:
:
A Paks hazai környezetben a Kecskemétet gyűrte le, míg az Alba Fehérvár egy szolnoki, idegenbeli sikerrel indította a 2019/20-as szezont. A korábbi fehérvári sikeredző, Braniszlav Dzunics és a korábbi csapatkapitány, Lóránt Péter is előző együtteséhez látogat.
Jesús Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Természetesen nagy segítség, hogy így kezdtük a szezont, mint azt tettük a Szolnok otthonában. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez csak az idény legelső meccse volt, még nagyon sok dologban kell javítanunk. Most már nem azzal a győzelemmel foglalkozunk, hanem nézünk előre. Dolgozunk a védekezésünkön, a támadásainkon és azon, hogy egy jó csapatot építsünk. Nagyon jó hangulat van a klub körül, ami többek között természetesen a szurkolóinknak is köszönhető, így ezt az első hazai bajnokink előtt mindenképp szeretnénk meghálálni nekik. A Paks egy nagyon veszélyes csapat, amely inkább gyors kosárlabdát játszik jó kinti dobókkal, akiket minőségi magasemberek vesznek körül. Kontrollálnunk kell a játékukat, ha nyerni szeretnénk. Takács Milánra sajnos továbbra sem számíthatok.
Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Az alapján, amit a Fehérvár játszott az első fordulóban nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy nehéz meccs vár ránk. Rangadót fogunk játszani és személy szerint várom is, szeretem az ilyen hangulatú mérkőzéseket. Magunkkal foglalkoztunk leginkább, de természetesen voltak videóelemzések is. Megpróbálunk még javítani egy-két hibánkon. Védekezésben és támadásban sem szerepel még úgy a csapatom, ahogy azt szeretném. Eilingsfeld Jánoson kívül Trey Porter is maródi volt ezen a héten, az utolsó két napban könnyített munkát kellett végeznie, nem tudom, hogy harcra fogható lesz-e.
A szakértő:
A mérkőzés esélyeit Drahos Gábor, a Miskolc, a Kecskemét, a Hódmezővásárhely, a Jászberény, a Szeged és a Kaposvár korábbi játékosa, a MEAFC jelenlegi vezetőedzője elemezte:
– Nyilván azzal nem mondok újat, hogy a Lóránt Péter és a Braniszlav Dzunics nevével fémjelzett Paks szinte hazalátogat Fehérvárra, illetve Kovács Ákos is kosárlabdázott az Albánál. Éppen ezért sokan nagy szeretettel várják a korábbi sikeredzőt, a korábbi csapatkapitányt. Jó mérkőzéssel hangolt a Paks a Kecskemét ellen, de hozzá kell tenni, hogy a tolna megyei csapat papíron jobb együttesnek is van taksálva, így nem meglepő, hogy hazai pályán megnyerték azt a találkozót.
Ehhez képest az Alba sötét lóként egy igen domináns és tekintélyt parancsoló szolnoki győzelemmel mutatta meg, hogy az elmúlt év után ez megint gyaníthatóan az a Fehérvár lesz, amit nemcsak a saját szurkolói, hanem az ellenfelek is a tabella első felébe várnak.
Szerintem nincs olyan sportszerető, aki ez a teljesítmény után ne várna hazai győzelmet. Megmondom őszintén, hogy én is ebbe a táborba tartozom és közös múltú játékosok, vagy edzők ide, vagy oda, ez a szolnoki győzelem akkora lökést tud adni a játékosoknak, hogy véleményem szerint egy 10 pont feletti fehérvári siker fog születni.
Nálam ez a nap meccse,mindigfoson követem mégha szar is lesz a minőség
Hajrá Alba hajrá Luka !!
Lori és Dzunics..sokat tettek az Albaet mindenképp elismerés és köszönet jár érte és ennek megfelelő lesz a fogadtatás is ..
Hat a hangulat fehérvári oldalon nem tudom milyen lesz miután akik szurkolnanak nem vihetnek be dobot és megmondták nekik hogy nem kell szurkolni…egyébként sem volt oroszlan barlang Fehervar de az hogy mar szurkolni sem lehet úgy ahogy szeretnének… kosárlabda a szurkolokért van Balassi ezt jegyezd meg és számolj mindig a következményekkel…
Egyetértünk nem lennék meglepődve ha menne Báné Báné meg a Lóri Lóri.Az elöző meccsen nagyon jól játszottunk de szarba nyúltunk kintről szinte minden bement.A hangulaton az sem fog segiteni ,hogy sok ember Sóston lesz én is.Jó lenne egy hasonló 5ezer feletti nézőszámot összehozni mint a múlt héten.Egy szó mint száz csábitó a Paksra az a 3.30 még ha ez még most meglepőnek is tűnik…
Dob miért?