Alba Fehérvár - DEAC
Bajnokság, 9. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, szombat, 14:30
V.: Papp P., Tóth C., Frányó P. (Bogárdi J.)
Alba: Ljubicsics - Govens - Guyton - Csupkovics - Molnár.
DEAC: Moody - Manigat - Borisov - Harrison - Tóth Á.
A négybe igyekvő, jelenleg nyolcadik Alba Fehérvár látja vendégül az 5-3-mal álló DEAC csapatát a 9. forduló egyik rangadóján. Szakértőnk szerint amelyik csapat itt győzni tud, nagy lépést tesz a céljai elérése felé.
Jesús Ramirez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Komolyan készültünk, ugyanúgy, ahogy eddig. Fontos, hogy legyen egy megbízható védekezésünk, ezen dolgoztunk. A Debrecennek nagyon jó, kigyensúlyozott játékosai vannak, gondolok itt Manigatra, vagy Borisovra. Előbbinél oda kell figyelnünk a küldő dobásaira és a jó védekezésére, utóbbinál pedig a remek egy-egyekre, a rutinos játékára. És akkor nem is beszéltünk még Tóth Ádámról, aki a festékben nagyon nagy hatással bír. Moody is egy remek irányító, szóval a Debrecen egy veszélyes csapat. A legutóbbi mérkőzésükön is bizonyították, hogy kézben tudják tartani a meccseket. Még nem tudom, hogy Luka Markovics tudja-e vállalni a játékot, vagy sem.
Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: Az előző fordulóban a Kecskemét ellen sikerült megvalósítanunk azokat a dolgokat, amiket elterveztünk. Sok energiát fektettünk a védekezésünkbe, aminek meg is lett az eredménye. Több nehéz dobásra kényszerítettük ellenfelünket, amikből számos eredményes támadást tudtunk vezényelni. A héten az edzések hangulata és minősége is jobb volt a múlt hetieknél. Láthatóan jót tett a csapatnak a két győztes meccs, úgy gondolom, hogy jó irányban haladunk. Ugyanúgy, mint ahogy azt eddig is tettük, próbáltunk a lehető legprecízebben felkészülni a következő ellenfelünkből. Az Alba Fehérvárban nagyon nagy a támadópotenciál, sok tapasztalt, minőségi játékosuk van, akik közül szinte bárki képes meghatározó lenni. A játékosaim készen állnak a feladatra, tudják mire kell odafigyelniük és mit kell tenniük annak érdekében, hogy szombaton mi hagyjuk el győztesen a pályát.
[totalpoll id=”35879″]
A szakértő:
A mérkőzés esélyeit Déri Csaba, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő szakember latolgatta a BB1.hu-nak:
– Két közvetlen riválisról van szó. A Debrecennél egy lassú, de folyamatos fejlődést tűztek ki célnak és szeretnének a nyolcba jutni, főleg így, hogy a Főnix Csarnokban lesz a Magyar Kupa döntője. Gratulálok hozzá, hogy sikerült megszerezni a rendezést, a két évvel ezelőtti alapján – illetve válogatott meccseket is rendeztek már ott – egyértelműen jó helyre került a torna.
A Fehérvár – ahogy a szurkolói ankét utáni cikkben is megjelent – négybe akar jutni. Mindkét csapat úgy gondolom, hogy féltávnál kupaszereplést érő helyen fog állni. Két nagyon komoly háttérrel és lehetőségekkel rendelkező klubról van szó, melyek olyan csapatot is építettek, amik ezt alátámasztják. Úgy érzem, hogy aki ezt a meccset megnyeri, az nagyon nagy lépést tesz abba az irányba, hogy biztonságban legyen a kupát illetően.
A vendégcsapatnál kettő hiányzó is lesz az első számú rotációból, Somogyi Ádámnak eltört a lábközépcsontja. Ő talán a legnagyobb tehetség a mostani 20 éven aluli generációban. Sajnálom ezt a sérülést és kívánok neki mielőbbi gyógyulást. A másik maródi pedig információim szerint Armwood lesz, akinek az ujjsérülése kiújult és nem tud pályára lépni. Ez a Debrecennek szintén egy érzékeny veszteség.
Maradt így is emberük, hiszen ott van Tóth Ádám, akinek rendkívül jó szezonja van, jelenleg a legjobb formában levő center. Borzasztóan jó az alsó posztos technikája. Olyan fizikuma is van, ami nehezen megállítható. A Fehérvárnak viszont van három kosarasa is, akivel tudnak védekezni rajta. Molnár Márton nagyon jó idényt fut, ráadásul ott van Csorvási is, de még Csupkovics is meg tudja tartani Tóth Ádámot. Ez a csata kulcsfontosságú lesz a mérkőzésen. A vendégeknél Armwood nagyon fog hiányozni, ő gyakorlatilag egy “hamis ötös”, aki tud játszani kintről is, középtávolról nagyon erős, tud triplát is dobni, de az idén még nem mutatta meg az igazi képességeit, még nem játszik úgy, mint két-három évvel ezelőtt.
Egyértelműen tudják viszont pótolni, például ott van Omenaka, aki nagyon komoly potenciállal rendelkezik. Lepattanózásban és dinamikában NBA-szintű fizikummal rendelkezik. Még nyers, de nagyon szépen ki lehet használni. Emellett nekem nagyon tetszik Bognár védekezése, lepattanózása, ráadásul Borisovot is be lehet vinni palánk alá.
Az Albának is nagyon erős belső kontingense van. Nem mondhatóak gyorsnak, de erősnek annál inkább. A fent említett játékoson kívül ott van McDuffie, akiről még nem igazán tudják, hogy hogyan használják. A festékben tehát nagyon kemény harcot várok.
A Debrecen a külső sorába nagyon komoly erősítést hozott. Eddig sem voltak gyengék ott, a Borisov, Manigat, Harrison trió elég minőséginek mondható. Érkezett hozzájuk Moody, aki szerintem a magyar mezőnyben hátvéd poszton a legjobb játékos is lehet majd, de még nem kapta el azt a formát, ami ehhez kell. Polyák egy megbízható magyar játékosnak számít.
Három kulcskérdés van fehérvári részről: a legfontosabb, hogy sikerül-e Tóth Ádám védése, aztán Moody irányítójátékát mennyire tudják limitálni, illetve Borisovot mennyire tudják belekényszeríteni olyan játékokba, amiket nem szeret.
Az Albának, ha érvényesíteni akarja a hazai pálya előnyét, akkor nagyon oda kell figyelnie a védekezésére. A magyar bajnokságban ők dobják a legtöbb pontot, viszont rengeteget is kapnak, amiből nagyon sok a könnyű kosár. Sokat rizikóznak az egészpályás letámadásokkal, nyitott védekezésekkel. Amit a spanyol edző szeretne, azaz egy rizikós, modern, egészpályás védekezést, azt láthatóan nem tudja csinálni a csapat.
A vezetőség nagyon komoly játékosanyagot biztosított a Ramírez-féle stábnak ahhoz, hogy a négybe jutás meglegyen. Igazi profi klub működik Fehérváron.
A Debrecennél nem érzem, hogy idegenben komoly potenciállal rendelkezne idén, hiába nyert Szegeden és Oroszlányban is. Őket egyelőre hazai pályás csapatnak gondolom, viszont ugyanígy vagyok az Albával is. Az első fordulós Szolnok elleni siker egy bravúr volt, de azon kívül lényegesen gyengébbnek gondolom őket idegenben. Viszont most hazai pályán a Fehérvárt tartom esélyesnek, de ahhoz meg kell csinálniuk védekezésben az általam említetteket.
Ráadásul rengeteg kiaknázatlan lehetőség van még bennük. Ljubicsics és Guyton sokat játszik, Molnár Marci és Csupkovics is, de még sok tartalékot érzek Csorvásiban, akinek a támadópotenciálja egyértelműen Tóth Ádám szintjén van, de a bajnokságból a lement nyolc meccsből ezt még nem sikerült kihasználni. McDuffie is egy nagyon jó képességű játékos, talán a legjobb négyes Magyarországon. Amerikában nagyon nagy név volt az egyetemen, mindenki NBA-t jósolt neki. Ehhez képest sokszor nem is kezdő és nem azt a szerepet kapja, nem azt a teljesítményt hozza, amit tud. Govenstől is többet várnék, de ezek a tartalékok előbb-utóbb ki fognak jönni.
Nemigen lesz számunkra leányálom ez a meccs az biztos. Viszont megilletődni sem szabad és szervezetten kell kosaraznunk. Hogyha ez meglesz, még ezt az alaposan feltuningolt Albát is megfoghatnánk. Sajnos ez a hazai pályás csapat gondolat eddig igaznak látszik, éppen ezért ideje meglepit okozni. Hajrá DEAC!
“Gratulálok hozzá, hogy sikerült megszerezni a rendezést, a két évvel ezelőtti alapján – illetve válogatott meccseket is rendeztek már ott – egyértelműen jó helyre került a torna.”
Gumi, ne már…mitől került jó helyre a torna? Beszélgettél mostanában szurkolókkal?
Ha nem is leszünk érdekeltek, Budapestre tőlünk is mentek volna legalább ötvenen. A válogatottat meg teljesen felesleges idekeverni. Bármelyik vidéki fellegvárban parádés hangulat lenne a nemzeti csapat meccsén.
“Bármelyik vidéki fellegvárban parádés hangulat lenne a nemzeti csapat meccsén.”
Sajnos a tapasztalatok mások…
Khmmm, nem tudom melyik meccsre gondolsz, de emlékszem egy tv-s közbetítésre, ahol szinte gyakorlatilag egyedül maradtál a szurkolással. Nekem ez maradt meg, de nem szerettem volna felhozni. Vagy egy másik meccsre gondolsz, ami nekem kimaradt. 🙂
Nekem sem tetszik a debreceni helyszín, Budapest sokkal jobb lett volna, de ti 2éve pont, hogy 200-250en tuti hogy voltatok Debrecenben a hepp kupa döntőn, úgyhogy ez az 50fő menne el Budapestre ez azért vicces?
Félreértettél. Ötvenen mennénk akkor is Budapestre, ha nem lennénk érdekeltek, csak azért hogy élvezzük a kosárlabdát. Ha egy bravúrsorozattal nyolcban lennénk, az alapvető, hogy megint 200-300-as létszámmal leszünk helyszíntől, távolságtól függetlenül. Viszont ha nem leszünk érdekeltek – és ez a realitás – akkor Debrecenbe biztos hogy nem fogunk menni.