hozzánk és iszonyatosan kemény mérkőzésre számítok. Ha pár évvel ezelőtt mondjuk az év első mérkőzésén a Szeged jönne Fehérvárra, akkor azt mondanám egy nagyon jó kis felvezető meccs lenne, de ebben a szezonban ez nem így van, mivel már tíz győzelemél járnak, a legutóbbi mérkőzésén egy nagyon erős hazai pályán; Sopronban tudtak nyerni nyerni, ami szintén bizonyítja, hogy mennyire jó formában vannak, a teljesítményük miatt minden elismerésem a klubnak, mivel nagyon jó csapatot raktak össze. Fontos, hogy bármilyen formában is van a Szeged, nekünk nem lehet más célunk, mint a győzelem. Nehéz dolgunk lesz, hiszen a Szeged egy nagyon kreatív csapat. Govens az esze a csapatnak és gyakorlatilag a mérkőzésen szabad kezet kap, amellyel nagyon jól tud élni, mert ha kell, akkor tud közel harminc pontot dobni, viszont ha arra van szükség, akkor passzol. Úgy gondolom, ha az ő pontjait sikerül valamilyen szinten limitálni, akkor lehet esélyünk a győzelemre, mellette még nagyszerűen játszik Dzseletovics, aki négyes-ötös poszton dolgozik és iszonyatosan veszélyes kintről is és bentről is, valamint nagyon jól olvassa a szituációkat. Azért nehéz annyira a Szeged ellen védekezni – annak ellenére, hogy nem olyan bő a repertoárjuk – mert amit alkalmaznak azt nagyon jól csinálják. Nagyon jól olvassák a védőjátékosok helyezkedését és ennek megfelelően passzolnak, vagy akár egyéni megoldásokkal bontják a védelmet, nagyon jól improvizálnak és a kosárlabdának ennek az elemében Dzseletovics és Govens is nagyon magas kosárlabda IQ-val rendelkezik. Furcsa, hogy olyan ötöst alkalmaznak, aki testalkata alapján inkább négyes játékos nem pedig egy klasszikus brusztolós ötös, hanem egy igazi atléta, aki iszonyatosan jó lepattanózó és nagyon jól futja a tranzíciókat, megy a támadó lepattanókért is, mellette nagyon ügyes a labdával is. A negyedik légiósuk Brown, aki nagyon megbízhatóan jól dob kintről, ő egy nagyon jó választás volt, mivel betörései is veszélyesek és ő is megy a lepattanókért. A magyarok is rendszeresen jól szállnak be a mérkőzésekbe és nagyon jól teljesítenek, mint például Keller Iván – akiről elmondhatjuk, hogy egymaga végezte ki a Körmendet – de a két Kerpel testvér vagy Olasz Ádám is sokat hozzátesznek, illetve a fiatal szabályba tartozó Mayer is, szóval azt gondolom, hogy nagyon jó kémiával rendelkezik a Szeged. Sok az egyéni megvillanás, de sokszor csapatként játszanak és egymásért küzdenek, úgyhogy nagyon nehéz feladatunk lesz, de nyernünk kell mindenképpen. Az lesz a kulcs, hogy tudunk majd egy az egyben védekezni és fontos a lepattanók megszerzése, főleg hogy a legutóbbi mérkőzésen a Körmend ellen ezzel eléggé meggyűlt a bajunk, úgyhogy ezt limitálnunk kell. Ami még probléma volt, hogy Körmenden tíz eladott labdánk volt, míg Kecskeméten ahol nyertünk; összesen hat, amiből a második félidőben csak egy volt. Ezekre a dolgokra oda kell figyelni.
Szrecsko Szekulovics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: A Falco és a Szolnok mellet az Alba az egyik legerősebb csapat a bajnokságban. Körmenden nem sikerült nyerniük, de az is biztos, hogy most még jobban fognak hajtani ellenünk. Egy jó mérkőzést próbálunk majd holnap játszani. Egy kicsit fáradtak vagyunk, mivel sűrű volt a program és itt volt egy hosszú kimerítőnek mondható soproni utazás is, de idén ilyen a bajnokság és próbálunk minél jobban teljesíteni. A győzelemhez a kulcs megint a védekezés lesz, főleg, hogy egy nagyon jó támadósorral rendelkező csapatról van szó, amit olyan játékosok alkotnak, mint a legjobb magyar játékos, Vojvoda Dávid, mellette ügyes, erős légiósok vannak. Szerencsére mindenki egészséges nálunk.


Hajrá Szeged!
M4 adja! Azért ez már valami!
Hajrá!!!
Mi ez nagy benyalás a Szegednek?
Hát, hogy pl. O.Á sokat hozzá tud tenni a Szeged játékához, az barokkos túlzás. Szrecskónak van egy igen jó kezdője (ő meg amúgy sem szeret sokat cserélni). Idén nekik sikerült jól a légiósbeszerzés, néhány éve pl. a Berénynek “Majdnemhogy” ennyi ma a magyar kosárlabda…
“… Furcsa, hogy olyan ötöst alkalmaznak, aki testalkata alapján inkább négyes játékos nem pedig egy klasszikus brusztolós ötös, hanem egy igazi atléta, aki iszonyatosan jó lepattanózó és nagyon jól futja a tranzíciókat, megy a támadó lepattanókért is, mellette nagyon ügyes a labdával is…” Ha edző lennék, én a hagyományos 1-es és 2-es poszt mellé három 4-es játékost szerződtetnék. Cakarun 5-öst játszik, de valójában 4-es, mint ahogy három éve a nálunk 3-as poszton szereplő Ford is a testalkata alapján inkább 4-es volt… a legtöbb lepattanót ő szedte, pedig 3-ast játszott. Magas posztokon a Ford-Subotic-Cakarun trió itthon verhetetlen lenne… De egyébként a… Olvass tovább »
Ha Govenst és Kellert is magasztalod, miért is kerültek lapátra…?
Fofo, az elméleti elemzéseid, játékosok, játékstilusok értékelése terén doktorit érdemelsz.
De ezeket mikor fogja követni a csapat játéka? Ha mindenkiről tudsz, tudtok mindent, nem lehet meglepetés agy csapat játéka.
Nem az a baj, hogy képtelenek vagytok sokszor az elméletet megvalostani… Kevesebb eladott labda, jobb koncentráció, több mozgás…
Nekem úgy tünik kisebb csapatok ellen nagyon jól müködik a csapatjáték,de azonos kvalitású csapatok ellen sok játékos csak magában bízik és mindent egyedül akar megoldani,amiből eszetlenség kerekedik rendszerint.