
:
:
A mai napon aláírta szerződését a Pécsi VSK-Veolia csapatához Justin Alston. A visszatérő amerikai center mellett Antóni Csanáddal is megegyeztek a vezetők.
A 24 éves, 207 centi magas amerikai center egy évvel ezelőtt is Baranyában kezdte az évet, akkor azonban egy balul sikerült paksi edzőmeccsen súlyos sérülést szedett össze, így kénytelenek voltak elbúcsúzni tőle.
– Tavaly nagyon jó benyomást tett ránk Justin, a játékát illetően és emberileg is – árulta el Csirke Ferenc a klub honlapjának. – Úgy gondoltuk, hogy mindenképpen érdemes lenne még egy próbát tenni, és ebben partnerre találtunk benne. Örülök neki, hogy komoly sérülése után tavasszal jól tért vissza, hiszen észt csapatával bronzérmet nyert, és egyénileg is nagyon jó számokat hozott. Az biztos, hogy vele nem vettünk zsákbamacskát.
Alston megszerzése mellett egy másik komoly erősítés is jutott a mai napra, ugyanis a pécsiek az egyeztetések lezárását követően megállapodtak lejáró szerződésű játékosukkal, Antóni Csanáddal arról, hogy a következő szezont is a PVSK-ban kezdi meg. Mellette két fiatal tehetség, Bíró Levente és Dragasevic Veljko is elkötelezte magát a 2019/2020-as szezonra.
A PVSK-Veolia eddig szerződtetett játékosai: Pongó Máté, Horti Bálint, Andrija Ciric, Justin Aston, Ruják András, Antóni Csanád, Bíró levente, illetve Dragasevic Veljko.

Sajnos kedves pécsi szurkolótársaim Justin még sem lesz a játékosunk mert eltörte a lábát ?
Szerintem Budimir megtette a maximumot .
Helyére jobb kell.
Nála jobbat nehéz lesz találni, de ugyanezt a szintet egy fiatalabb, egészségesebb játékos személyében meg lehet célozni…
Nagyszerű hírek! Főleg Csaszinak örülök, mikor visszatért a sérülésből látszódott mennyire hiányzott a játéka a rotációból, azok a sarok hárompontosok, a magasságát meghazudtoló belső posztos védekezések és a harcos mentalitása sokat jelentettek a csapatnak.
Alstont egyszer láttam a felkészülés alatt, akkor jó benyomást tett, remélem beváltja a hozzá fűzött reményeket.
Persze a leglényegesebb kérdés, a kettes, hármas posztra kiszemelt légiósok még hátravannak 🙂
Budimirről tud valaki valamit? Vele mikor hosszabbítanak? Vagy talán nem is fognak? Köszi előre is 🙂
Amúgy nagy fogásnak tűnk Alston, örülhetünk neki!
Budimir sérülése miatt szerintem kivárunk még, nem lenne szerencsés sérült légióssal elkezdeni a szezont 🙁 Mondjuk örülnék rendben lenne minden és számithatnánk rá!