
Alba Fehérvár - Egis Körmend
Bajnokság, 9. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, szombat, 18:00
V.: Győrffy P., Frányó P., Török R. (Fekete L.)
Fehérvár: Stark - Vojvoda - Lukács - Szabó - Steele.
Körmend: Stokes - Takács - White - Szavics - Garett.
A 9. forduló egyik rangadóját az Alba Fehérvár és az Egis Körmend csapata játssza. Mindkét gárda győztes mérkőzésből érkezik, a fehérváriak a Sopront, míg a körmendiek a Pécset verték.
Dejan Mihevc, Alba Fehérvár: Az elmúlt kicsivel több, mint két hétben nagyon jól megy a felkészülésünk, ezt a legutóbbi találkozón már meg is tudtuk mutatni. Sokkal jobban teljesítettünk a pálya mindkét oldalán, a legfontosabb dolog az volt, hogy csapatként játszottunk jól. Ugyanez lesz a célunk a Körmend ellen is. Tudjuk, hogy egy nagyon kemény ellenféllel állunk szemben. Jó kosárlabdát játszanak, nagyon agresszívak, jól futnak és remek edző irányítja őket. Az erősebb csapatok ellen remekül játszanak, megverték a Debrecent és a Falcót is szoros mérkőzésre késztették. Biztos, hogy 100%-ban kell majd fókuszálnunk és egy másodpercre sem engedhetünk ki a 40 perc alatt. Sérültünk nincs, de van, aki betegséggel küszködött a héten. Mulalics biztosan nem lép pályára, a többiekre a reményeim szerint számíthatok majd.
Antonisz Konsztantinidesz, Egis Körmend: Egy nagyon kemény találkozóra számítok. Az Alba-Körmend mérkőzések mindig izgalmasak, nagyon érdekesek és nehezek mindkét fél számára. Egy minőségi csapat ellen lépünk pályára, kiváló magyar játékosokkal. Tudjuk, hogy ez számukra milyen fontos meccs lesz, de ugyanakkor ránk ez még jobban igaz. Megpróbáltunk mentálisan és taktikailag is a lehető legjobban felkészülni. Azért utazunk, hogy megpróbáljunk egy újabb idegenbeli meccset megnyerni. Van pár problémánk, majd az utolsó pillanatban dől el, hogy ki tud pályára lépni és ki nem.

Sajnos ezen az egylabdás meccsen is egyértelmű volt, hogy a Körmend kispadja nagyon rövid és páran sérüléssel bajlódtak. Az Alba csak ezért tudott nyerni!
Javítani kellene a kezdés időpontját !(vagy változott és nem lesz tv közvetítés ?)
Az m4 sporton 18:45 szerepel kezdésként !
m4sport.hu….
Akár milyen furcsán hangzik, de ez kötelező győzelem kell hogy legyen! Nincs mese Be kell húzni, kész passz punktum! Láthatóan nagy az összhang a director és az aerobic edző közt, a posztok szerint jól érzik magukat, boldogok! De most már jó lenne ha mi szurkolók is boldogok lehetnénk! Minket a győzelem tesz boldoggá.
Hajrá ALBA!
Amúgy a Ferenc miért nem kezdő?
Legalább lesz mire fogni az Albának, ha vereség lesz a vége. Mulalic hiányát nem tudom, hogy fogják feldolgozni…