Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Alapszakasz-hajrá: még a nyolccsapatos holtverseny sem kizárt

Nagyon szoros a végjáték.



:

:

Már csak két forduló van hátra a férfi A-csoport alapszakaszából, de továbbra is olyan sűrű a mezőny, hogy lehetetlen megmondani, pontosan mely nyolc csapat, és milyen sorrendben alkotja majd a rájátszás mezőnyét.

Azt már tudjuk, hogy a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, az Arconic-Alba Fehérvár és az
NHSZ-Szolnoki Olajbányász ott lesz a rájátszásban. Az is biztos, hogy a Falco és az Alba között dől el az első két hely.

A Zalakerámia ZTE KK, a DEAC és a Sopron KC 12-12 győzelmet számlálva foglalja el a 4–6. helyeket, és amelyik együttes nyer a 25. fordulóban, az már rájátszás-résztvevőként várhatja a záró fordulót. Ugyanígy play-off-résztvevő az iménti trió minden tagja akkor is, ha a 10 győzelmes SZTE-Szedeák, Budapesti Honvéd SE, MVM-OSE Lions hármas nem nyer most hétvégén: ebben az esetben 12 győzelemmel biztosan a legjobb nyolcban lehet végezni.

Utóbbi kijelentés igaz a két hármas közé „ékelődött” csapatokra is: a 7–8. helyet elfoglaló Egis Körmend, NKA Universitas Pécs páros közül aki nyer most hétvégén, az rájátszásba jut, ha a közvetlen üldözők kivétel nélkül kikapnak.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 24 21 3 45 2272 1830 0,938
2. Arconic-Alba Fehérvár 24 20 4 44 2268 2023 0,917
3. NHSZ-Szolnoki Olajbányász 24 13 11 37 1958 1998 0,771
4. Zalakerámia ZTE KK 24 12 12 36 2047 2065 0,750
5. DEAC 24 12 12 36 1813 1868 0,750
6. Sopron KC 24 12 12 36 1887 1963 0,750
7. Egis Körmend 24 11 13 35 2019 2048 0,729
8. NKA Universitas Pécs 24 11 13 35 1997 2022 0,729
9. SZTE-Szedeák 24 10 14 34 2093 2166 0,708
10. Budapesti Honvéd SE 24 10 14 34 1907 1922 0,708
11. MVM-OSE Lions 24 10 14 34 2020 2032 0,708
12. Kometa Kaposvári KK 24 9 15 33 1964 2079 0,688
13. Atomerőmű SE 24 9 15 33 1913 2044 0,688
14. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 24 8 16 32 1902 2000 0,667

A Szedeák, Honvéd, OSE hármas kapcsán eddig csak a vereséget említettük, de aligha adja magát könnyen az a csapat, amelyik az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a rájátszásba jutást illetően. A lépéshátrány megvan, de a helyzet nem reménytelen, főleg, hogy a közvetlen üldözött, 11-11 győzelmes Körmend, NKA páros egymással találkozik az utolsó fordulóban, így csak az egyik félnek van esélye átlépni a 12 győzelmes határt.

A Kometa Kaposvári KK és az Atomerőmű SE 9-9 győzelemmel áll, ami nem nagy lemaradás, de ilyen sűrű mezőnyben már távolinak tűnik a play-off. Az biztos, hogy a két csapat közül amelyik a következő fordulóban nem nyer, az nem lesz rájátszás-induló – jelenleg még van olyan variáció, amikor 11 győzelemmel is oda lehet érni a 8. helyre.

Legalább 11 sikerre viszont szükség lesz a rájátszáshoz, így a 8 győzelmes Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek már nincs esélye nyolc közé kerülni.

Minitabellákkal továbbra sem készültünk, rengeteg ugyanis a variációs lehetőség. Talán az egyik legextrémebb opció mind közül: amennyiben például a 25. forduló Szedeák-, Körmend-, Alba-, Szolnok-, Honvéd- és OSE-győzelmet hoz, míg a 26. körben az NKA, a Honvéd, a Szedeák és az OSE ünnepelhet, akkor előállhat az a helyzet, hogy a 4–11. helyeken a DEAC, a Sopron, a Körmend, a ZTE, az NKA, a Honvéd, a Szedeák és az OSE is 12 győzelemmel áll…

A 25. forduló programja:

Sopron KC – SZTE-Szedeák 2024. március 22. 18:00
NHSZ-Szolnoki Olajbányász – NKA Universitas Pécs 2024. március 23. 18:00
DEAC – Budapesti Honvéd SE 2024. március 23. 18:00
MVM-OSE Lions – Atomerőmű SE 2024. március 23. 18:00
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Kometa Kaposvári KK 2024. március 23. 18:00
Zalakerámia ZTE KK – Arconic-Alba Fehérvár 2024. március 23. 18:00
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Egis Körmend 2024. március 23. 19:15

A 26. forduló programja:

Arconic-Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 2024. március 30. 18:00
NKA Universitas Pécs – Egis Körmend 2024. március 30. 18:00
Budapesti Honvéd SE – Zalakerámia ZTE KK 2024. március 30. 18:00
Kometa Kaposvári KK – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 2024. március 30. 18:00
SZTE-Szedeák – DEAC 2024. március 30. 18:00
Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 2024. március 30. 18:00
MVM-OSE Lions – Sopron KC 2024. március 30. 18:00

Kiemelt kép: hunbasket.hu

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
YoWassupFamCsakajótEddiee IrwineBorbély Lajoslalus Recent comment authors
Csakajót
Olvasó

ezért jó ez a bajnokság

Eddiee Irwine
Olvasó

Végre, Stojan nyugodt körélmenyek között készítheti fiait a rájátszásra, nincs izgulni valónk!
Belefér az is, hogy megtoljuk a Kaposvárt (8-ba) holnap, kapcsolatok miatt és a család…

lalus
Olvasó

Lehetetlen kibogózni. Egymás hegyén hátán.

Borbély Lajos
Olvasó

Olyan sem volt szerintem még a “történelemben”, hogy az első két csapaton kívül mindenkinek negatív a kosárkülönbsége, s ez jó eséllyel így is marad a végén is.

lalus
Olvasó

Az OSE-nak,csak-12. A két következő hazain,nem egy lehetetlen kategória.

YoWassupFam
Olvasó

Sok helyen rettenetesen mellé ment a légiós kiválasztás, használható magyarok nem lettek többen sőt tavaly nyáron inkább vagy elmentek az országból vagy 1 csapatba áramoltak országon belül (nem hibáztatom őket, valszeg én is így tettem volna a helyükben) és ennek fejébe jön, hogy ha jól számolom 9 csapatnál legalább 1 edző váltás történt , volt ahol több (Szolnok). Idén kb majd mindenhol kapitulált a szakmai vezetés a csapatoknál, tisztelet a kivételnek. Így csodálkozunk? Továbbra is a tipikus magyar posvány jellemző a csapatok belterjes vezetéseire, tisztelet a kivételnek megint csak.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés