Abban a tudatban léphet pályára a FIBA Europe Cup zárófordulójában az Alba Fehérvár, hogy az Ironi Ness Ziona elleni mérkőzés eredményétől függetlenül továbbjut csoportjából. Minden csoportból az első két helyezett biztosan kvalifikál a legjobb 16 közé, ám a FIBA döntése alapján a három legjobb csoport-harmadik is továbbjut. Az már biztos, hogy az egyik ilyen csapat az Alba csoportjából fog kikerülni, így legrosszabb esetben is a harmadik helyen továbblépnek a fehérváriak. A J-jelű négyesben mindössze annyi biztos, hogy a Lukoil Levszki végez az utolsó helyen, ám az Alba, Ironi, Balkán hármas sorsa még sokféleképpen alakulhat.
Jesús Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Mivel eldőlt, hogy biztosan továbbjutunk, így nincsen már tényleges tétje a mérkőzésnek. Ettől függetlenül szeretnénk felhasználni ezt a találkozót arra, hogy megvalósítsuk egy erős ellenfél ellen, amiket az edzéseken gyakoroltunk. Szeretném, ha tovább tudna javulni a játékunk az elmúlt hetekhez képest. Biztos vagyok benne, hogy az ellenfelünk sem fogja félvállról venni a meccset, ezért pontosan kell végrehajtanunk a begyakoroltakat. Elsősorban védekezésben várok javulást, mert a hétvégi bajnokin, Budapesten elfogadható volt a támadójátékunk, ám a védő oldalon még bőven akad javítanivaló. Az első találkozón, Izraelben minden tekintetben nagyon jól játszottunk. A támadó- és védőjátékunk is rendben volt, de akkor az Ironi kerete nem volt komplett. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez most ebből a szempontból más lesz, de nyerni szeretnénk. Mindenkinek a játékára számíthatok.
| A J-csoport állása | |||||
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Balkan BC | 5 | 3 | 2 | 0,800 |
| 2. | Alba Fehérvár | 5 | 3 | 2 | 0,800 |
| 3. | Ironi Ness Ziona | 5 | 3 | 2 | 0,800 |
| 4. | Lukoil Levszki | 5 | 1 | 4 | 0,600 |
Kiemelt kép: fiba.basketball





Tehát egy szerdai győzelemmel akár az Olaj is tovább juthat.