Szolnokon, alig tizenöt esztendősen kezdett el kosarazni a nigériai származású Abraham Arabo, vagy ahogyan csapattársai hívják, Bobó. A csupaszív csapatember a Szolnoki Kosárlabda Akadémiából került az Olajbányász U20-as csapatába, s első idényében már az A-csoportos bemutatkozásig is eljutott.
Az ifjú center még mindig csak 19 esztendős, s most már az Olajbányász szerződtetett játékosaként válhat A-csoportos kosarassá. A klub az elmúlt hetekben több tehetséges fiatallal hosszabb távú megállapodást írt alá, Araboval négyéves szerződést kötöttek. Bobó a megállapodás szerint a felnőtt kerethez csatlakozott.
A klub tájékoztatása szerint Arabo elsősorban az U20-asok között szerepel majd idén, ott kell erősödnie, s nem utolsó sorban taktikailag és technikailag is előbbre lépnie. Ehhez az Olajbányász szakemberei minden segítséget megadnak a saját nevelésű játékosnak számító centernek.





Szerintem nagyon rendjén való, hogy nem lehet, sőt TILOS csak össze-vissza kommentelgetni a MAGYAR nemzeti válogatottat érintő hírekről:
– mi ez, egy kirakatcsapat, hogy mindenki belepofázzon?!?
– nem, ez egy összetartó család, amelyet vezet a családfő, a Generalissimo, aki összezár a külvilág elől is, hogy a rendet fenntartsa.
Ha mégis lehet kommentelni máshol, megteszem:
– örvendetes, hogy Ivkovics kapitány úr, a magyar kosárlabda pápája újabb 3 évig vezeti falkáját, meg valószínűleg az elnökséget, a bírói kart, a kaposvári kosárlabdát, a kecskemétit (annak akadémiáját), esetleg a pécsieknek is ad hasznos tanácsokat – kibontakoztathatja tudását
– a Generalissimo mindenhol tud, ahol segít, ezt a kommentelés anomáliát is megoldotta
– örvendetes, hogy ilyen kiváló elnöke is van szeretett sportágunknak: Szalay úr teret ad előbb említett Generalissimonak, tévés főműsoridőben mennek a bajnokik, láthatjuk a BL küzdelmekben a magyar bajnokot, artajuk 10 év TAO milliárdjait fényes utánpótlás sikerekkel
A bb1 egy hiteles forrás, hogy elűzi a fizetett trollokat, nyirbálja az obszcén kommenteket, provokációt és láthatóan fenntartja a rendet a válogatott körül. És még ezt a kommentet se törli és adja ki adataimat az előbb említettek egyikének sem.
MINDEN JÓL MŰKÖDIK, csak így tovább!
Papíron 19, igazából 40.
Kinek jó ez ? Esetleg a pénzéhes managereknek, hátha meglelik a következő Nnajit ? Érdemes belenézni FIBA afrobasketbe YouTube-on .. egyszerűen genetikailag buták és fakezuek ehhez a játékhoz . Csak a fizikalitas.. szegény magyar magasra nőtt kosaras gyerekeket sajnalom , harcoljanak már ezek ellen a bajnokságban a palank alatt , amikor valoszinu pár évvel idősebbek is a valóéletben ..
Születési anyakönyvi van ? Lásd Seydi , Ekene , Taiwo …. Vicc!
Fantasztikus hogy a szolnoki utánpótlás micsoda kincseket hoz felszínre. A srácnak azért nehéz lesz megoldani az utazgatast Pestre és vissza ráadásul az ELTE jogász szaka elég nehéz igazi kihívás lesz. De ezen a srácon látszik az akarat meg fogja oldani tuti minden évben meg tud tanulni egy figurát. Sok sikert neki !
Taiwo is rengeteg figurát megtanult…, de másnapra mindet el is felejtette 🤣
Bobó? 🙂 🙂 🙂 🙂
Talán jobb lesz, mint Taiwo, de már 29 éves legalább
Szánalmas amit írsz. Lehet hogy 1-2 évvel öregebb de egyértelműen látszik rajta hogy még fiatal. Még 29 éves 🤣 rendkívül idióta vagy ha tényleg ezt gondolod.
Hajrá mkosz
Aki évek óta ismeri, nagyon is tudja, hogy ez butaság.
Megsúgom fényévekkel rosszabb mint Taiwo..